A nap címszavakban

Napi rovatunkban egy rövid áttekintést szeretnénk adni arról, hogy három legfontosabb spanyol sportnapilap: a Marca, az AS és a katalán Sport mit rakott ki a címlapjára, milyen szalagcímeket jelentetett meg, avagy röviden: hogyan foglalta össze a napot címszavakban.

Marca

A napokban sokat beszéltek Ramos és Piqué állítólagos rossz viszonyáról, és az újságban ezt igyekeznek cáfolni. Mindkét játékos nyilatkozata kikerült a címlapra, amelyen a viszonyukat tisztázzák. A mai és tegnapi meccsekrõl csak eredményszinten számolnak be, a Real Madrid kosárcsapat gyõzelmérõl és a madridiak új kiszemeltjérõl már hosszabban írnak:

Fõcím: „Bízzatok bennünk”

  • A spanyol válogatott középhátvédjei csak az Eb megnyerésével foglalkoznak
  • Piqué: „Sergio és köztünk nagyon jó a viszony, a dolgainkat tisztáztuk”
  • Ramos: „Azért jöttünk ide, hogy triplázzunk. Ez egy nagyon szép kihívás.”
  • Barça 69 – R. Madrid 75 – Döntetlen fordításokkal (a párharc állása 1-1, és mindkét meccsen nagy hátrányból gyõztek a csapatok – a szerk.)
  • Fellaini célkeresztben – A Madrid az Everton középpályását nézte ki a drága Javi Martínez helyére

 


AS

A másik madridi lap ugyanazt választotta fõ címlapsztorinak. Piqué szavait hozzák le, ahogy tisztázza Ramosszal való viszonyát. A tegnapi és mai Eb meccseket egy-egy mondatban foglalják össze, ahol egyben felröppentenek egy pletykát Cristiano eligazolásával kapcsolatban. Írnak még a kosárcsapat gyõzelmérõl is:

Fõcím: „Ramosszal jó a viszonyunk”

  • Piqué tisztázza a Sergióval kapcsolatos állítólagos rossz viszonyát
  • A Wall Street Journal szerint ez a spanyol válogatott lesz a történelem legjobbja, ha megnyeri az Európa-bajnokságot
  • Lengyelország – Görögország 1-1: Carballo (a mérkõzés spanyol játékvezetõje – a szerk.) belekavart a görögök dolgába
  • Oroszország – Csehország – 4-1: Az oroszok megtáncoltatták a cseheket
  • Németország – Portugália, 20:45: Cristiano a németek ellen debütál. Olaszországban az pletykálják, hogy egy sejk 200 milliót adna érte, hogy a Milanba vigye.
  • Hollandia – Dánia, 18:00: Hollandia nyitja meg a halálcsoportot. Az „orange” teljes tûzerõvel megy neki a dánoknak.
  • Kosár – A Madrid kiegyenlíti a döntõt Sergio Rodríguez vezetésével – Hétfõn játsszák a harmadik meccset

 


Sport

A katalánoknál ma Abidal visszatérésével foglalkoznak, aki egy látogatást tett a Barcelona edzõközpontjába. Mint ismert, nemrég engedték ki a kórházból májátültetése után, és a kép alapján még látszik rajta, hogy fel kell épülnie. Az újság Messi-Neymar párharcként harangozza be a ma esti Brazília-Argentína barátságost, és írnak még a kosárdöntõrõl, illetve Guardiola jótékonysági szereplésérõl. Az Eb-rõl szokás szerint különszámban foglalkoznak, ahol ezúttal Piqué volt címlapon:

Fõcím: „Abidal visszatér”

  • A védõ visszatért a Ciutat Esportivára (a Barcelona edzõközpontja – a szerk.)
  • Az orvosok biztosítanak mindenkit arról, hogy a felépülése a tervezett ütemben zajlik
  • A betegség nyomot hagyott Abidal arcán, ahogy ezen a tegnapi képen is látszik
  • Barátságos: Brazília – Argentína, 21:00 – Messi vs Neymar, párharc a XXI. század két csillaga között egy USA-ban rendezett barátságoson
  • Pep az AIDS ellen énekelt
  • Kosár: Barça 69 – Madrid 75, a Barça nem tudta lezárni a mérkõzést
  • Eb különkiadás – Piquének tetszik, hogy õk a favoritok: „Nem fogunk hibázni”
Forrás: www.marca.com, www.as.com, www.sport.es
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Endrick
Tovább

Endrick: Levél az öcsémnek

A brazil tehetség a Players Tribune hasábjain tett közzé egy levelet, amelyet jelenleg 4 éves öccsének írt, és…
Rodrygo Goes
Tovább

Rodrygo: Soha nem elégszem meg a vereséggel

A Real Madrid brazil kiválósága egy angol lapnak adott interjút, amelyben beszélt a válogatottról, rasszizmusról, félelmekről… Válogatott „Sokkal…