Kaká távozása megfelelõ ajánlat hiányában elmarad – legalábbis a jelenlegi helyzet mindenképpen ezt mutatja. Ahogy arról beszámoltunk, José Mourinho vezetõedzõ már múltheti sajtótájékoztatóján is utalt erre: „Amíg a mi játékosunk – és lehet, hogy még egy évig az marad –, addig az elsõ csapattal fog edzeni, velünk fog utazni, és ha végül maradni fog, én örülni fogok. Még tud segíteni nekünk” – mondta akkor. A brazil státusza azóta sem változott, és még mindig érvényes az, amit július 23-án Mourinhótól és José Ángel Sáncheztõl hallott: „Csereként számítunk rád.” Kaká ennek ellenére úgy elhatározta, hogy harcolni fog. Mióta a csapat megérkezett az Egyesült Államokba, azóta folyamatosan mosolyog, és minden edzésen keményen dolgozik.
A Real Madrid úgy döntött, hogy ha nem érkezik érte megfelelõ ajánlat augusztus 31-ig, úgy Kaká maradni fog a csapatban. Mourinho, Pérez, Sánchez és Pardeza is egyetértenek abban, hogy nem szabad könnyen túladni rajta, és úgy gondolják, ha senki sem fizet érte 25-30 millió eurót, az lesz a legjobb, ha nem hagyja el a klubot. Idén nyáron egyébként a PSG, a New York Red Bulls és a Milan mutatott érdeklõdést iránta, ez azonban mindig kimerült az ügynökökkel való egyeztetésben, és sosem jutottak el a vezetõséghez. Elõször a franciák jelentkeztek, de végül Leonardo, a párizsiak sportigazgatója letett róla: „Kaká már nem prioritás számunkra” – fogalmazott egyszer.
Ezután maga a játékos utasította vissza az amerikai ajánlatot, hiszen mindenképp egy versenyképes ligában szeretné folytatni. Utolsóként a Milan próbálta elcsábítani, és dobta be végül a törölközõt az érte folytatott harcban. Gallianiék alacsony áron szerették volna megvenni a brazil támadót, vagy kölcsönszerzõdést tudtak volna elképzelni, ráadásul a játékos fizetését is csökkenteni akarták. Florentino nem ment bele a következõ ajánlatba sem, nevezetesen abba, hogy a Madrid állja a játékos bérének a felét. „A pénzügyi problémák meghatározóak. Azt mondják, megváltoztatták a törvényt, de az az új igazolásokra vonatkozik, így pedig szinte lehetetlenné teszi az átigazolást” – mondta Galliani.
A milánói sportvezetõ arra utalt, hogy Spanyolországban és Olaszországban eltérõ adóalappal kell számolni Kaká esetében, aki 2009-ben írta alá a szerzõdését. Akkoriban 22% volt a futballistákra vonatkozó adóalap az Ibériai-félszigeten, ami 2010-ben az olaszországival megegyezõ 52%-ra nõtt, ami nem bírt visszamenõleges hatállyal. Emiatt Kaká 9 millió eurós fizetése Olaszországban 18 millióra nõne, míg Madridban csak 11-re. Amikor mindez világossá vált, a Milan kénytelen volt visszalépni a transzfertõl.