Mou eddigi legrosszabb szezonkezdése

Mourinho bal lábbal kelt fel a szezon elején. Annak ellenére, hogy vitrinjét bõvíteni tudta a Spanyol Szuperkupával, legyõzve ezzel a Barcelonát, a bajnokság elején mutatott teljesítmény a portugál tréner eddigi legrosszabb szezonkezdését jelenti.

Eddig egyetlen alkalommal se sikerült ilyen kevés pontot összegyûjtenie az elsõ négy forduló alatt. Ez alig négy pontot jelent, a tizenkettõbõl. Az is tény, hogy a Mou Team 3.0 már annyi mérkõzést elbukott így a szezon elején, mint a Mou Team 2.0 a teljes tavalyi bajnokság során.

Az elõzõ két kezdés se volt tökéletes a Madridnál, de akkor legalább két gyõzelemmel számolni lehetett. Tavaly például. Utána persze két egymás utáni botlás következett, elõször Valenciában a Levante ellen (1-0), majd a Racing vendégeként (0-0), de az ezt követõ három meccsen gyõztesként távozott a Real.

A Chelseanél az elsõ két szezon hiba nélkül indult. A Portónál is ugyanolyan volt az elsõ két idény. Három gyõzelem és egy vereség. Igen messzire kell mennünk, ha a második legrosszabb szezonkezdést akarjuk megtalálni. Ez még az Uniao Leiriánál volt, itt ugyan egyszer sem kapott ki, de csupán egy alkalommal sikerült nyernie, a másik három meccs döntetlennel végzõdött.

A szezonkezdéseket elemezve, világos tendencia látható. Nehezen indulnak be a csapatai. Annak ellenére, hogy soha nem vesztett még ennyi pontot ilyen rövid idõ alatt, a szezonba belerázódás nem mindig volt pozitív. Az elõzõ évben öt pontot vesztett el, két éve pedig öt forduló alatt négyet.

 

Az Internél, akikkel mindkétszer bajnok lett, ugyanezzel a helyzettel találkozott. Öt pontot hullajtott el az elsõ öt, vagy hat forduló során.

A mostanihoz hasonló helyzethez a 2007/2008-as szezonig kell visszamenni, amikor is a csapatnak mindössze hét pontja volt hat forduló után. Ez az edzõ állásába került. A 2006/2007-es idényben öt meccsbõl három vereség lett. A 2005/2006-os év kivételes: csupa gyõzelemmel indult. A 2004/2005-ös szezon elején hat találkozón négy pontot vesztett a csapat.

A Chelseatõl való elbocsátás elõtt Mourinho szintén élesen beszélt a sajtóval, de nem szólt olyan kritikusan a játékosairól. Az utolsó meccs elõtt arra panaszkodott, hogy nincs kivel pótolja a sérült Carvalhót, Ballackot, Lampardot és Drogbát. „A játékstílus fontos dolog, de az egész olyan, mint a tortilla és a tojás esete. Ha nincsen tojás, akkor nincsen tortilla sem! Minden a tojás minõségétõl függ”. Igaz, hogy elbocsátása elõtt így nyilatkozott: „Ha kirúgnak, milliomos leszek és két hónap múlva új csapatom lesz”.

Mourinho szezonkezdetei

2001-02 U. Leiria: Egy gyõzelem, három döntetlen
2002-03 Porto: Három gyõzelem, egy vereség
2003-04 Porto: Három gyõzelem, egy vereség
2004-05 Chelsea: Négy gyõzelem
2005-06 Chelsea: Négy gyõzelem
2006-07 Chelsea: Három gyõzelem, egy vereség
2007-08 Chelsea: Három gyõzelem, egy döntetlen
2008-09 Inter: Három gyõzelem, egy döntetlen
2009-10 Inter: Három gyõzelem, egy döntetlen
2010-11 R. Madrid: Három gyõzelem, egy döntetlen
2011-12 R. Madrid: Egy gyõzelem, egy döntetlen és két vereség

Forrás: Marca
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK