Az emberek, akik igazán ismernek, azt mondják, kevésbé vagy arrogáns, mint kedves, még ha ez nem is látszik…
Lehet benne valami. Talán a pályán egy tipikus arrogáns sevillai benyomását keltem… De nem ilyen vagyok igazából. Akik valóban ismernek, azok tudják, hogy egy átlagos srác vagyok, aki nem felejtette el, hogy honnan jött, és aki imádja a családját. Sosem lehet elégszer mondani, hogy mindig meg kell ismerni valakit, mielõtt megítéled.
Mintha felnõttél volna…
Nos, örülök, hogy ezt észrevetted, mivel idõbe telt ezt elérnem. Amikor fiatal vagy, követsz el hibákat, amelyekbõl tanulhatsz. Úgy gondolom, hogy ebben az értelemben nem állok rosszul. Az, hogy a Real Madridban vagyok, szintén sokat segít. Kötelezõ felnõttként viselkednem, ami annak a hatása, hogy a világ legnagyobb klubjában játszom.
A futball is sokat tanított neked az életrõl.
Sokat. Jót, és rosszat egyaránt, bár talán a rossz élményekbõl többet tanulhat az ember… Az biztos, hogy a felnõtté válás és a tapasztalatok tanítottak meg arra, hogy elégedett legyek magammal és elfelejtsem a rossz pillanatokat. Keményen dolgozom, megfelelõen pihenek és étkezem, a lelkiismeretem tiszta. Jelenleg nem érdekel, hogy mit mondanak mások, sem a negatív, sem a pozitív kritika. Minden este jól alszom és reggelente ugyanolyan vágyakozva ébredek fel, ahogy gyermekkoromban is tettem.
Mint amikor Schusternek hívtak, mert szõke voltál és még két fa alkotta a kaput?
Uhh. Igen, igen! Nem is tûnik olyan távolinak, amikor a barátaimmal játszottam a szülõvárosom utcáin.
Voltak közöttük olyanok, akik jobbak voltak nálad?
Persze! Sokan.
De egyikük sem lett világbajnok, vagy elit futballista…
Ember, egyértelmû, hogy a szerencse óriási szerepet játszik, de az is igaz, hogy én már kisgyermek koromban tudtam, hogy mit akarok. Az iskolából edzésre mentem, az edzésrõl pedig iskolába. Számomra ez volt az élet. A barátaim bulizni mentek, nekem pedig otthon kellett maradnom, mivel másnap edzésem volt… De ez teljesen rendben van, mivel most már elmondhatom, hogy megérte.
Mi az, ami még most is motivál téged?
Nos, úgy gondolom, hogy az életben mindenekelõtt kell, hogy legyenek ambícióid. Emellett pedig a futball nem hagyja, hogy leragadj a múltban. A személyes célom az, hogy tovább fejlõdjek, tanuljak, napról napra túltegyek saját magamon. Meg vagyok gyõzõdve róla, hogy ez a mentalitás elõbbre visz. Minden reggel úgy ébredek, hogy még több címet akarok nyerni, és fejlõdni akarok.
Ez segített abban, hogy eljuss idáig, a legjobb idõszakodig?
Igen, ez így van. Életem egy nagyszerû pillanatában vagyok, egy nagyon kellemes idõszakban, mind magánéleti, mind szakmai értelemben. Remélem, hogy sokáig tart majd.
Lehet, hogy az idõszak kezdete a Panenka stílusban elvégzett tizenegyesed volt…
Igen! Nézd, most is libabõrös lettem! Az volt életem egyik legfontosabb pillanata. Nagyon ideges voltam, mivel ha a kapus védett volna, akkor az nagyon megkavarta volna a dolgokat, hiszen korábban hagytam már ki tizenegyest… (nevet)
És kaptad volna érte a kritikákat, ahogy késõbb a Bayern ellen kihagyott büntetõ miatt is…
Természetesen. Profiként ki vagyunk téve ennek, és nem csak a dicséretekkel kell tudni együtt élni, hanem a kritikákkal is. De ha nem hallasz mást, mint hazugságot… Igaz, hogy azóta ez az eset állandó bosszúságot okoz. Visszatérve a másik esetre, végül lágyan meglõttem a labdát, ami felszállt, majd szépen bement a kapuba. Ez egy olyan dolog volt, amit nagyon akartam, tudod? Ne valamiféle bosszú volt, vagy ilyesmi, hanem ez nekem kellett. Magamnak akartam megmutatni, hogy kulcsfontosságú pillanatokban mindenki másnál higgadtabb tudok maradni.
Talán az a probléma, hogy néha az emberek fejébe beleég egy pillanat… Egy kinnfelejtett könyök, egy kihagyott büntetõ, egy leejtett kupa…
Ezt nem veszem magamra. Tudom, hogy szem elõtt vagyunk, és ki vagyunk téve az ilyen dolgoknak, és ha nincs semmi, amirõl beszélni lehetne, amivel növelni lehetne az eladásokat, akkor elõ kell rukkolni valamivel, nem? És valamivel rólam? Nos… Végül ez csak ismertebbé tesz…
Nem tudom, hogy melyik a rosszabb, a sportújságok vagy a pletykalapok…
Nézd ember. Azt mondanám, hogy a kettõ nagyon hasonló. De ez a munkájuk. Együtt élünk ezzel, tiszteletben tartjuk, de a hazugságokat attól még nem szeretjük, és sokszor kell szembesülnünk velük. Engem ez idegesít, mivel a magánéletemet mindig külön kezeltem. Amikor egy stabil, komoly kapcsolatban vagyok, akkor nem érdekel, de nem szeretem, ha a magánéletemrõl beszélnek, ha követnek… Egyszerûen nem szeretem.
Gondoltál már arra, hogy kimondod, „nézzétek, én csak futballozni akarok”?
Igen, sokszor. A legrosszabb az, amikor a magánéletedrõl jobban ismernek vagy megismernek, mint a munkád miatt. Ezzel a legnehezebb megbirkóznom. Nem akarok másért fõszereplõ lenni, csak azért, aki vagyok: Sergio Ramos, a Real Madrid és a spanyol válogatott futballistája. Kész. Magánemberként pedig azt szeretném, ha csak azok ismernének, akiknek valami közük van az életemhez, a barátok, család.
Az összes dolog közül, amiket mondtak rólad, melyik zavart a legjobban?
Nem figyelek ezekre a dolgokra… A legvégén úgyis mindenki megkapja, amit megérdemel, nekem pedig tiszta a lelkiismeretem. Sok dolgot írtak rólam, amikrõl késõbb bebizonyosodott, hogy hazugság. Amíg tehetem, a magánéletemet elzárom a külvilágtól, és nem érdekel, hogy miket mondanak rólam.
És akkor békén hagynak?
Nos, hogy õszinte legyek, nem igazán. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy így van. De elfogadom ezt. Tudom, hogy ki vagyok, ezzel együtt kell élnem. Remélem, hogy sokkal nyugodtabb életem lesz, amikor már nem leszek rivaldafényben.
Lesz családod?
Remélem! Remélem, hogy a jövõben sok gyerekem lesz, mivel nagyon szeretnék apa lenni. A szemem fénye most az unokahúgom, Daniela, aki olyan, mintha a saját gyermekem lenne. Amikor meglátogat, minden másról elfeledkezem. Játszom vele, vagy azt csináljuk, amit szeretne. Ha babázni, akkor babázunk. Szívesen teszem.
Nem könnyû a Real Madrid második számú kapitányát Barbie babák gyûrûjében elképzelni…
Mindennek megvan a maga ideje. (nevet)
Ha már a klubnál betöltött szerepedrõl beszélünk: erre születni kell, vagy tanulható?
Egy vezér erre születik, de nem mindenki teljesíti be a sorsát. Ez a szerep idõvel jön el, a tapasztalatnak, hitelességnek köszönhetõen, miután megoldasz olyan helyzeteket, amik megmutatják, alkalmas vagy-e. Lehet, hogy azért tudom ezt a szerepet jól betölteni, mert olyan vagyok, amilyen.
Több mint egy évtizedet dolgoztál már nagyszerû vezetõkkel. Mit tanultál Caparróstól?
Rendkívüli módon csodálom Joaquínt… Akkor emelt ki a Sevilla utánpótlásából, amikor senki nem ismerte a nevem… Nagyszerû személyiség. Nem érdekli, hogy ki vagy. Ha padoznod kell, akkor padozol.
Ha már nagyszerû személyiség, akkor Mourinho…
Minden nap tanulsz tõle valamit, a személyiségébõl fakadóan, abból, ahogy mûködik… Tanulsz a megszállottságból, hogy minden nap jobb legyél, hogy a maximumot hozd ki magadból minden edzésen. Megpróbálja belénk nevelni a teljes áldozatkészséget, a maximális munkavégzést, hogy késõbb a lehetõ legjobban teljesítsünk.
És Vicente del Bosque? Mit tanultál tõle?
Õ egy fantasztikus ember. Nem gondolom, hogy létezik a világon bárki, aki rosszat tudna mondani róla. Ilyennek kellene lennie mindenkinek. Ez az õ leckéje.
A válogatottban milyen a kapcsolat a Real Madrid és a Barcelona játékosai között?
Csak jó dolgokat mondhatok, mindannak ellenére, amik történtek korábban, vagy amiket a lapok írtak. Én mindig elmondom a véleményem, mivel ez az, amit gondolok. Ha nem így lenne, akkor inkább nem mondanék semmit, csendben maradnék… Profi játékosok vagyunk, nem hülyék. Kár lenne a válogatottban rejlõ potenciált nem kiaknázni két klubcsapat rivalizálása miatt. Jól kijövünk és a csapat érdekeit tartjuk szem elõtt.
És ha megkérdezzük a csapattársaidat, hogy ki az, aki utoljára hagyja el az öltözõt az edzések után?
Ha akarod, megkérdezem neked, de tudom a választ: Mindig én vagyok az utolsó. (nevet)
Miért?
Nos, talán azért, mert egy kicsit érzékenyebb vagyok a megjelenésemre, mint a többiek…De mindenki ilyen, nem? Az emberek, különösen a fiatalok szeretnek foglalkozni magukkal.
És olyan sokat törõdsz magaddal, amennyi kívülrõl látszik?
Ember, mást nem is csinálok. Szakmai szempontból minden kötelezettségemnek eleget kell tennem. Egy elit sportolónak három dologgal kell foglalkoznia: pihenés, étkezés, edzés. Mi ilyenek vagyunk. Hébe-hóba lazíthatsz egy napot, ez igaz, mivel ebben a korban ez nem számít, de ennyi. Nem vagyunk robotok.
Edzõteremben is szoktál dolgozni?
Néha-néha, de hogy õszinte legyek, nem igazán szeretem a súlyzókat. Nem vagyok az a típus, aki kinyírja magát az edzõteremben. Felüléseket és fekvõtámaszokat csinálok.
És más sportokat is játszol…
Nos, sok sportot szeretek, de nincs lehetõségem õket ûzni. A szakmám miatt nem mehetek lovagolni, motorozni, snowboardozni… Vannak dolgok, amikrõl jelenleg le kell mondanom. A jövõben lesz idõm kiélvezni ezeket.
Még nem beszéltünk a külsõdben bekövetkezett fontos változásról.
(nevet) Nos, ez egy õrült ötlet volt az Európa-bajnokság elõtt. Elég szerencsés voltam, hogy hosszú hajjal megnyertem egy világbajnokságot, és úgy gondoltam, hogy ez egy új korszak kezdete lehetne, amióta már középsõ védõként játszom, és jött ez az ötlet… Mondtam a testvéremnek, aki nem értette, de édesanyám és édesapám azt mondták, hogy tegyem, amit helyesnek gondolok. És itt vagyok. Igazság szerint elég jól fogadták, és én is elégedett vagyok a változással. Valami különlegeset akartam csinálni.
Egyértelmû, hogy sok figyelmet fordítasz az öltözködésedre is, és most már kifinomultabb a külsõd.
Igen, mindig szerettem a divatot. Igazából a nõvérem az, aki nagyon divatosan öltözködik, és együtt járunk bevásárolni, ha Madridban jár. Õ állandóan olyanokat mond nekem, hogy „nekem ez tetszik, ez jól áll rajtad, ez nem…”. Szeretek divatosan öltözni, de a saját szabályaim szerint. Úgy gondolom, hogy mindenkinek kell egy saját stílus.
És saját magadért, vagy a nõknek csíped ki magad?
Magamért, és ha nekik is tetszik, akkor tökéletes. Ha pedig nem… Nos… Akkor az nem nekik való.
Ha már nõk, akkor még mindig imádod Sandra Bullockot?
(nevet) Ember, ez már nem mai dolog, és nem is tudom miért, de ha régen megkértek, hogy mondjak egy nõt, akkor az õ nevét mondtam. Mindig szerettem a játékát. Most egy másik, jelenleg nagyon népszerû színésznõt mondanék, de nem fogom megmondani, hogy kit, nehogy félreértés legyen belõle…
Sergio, ha valakinek megvan minden, ami neked – pénz, siker, fiatalság, fantasztikus fizikum, teljes élet – akkor az belenéz a tükörbe, és megkérdezi magától néha, hogy „mennyire szerencsés vagyok már?”?
Igazából nem gyakran nézem magam a tükörben, de ha valaki ezt gondolja, akkor annak problémája van. Nem hiszem, hogy szükség van ilyen gondolatokra. Kitüntetett helyzetben vagyok, ezt tudom, és kiélvezem minden egyes percét, de sosem fogom elfelejteni azt a kemény munkát, ami ide vezetett, és azt sem, hogy honnan indultam.
De biztosan volt néhány hiú pillanatod, nem?
(nevet) Nagymamám, nyugodjon békében, jó volt ebben, õ mindig dicsérgetett engem. Nem szeretem dicsérni magam, erre ott vannak mások. Amióta ilyen sok negatív kritikát kapok, néha rám fér egy kis hízelgés…
