Az AS egy képet közölt a címlapján, melyen Mourinho épp a Betis játékosainak gratulál a pályán, és „Vörös riadó” címmel illeti cikkét. A lap kiemelte a portugál egyik mondatát, ami a sajtótájékoztatón hangzott el: „Megint csak én beszélek, ahogy Manchesterben, mindig én vagyok a rossz fiú.”
Az újság belsõ oldalain Alfredo Relaño napi írását a csapat gyenge szereplésére, és Mourinho nyilatkozatára hegyezte ki. „Annyi történt, hogy a Madrid nagyon rossz volt. Jól kezdtek, hihetetlenül jól. Beñat góljáig a Madrid higgadtan, biztonsággal játszott, dominált a pályán, lemosta a Betist. A gól után viszont megzavarodtak, és mindent megpróbáltak, de nevetséges sebességgel. A támadásaik rendezetlenek voltak, teljesen hasztalan ívelgetésekkel próbálkoztak…” A szakember kiemelte még Benzema szabályos góljának elvételét és Nosa kezezését, és a meccsnaptárt, amik végül Mourinho mondataihoz vezettek.
Antonio Romero szintén ezzel a témával foglalkozott saját írásában. „Igaz, hogy a bíró ismét a Madrid kárára tévedett, de egy ilyen csapat nem teheti meg, hogy a középsõ védõi által elõre ívelgetett labdákkal próbáljon megfordítani egy meccset.” – fejtette ki a szakember. „A magyarázkodást illetõen pedig Mourinho ismét a jó öreg meccsnaptár problémát, az ellenük irányuló döntéseket emlegette, illetve azt, hogy egyedül érzi magát a klubnál. Ez mind megjósolható egy olyan edzõ esetében, aki úgy tûnik, hogy nem akarja meglátni a nyilvánvalót: a csapata nem focizik.”
Tomás Roncero a magányos figurával osztott meg néhány gondolatot, akit a portugál testesített meg nyilatkozatában. „Mourinho olyas valakit akar maga mellé, mint Hierro, hogy ne maradjon alul a futballszervezetekkel folytatott harcban. Egyedül érzi magát, és nem érti, miért csak a közvetlen embereitõl, és a Bernabéu kertészétõl kap támogatást. Fõnök. Még ha néhány esetben igaza is van (Hierro már régóta itt kellene, hogy legyen.), rossz helyen keresi a válaszokat. A Madridnál csak a munka és az elõretekintés számít. Nem számít a múlt. Lényegében még jelen sincs. Önnek pedig a jövõt kellene írnia, hogy visszatérjen a remény. Vagy lehet, hogy nem látja magát ebben a jövõben?”
A Marca is Mourinho szavaival a címlapján jelent meg: „Én vagyok a rossz fiú.” Az alcím pedig: ’Mou támadja a klubot.’: „Mások állítják össze a meccsnaptárt, de mindig én vagyok az egyetlen, aki beszél errõl, és én vagyok a rossz fiú.” A lap még megjegyzi, hogy „egy rendezetlen Madrid a nap végére 11 pontra lehet a Barcától és 8 pontra az Atléticótól.” (Mint tudjuk, ez azóta be is következett. A szerk.)
A lap hasábjain a ’Mou felpiszkálja a játékosokat’ cím szerepelt. „A portugál kritizálta néhány játékos hozzáállását. Szintén beszélt a meccsbeosztásról, azt állítva, hogy az a Barcának kedvez. A klub hallgatása idegesíti.” Enrique Ortego a mérkõzés elemzésében a következõt írja: „A Madrid nem tudta, hogy faragjon a hátrányából.”
Tomas Guasch saját cikkének az ’A harmadik év rosszat sejtet…’ címet adta. „Miután az megerõsítést nyert, hogy Mourinho csapatai a második évben mindig jobbak, úgy tûnik, a harmadik lehet a legrosszabb a három közül. Ez pedig ironikus, tekintve a pénzösszegeket, amelyeket a Madrid játékosokra költött. Mourinho úgy gratulált az ellenfél játékosainak, és tapsolta meg a szurkolóikat, mintha muszáj lett volna. A Madrid sajnos nem harapott, de legalább megint nagyon kedves volt.”
A Sport címlapa: „A Madrid botlása” „Mourinho csapata padlót fogott és kiengedte a kezébõl a bajnokságot. A Barca ma gondoskodhat a nagy pofonról azzal, ha elhúz 11 ponttal.” Joan María Batlle a lap hasábjain a következõt írta: „egy mai gyõzelem a bajnoki gyõzelmet jelenti”. De tovább is ment: „ha még voltak olyanok, akik hittek Mourinhóban, most már még kevesebben vannak.” Joan Pi humorosabb oldalról fogta meg a dolgot, a következõ címet adta cikkének: „Mourinho a függetlenségre szavaz”. Írásában kifejtette, hogy Mourinho a katalán szeparatisták gyõzelméért szorít, mert így megszabadulhatna „gyötrelmeinek forrásától, a Barcától”.
