Casillas lenyûgözõ mennyiségben gyûjtötte be karrierje során a különbözõ trófeákat, azonban különleges helyet foglal el szívében a tizenhárom évvel ezelõtt a Real Madriddal Vicente del Bosque kezei alatt megnyert európai serleg. Akkor Morientes, McManaman és Raúl góljaival gyõzedelmeskedtek a blancók Párizsban a Valencia ellen. „Ez volt az elsõ dolog, amit profiként nyertem, az pedig, hogy ez Bajnokok Ligája gyõzelem is volt, még hihetetlenebbé tette.”
Bár a kapust még hosszú évek választják el a visszavonulástól, beszélt arról, hogy játékosként mit hagy maga után, illetve kifejezte reményét, hogy remélhetõleg „olyan játékosra emlékeznek majd az emberek, aki büszkén és tisztelettel viselte a Real Madrid mezét és mindent megtett mindkét mezért.”
Karrierje kezdetére visszaemlékezve Casillas elmondta, hogy sosem felejti el az elsõ bekapott gólját sem: „Az Athletic Bilbao csatára, Julen Guerrero lõtte nekem az elsõ gólt a San Mamésben. 2-2 lett a meccs vége, akkor debütáltam a Real Madrid mezében.”
Gyerekkori példaképeirõl is beszélt, ezzel kapcsolatban pedig elmondta, hogy „hûséges követõje” volt „minden olyan kapusnak, aki a Real Madridban játszott”. Bár azt is elmondta, hogy mindig volt egy nagy példaképe: a Manchester United és a dán válogatott korábbi hálóõre, Peter Schmeichel.
A jövõjével kapcsolatban Iker elmondta: „A célom az, hogy annyi címet nyerjek, amennyit csak lehetséges, mivel ez tesz boldoggá. Tudom, hogy ez a Madrid szurkolóinak és a válogatott drukkereinek is örömükre szolgál.”