A sorozat elsõ része ide kattintva elolvasható.
A sorozat második része ide kattintva elolvasható.
Igazság szerint Figónak nem lett volna szabad játszania. De miért játszott mégis? „Döntõ volt.” – válaszolja. „Azt hittem, hogy csak egy ficam, de sokkal több volt ennél. Sokat szenvedtem. Rossz világbajnokságot játszottam és a bokám nem volt rendben. Nagyon magas ára fizettem érte…a végén pedig még csak nem is nyertünk.”
Európa és az a gól viszont kárpótolta. „Tökéletes passz volt.” – mondja Roberto Carlos kuncogva. „Igen, tökéletes, tanúsítom. Hol írjam alá?” – nevet Zidane. A pálya bal oldaláról a brazil magasra bombázta a labdát a levegõben, ami középre tartott. Céltalan volt, de végül hasznosnak bizonyult: „tökéletes passz” amit Zidane-nak volt ideje átgondolni. De mire gondolt?
„'Lõni fogok.' gondoltam.” – mondja a plafonra nézve, vállát fordítva, bemutatva a mozdulatot. „Oldalra mozdultam és azt gondoltam: lõni fogok. Felnéztem, hogy lássam, hol a kapu. Volt idõm. Tudtam, hogy kapásból fogom megrúgni és…whoosh! Amikor bement, annyira boldog voltam… Csak rohantam és spanyolul üvöltöttem, hogy 'Nesze nektek!'”
„Ez volt az, amire szükségem volt a klubnál: egy nagy pillanat. A Bajnokok Ligája trófeája még nem volt meg. Kétszer is veszítettem a döntõben a Juventus-szal, ebbõl egyszer a Madrid ellen. És mikor egy klub 72 millió eurót fizet érted, akkor valami nagyot kell alkotnod. Az elsõ három hónap nagyon nehéz volt: a média mindenhová követett – mindenhová! Az a gól viszont tökéletes volt. Az emberek azt mondhatták utána: 'Nos, sokba került, de megnyerte a Bajnokok Ligáját.' Számomra a legjobb pillanat a Madridnál az volt, mikor felemelhettem azt a kupát.”
„Spanyolország királya ott volt az öltözõben és olyan volt, mint egy közülünk. Ha ha ha! Õ a király. Mikor ott vagy, azt gondolod: milyen csodálatos. Mindenki viccelõdik és nevet. A kinti emberek el sem tudják képzelni.”
A gól szimbólummá vált, egy nehéz év tökéletes csúcsává, Zidane megkoronázásává. A Real Madrid nagyjai közé emelkedett, néhányan a játék öt legnagyobbja között emlegetik, Pelével, Maradonával, Di Stéfanóval és Cruyff-fal együtt.
Zidane 2006 májusában játszotta le utolsó meccsét a Madridnál, egy hónappal a 34. születésnapja elõtt, a Santiago Bernabéuban, a Villareal ellen egy 3-3-as döntetlent. Öt év után a legnagyobbak egyike búcsút intett. A stadion két végében az összes hatalmas kivetítõn videók mutatták meg a legemlékezetesebb pillanatait a Madrid játékosként, és a glasgow-i gól mindenhol ott volt.
A stadionban mindenhol transzparensek voltak: 'Gracias', 'Merci.' Az egyiken ez állt: „Spori, ne fújja le a meccset: azt jelentené, hogy Zidane itt hagy minket.” A játékosok mezén, a Madrid címer alá ezt írták: 'Zidane: 2001-2006.' Három perccel a meccs vége elõtt Zidane levonult a pályáról, mindenki állva ünnepelte. Eltûnt az aluljáróban, ahol csendesen várta a sípszót. „Nagyon…rossz volt.” – mondja a megfelelõ szót keresve. „Rossz napom volt, az elejétõl a végéig. Egyszerûen fejben nem voltam ott. 'Itt a vége, ennyi volt.' – gondoltam. Rengeteget gondolkoztam a végérõl, hogy mi fog történni ezután, a tényrõl, hogy ez volt az utolsó meccsem a Bernabéuban. Ugyan különös, de sírtam ez utolsó meccsem elõtt. Ez megtörténhet az emberekkel, de velem nem."
Sóhajt egyet: „A meccs elõtt és után is. Elmentünk enni, az egész családdal…közel 50 ember. És az elnök odajött hozzám: 'Köszönünk mindent, amit tettél.' Kedves gesztus volt.”
Zidane távozása jelentette a véget, a törést. Figo az elõzõ nyáron ment el. Akkorra az elnök, Florentino Pérez is elment már, egy februári, Mallorca elleni vereség után. Választások zajlottak a nyáron: teljes rendszerváltás. Jött Ramón Calderón, és Fabio Capello lett a menedzser. Ronaldo hét hónappal késõbb távozott a Milanhoz. „Capello elvette a játék iránti elhivatottságom.” – mondja. A 2006/07-es szezon utolsó napján Calderón és Capello miatt Beckham és Roberto Carlos is búcsút intett. A Madrid 4 év után megszerzett elsõ bajnoki címével a zsebükben tettek így.
Mikor Zidane visszavonult, még mindig várta a világbajnokságot, zseniálisan játszott, bejuttatta a franciákat a döntõbe. Néhányan szerették volna, ha meggondolja magát, de nem volt hajlandó rá. Most a francia jól néz ki. Akárcsak Figo, akivel még mindig együtt játszik egy teniszszerû játékot egy otthonukhoz közeli konditeremben. De ez nem ugyanolyan. „Hiányzik az adrenalin, amit a játék adott.” – mondja Zidane. „Mindig is hiányozni fog.”
„A futball hiányzik, de a többi nem. A végén belefáradsz. Állandóan el vagy zárva egy hotelszobában. Nem jöhetsz ki, mert mindenhol az emberek várnak. De amikor már 34-35 éves vagy, nem csinálod ezt tovább. 20-25 évesen még szórakoztatónak tûnhet, de végül távoztam, mert nem bírtam tovább. Mindig egy hotelben vagy, mert háromnaponta játszol. Ez is a futballisták életének része, én pedig nem panaszkodom, csak egyszerûen besokalltam.”
Különösen, amikor nem mentek jól a dolgok. Nehéz Zidane-ról beszélni, és nem úgy beszélni róla, mint egy mûvészrõl – az elegáns passzokról, a balettszerû mozdulatokról. Õ nem osztja ezt a véleményt. „Ez kényelmetlen helyzet számomra, mivel ha elegánsan játszom, az nagyszerû – kedvesek, ha ezt mondják – de remélem, hogy futballistaként kedvelnek az emberek, egy versenyzõként, nem táncosként. Gyõzni megyek ki a pályára. Olyan játékos voltam, aki mindig gyõzni akart.” – mondja. Az idõ múlásával pedig a Madrid egyre kevesebbet nyert.
2003 márciusában az FFT eljutott a klub szívébe, látta a folyamatokat, a kultúrát, majd leírta, hogy a galaktikus projekt nem tartható. Áthágott néhány íratlan szabályt, felborította az erõviszonyokat. „Néhányan attól félnek, hogy a klub összeomlik.” – írtuk akkor. Mások ezt nem látták, vagy nem akarták látni. Voltak gondok a paradicsomban, de nem foglalkoztak vele.
A szezon végén még megszerezték a bajnoki címet, de aztán rosszra fordultak a dolgok. 2005-ben a Ronaldinho-vezette Barcelona 3-0-ra verte õket a Bernabéuban. „Az volt a legrosszabb meccsem.” – mondja Roberto Carlos. „Amikor Ronaldinho tönkrevert minket. Kétszer is betalált, én pedig nagyon rosszul játszottam. Egyébként ez volt az elsõ alkalom, hogy Lionel Messi igazán megcsillant a Barcelonában.”
Egy madridi vezetõ állítólag azt mondta, hogy azért nem igazolták le Ronaldinhót, mert annyira csúnya volt, hogy úgy gondolták, rontaná a klub imázsát, úgyhogy inkább Beckhamet választották. A Barcelona leigazolta a brazilt, majd megnyerték a Bajnokok Ligáját és két bajnoki címet sorozatban. Elõtte a Valenciáé lett a bajnokság. A Madrid üres kézzel távozott: 2003 után három éven át, ami a történelmük leghosszabb trófea nélküli szakasza volt.
Zidane sóhajt egyet. „Muchisimo tiempo.” – teszi hozzá. Nagyon régen volt. Túl régen.
„Ez is az egyik oka volt a visszavonulásomnak. Talán maradtam volna még, ha többet nyerünk. De ilyenkor magadba nézel: ’Fontos játékos vagyok, és már három éve semmi…’” Felelõsnek érezted magad? „Igen. Az utolsó sajtótájékoztatómon el is mondtam, hogy én vagyok a felelõs. Fontos játékos vagyok és nem tetszik ez a helyzet. Részben ezért vonultam vissza.”
A csapat, amit verhetetlennek bélyegeztek, végül azzá a csapattá vált, amely nem tudott nyerni. Visszaesett a Bajnokok Ligájában, a 2005-ös és 2006-os évben pedig a bajnoki cím közelébe sem került. Ez részben pont a galaktikus projekt miatt volt, ami egy kétélû fegyvernek bizonyult. A történelem leghihetetlenebb csapatában ünnepelhetted a világ legjobb játékosait, de ezzel együtt jött a jelzõvel járó nyomás és a csapaton belüli különbségek.
Sok játékos támadásnak vette a galaktikus jelzõt. Amikor említésre került a szó, Figo gyorsan közbevágott. „Itt senki nem galaktikus. Amikor nyersz, akkor még elmegy, de ha veszítesz, akkor ez rosszul hat rád. Viccelõdnek vele, összehasonlítgatnak, és így tovább, ez pedig negatív hatásokkal jár. Ez egy becenév volt, amit az eladhatóság miatt kreált valaki, ennyi.” Roberto Carlos is visszautasítja a megnevezést: „Senki nem érezte magát galaktikusnak közülünk.” Ronaldo is egyetért: „Volt egy negatív felhangja a galaktikus szónak, amit egyébként nem mi választottunk magunknak. Tudtuk, hogy a Real Madridnál nagy a nyomás, de ahogy ezt a címkét ránk ragasztották, még nagyobb lett.”
„Szerintem senki nem gondolta magát galaktikusnak, vagy jobbnak a többieknél.” – szögezi le Figo.
De csak õk voltak így ezzel. És nem csak a média tette rájuk ezt a terhet, a galaktikus kampányt a klub felölelte és támogatta. Akik nem tartoztak az úgynevezett galaktikusok közé, erõsen érezhették az "osztályok" létrejöttét az öltözõben. Néhányan panaszkodtak, hogy olyan mintha csak a sztárok léteznének a klubnál, õk képviselték azt, és minden errõl szólt: a képrõl, amit õk mutattak. Mások egyszerûen kiközösítve érezték magukat. Ez hatással volt az átigazolásokra is, és annak ellenére, hogy olyan játékosokról van szó, akik alapvetõen jól jönnek ki egymással, az öltözõ hangulatára is.
Mikor Zidane-t kérdeztük, hogy szerinte miért romlottak meg a dolgok, így felelt: "Nem tudom. Talán túl nagy volt a tisztelet a játékosok között. Amikor a dolgok rosszra fordulnak, azt el kell mondanod. De mi nem így tettünk. Nem tudom miért. Talán mert mindenkinek megvolt egy bizonyos státusza, de ezt nem mondhatod nekik."
Más szavakkal osztályok? "Talán. De mindenek elõtt azért, mert féltünk egymásnak bármit is mondani. Ha problémád van, azt el kell mondanod, hogy megoldhassuk. Mi nem így tettünk."
Egy példa erre az a történet, mikor egy madridi játékos nem mert bevinni egy mezt, hogy aláírassa a csapattársaival a család egyik barátjának. "Nem kérhetem meg Zidane-t vagy Ronaldót, hogy írja alá."
A Madrid politikája a következõ volt: "Zidane-ok és Pavónok." Perez egy olyan csapatról álmodott, ami a világ legjobb játékosaiból áll: Zidane-okból és olyan fiatalokból, mint Paco Pavón. Úgy adták el, mint érzelmi koncepciót: izgalom és elkötelezettség, a legjobb és a saját nevelés. De egyben pénzügyileg is szükségszerû volt ez a megoldás: a Madrid ki tudta fizetni a galaktikusokat – akkoriban 6 millió euró egy évben – kompenzálva a csapat fiatal játékosainak fizetésével, néhányan közülük csak 150 ezer eurót kaptak egy évben. Egy felingerelt játékos ezt "éhbérnek" nevezte.
Az is jellemzõ volt, ahogy a középpályás Santi Solari megjegyezte, hogy az úgynevezett "középosztályt" elhanyagolták: az olyan játékosokat, mint például Claude Makélélé, aki elengedhetetlen része volt a csapatnak. Makélélé kevesebbet kapott, mint 1 millió euró egy évben, csak hatodát annak, amit elõkelõ társai. És tudta ezt, ahogy azzal is tisztában volt, mekkora marketing értéke van a többieknek. A madridi vezetõket nem izgatta volna különösebben, ha fogja magát és elsétál. Pérez például nyilvánosan is kijelentette, hogy nem tud passzolni és a levegõben sem elég jó.
Mikor a Madrid leszerzõdtette Nicolas Anelkát 25 millió euróért, az akkori elnök – Lorenzo Sanz – úgy jellemezte, mint „gyönyörû õrültség.” Perez azonban felszólalt, hogy az õ nagy összegû igazolásai egyáltalán nem voltak õrültségek: pénzt jelentettek a klubnak hosszútávon. De ahhoz, hogy ez így történjen, meg kell teremteni róluk egy képet: hirdetésekkel, turnékkal és prezentációkkal. Piacképessé kellett õket tenni. Másokról nem volt ilyen kép. És úgy tûnt, hogy ez jelentõsebb annál, mint amit a pályán nyújtanak.
2003 júliusában a Real leszerzõdtette David Beckhamet. Pár hónappal elõtte az FFT Roberto Carlosnak elmondta, hogy õ egy potenciális igazolás lehet. „Na de hol fog játszani?” – kérdezte akkor a brazil.
Aztán elküldték Del Bosquét. A következõ harminc hónapban Pérez öt edzõt alkalmazott, a névsor: Carlos Queiroz, José Antonio Camacho, Mariano Garcia Remon, Vanderlei Luxemburgo és Lopez Caro. Egyikük sem nyert semmit.
Három év alatt négy sportigazgatója és 440 millió euró értékû játékosa volt úgy, hogy tizenkilencen érkeztek, harmincegyen pedig távoztak. Azon a 2003-as nyáron elkezdõdött a tömeges elvándorlás. Hierrót elküldték. Makélélé, Albert Celades, McManaman és Morientes is távozott. Csak Beckham érkezett. Ez volt a tökéletes „galakticizmus”. És nem mûködött. A keret szûk volt, különösen a védelem tekintetében. „Egy Ferrari kerekek nélkül nem megy.” – magyarázta anno Queiroz.
Vajon a játékosok látták már ezt azelõtt is, hogy elkezdtek jönni a vereségek? „Igen, igen igen.” – jelenti ki határozottan Figo. De mikor? „Talán a negyedik évben. Amikor egy kicsit elkezdtünk elmenni a szórakoztatás irányába, egy kicsit kezdtünk eltávolodni attól, amirõl a futballnak szólnia kellene.”
Beckham érkezése is ezt igazolta, de a csapattársai azonnal a védelmére kelnek: „Mindig igazságtalan dolgokat vágtak a fejemhez.” – mondta korábban Beckham. Az egyik ilyen, ami már-már megszállottsággá vált, az a következõ volt: csak a mezeladások miatt vásárolták. Egyébként pedig bármennyire is elszánt volt Beckham, ez volt az igazság.
„Az emberek azt mondták, hogy Beckham illik a képbe, azonban õ nagyon, nagyon profi volt, rendkívül komolyan odatette magát.” – mondja Zidane. „Mindig korán érkezett az edzésekre és keményen dolgozott.” Figo hozzáteszi: „David egy fenomenális srác, kiváló ember: sosem generált semmilyen problémát. A róla kialakított kép más, mint amilyen ember és játékos. Igazi profi.”
De? „Egyáltalán nem tehet arról, hogy milyen céllal igazolták le.” – mondja Figo. „Nagyszerû kapcsolatom volt vele. Szerettem. Kitûnõ játékos volt és élveztem a közös munkát. A dolgok gazdasági kérdéseire csak a klub tud válaszolni: miért igazolták le, mi volt a fejükben… Én csak annyit tudok mondani Davidrõl, hogy kitûnõ játékos, kedves ember és jó barát. Számomra ez számít.”
„Azon a nyáron bejártuk a világot, Los Angelestõl Kínáig.” – folytatja a portugál, felidézve egy rendkívül kimerítõ szezont. „Voltak pillanatok, amikor azt éreztem, hogy nem is edzek, hanem utazgatok.” – emlékszik vissza Zidane. „Mintha nem is lettek volna edzések, nem volt megállás. Thaiföld, Kína, Japán… Kicsit úgy éreztem, hogy nem készülünk kellõképp a szezonra. Többé kevésbé úgy voltam vele, mint Luís, de ez volt a klub elképzelése, nekünk pedig tiszteletben kellett tartanunk, hiszen rengeteg pénzt kerestünk, a klubnak pedig elõ kellett teremtenie valahogy ezt a pénzt.”
„Elkezded átlátni a dolgokat.” – folytatja Figo. „Idegenek az öltözõben. Elég komplikált ügy. Egy kicsit elveszti az egész a komolyságát. Az egyik ilyen kaland az volt, amikor egy színész jött be az öltözõbe, ott ült velünk a padon, és végig filmezték az eseményt. A véleményem az, hogy… Nem is tudom… Ezt nem így kellene… De végül mégis így lett.”
„A személyes véleményem az, hogy nagyon fontos az ismertség a klub számára. De meg kell találni az egyensúlyt. Volt egy pillanat, amikor szerintem – és a többiek lehet, hogy nem értenek majd egyet velem – ez az egyensúly nem létezett. A futball csapat az egyik oldalon, a marketing a másikon. Meg kell teremteni a megfelelõ egyensúlyt, hogy ne úgy tûnjön az egész, mint egy cirkusz.”
„Szerintem elértünk egy pontra, amikor már nem egy futballcsapat útját jártuk. Ezért pedig alaposan megfizettünk a pályán. Az utolsó két év, amit Madridban töltöttem… Marketing szempontból talán nyereséges volt, de az egésznek a pályán ittuk meg a levét.”
De milyen jó lehetett volna. A végén már saját sikereik áldozatai lettek – egy sikeré, amit legalább annyira köszönhettek személyes kisugárzásuknak, mint a tényleges díjaiknak. Végül már saját maguk számára is feldolgozhatatlanul nagyra nõttek. De milyen hatalmasak voltak! És hogy élvezték! „Az elsõ két év hihetetlen volt.” – mondja Ronaldo, aki 30 és 34 gólt szerzett ekkor. „Az elsõ labdaérintésembõl gólt szereztem Madridban. Pályára léptem a debütálásomkor, majd azonnal betaláltam. Aztán újra. Azt gondoltam: ’Hûha! Ez remek lesz!’”
És az is volt. A madridi derbin tizennégy másodperc után szerzett góltól kezdve az Old Traffordon lõtt mesterhármasig („Sosem tapsoltak még állva idegenbeli meccsen azelõtt.” – mondja Ronaldo.); Figo cseleitõl Roberto Carlosig, aki úgy ment, mint a golyó; Raúl átemeléseitõl Beckham Zidane-nak adott passzaiig, a hihetetlen kapáslövésig, amit a Madrid történelmének legszebbjének választottak, az egyik Aranylabdától a másikig. És mindig volt valami különleges a levegõben. Valami váratlan. Luís Figo újra a magazinra pillant. Felveszi, és magával viszi. Egy memento, egy emlékeztetõ. Szép emlékeké. A nap átsüt az ablakon, beragyogja a balkont. Luís! Ha egy szóval összefoglalhatnád az egészet, mi lenne az? „Kiváltság.”
A sorozat elsõ része ide kattintva elolvasható.
A sorozat második része ide kattintva elolvasható.
