Illarramendi: Mindent meg fogok tenni ezért a klubért

Illarramendi a Realmadrid TV-nek adott interjút, miután bemutatták a Santiago Bernabéuban, mint a klub legújabb igazolását. Elmondta, hogy karrierje szempontjából a Real Madrid egy nagyon érdekes kihívás, valamint köszönetet mondott a meleg fogadtatásért is.

Hogy érzed magad?
Jól, nyugodtabban. A fogadtatás hihetetlen volt. Köszönöm, hogy itt lehetek.

Tudtál aludni az elmúlt néhány éjszaka során?
Nos, az az igazság, hogy én egy meglehetõsen nyugodt srác vagyok, és egyáltalán nem aggódtam az elmúlt néhány éjjel. Most, a bemutatásom nehezebb volt, egy kicsit ideges voltam. De szerencsére minden jól ment.

Láttuk, hogy nehéz volt elbúcsúznod a Real Sociedadtól, ami normális, hiszen 12 évet töltöttél ott, õk neveltek… De a Bernabéu fogadtatása, valamint az elnök és Pardeza támogatása után, nem gondoltad, hogy „Hé! Nem is leszek olyan rossz helyen!”?
Nem. Egyértelmû, hogy a Real Madrid a legjobb klub a világon, amit az évek során már bizonyítottak. Az elnök és az egész igazgatóság hatalmas erõfeszítéseket tettek azért, hogy ma itt legyek, én pedig nem tehetek mást, meg kell köszönnöm nekik, csakúgy, mint a hihetetlen fogadtatást, amiben a szurkolók részesítettek.

Nem fáradtál bele abba, hogy a neved egyfolytában az újságokban láttad? Ezentúl ezt meg kell szoknod…
Az igazság az, hogy az életem egy kicsit meg fog változni. Egy 5000 fõs városból jöttem a fõvárosba, ez pedig nem könnyû. Ez egy elég nagy változás, de én nem félek. Az életben nagy változásokkal kell szembenézni, ez pedig egy érdekes kihívás. Remélem, minden jól megy majd nekem, és a klubnak is.

Mi az elsõ emléked a labdarúgással kapcsolatban?
Talán az elsõ mérkõzés, amit a barátaimmal játszottam. Nem volt túl sok lehetõségem játszani a barátaimmal, mert fiatal voltam, amikor aláírtam a Real Sociedadhoz. De emlékszem néhány meccsre, amit velük játszottam, szép idõk voltak.

Mindig ugyanabban a pozícióban játszol?
Nos, elõször középen kezdtem el játszani, késõbb szélsõ is voltam, de a legtöbbször középpályás. Amikor aláírtam a Sociedadhoz, a szélen játszottam, de késõbb letelepedtem a középpálya közepén.

Mit gondolsz, mit látott benned a Real Madrid? És a szurkolók? Megnyerted õket egy pillanat alatt.
Azt hiszem, egy olyan srác vagyok, aki a legjobbját nyújtja, és minden nap megpróbál fejlõdni. Minden tõlem telhetõt beleadok a pályán. A dolgok mehetnek jól vagy rosszul, de nem hiányozhat az erõfeszítés. Amikor pályára lépek megpróbálok a legjobb lenni, jó hozzáállással.

Amikor azt mondták, hogy „hé, gyere Madridba!”, milyen érzés volt? Nyugodt maradtál?
Az elmúlt napok nagyon intenzívek voltak. Nyaraltam, de a telefonomhoz voltam ragadva. Florentino hatalmas erõfeszítéseket tett azért, hogy eljöjjön ez a boldog nap. Szóval, szeretném megköszönni Neki, az egész igazgatóságnak, Ancelottinak és mindenki másnak, mert nagy lelkesedést mutattak irántam. Most csak annyit mondhatok, hogy nagyon boldog vagyok.

Csodálatos lehetett… Egy napon hív az elnök és azt mondja, hogy gyere a Real Madridba.
Az nem normális, ha Florentino Pérez hív téged. Kifejtették, hogy figyeltek engem, és le szeretnének igazolni. Most itt vagyok, mindent meg fogok tenni ezért a klubért.

Ki volt az elsõ személy, akit felhívtál, hogy elmond neki, hogy a Real Madrid játékosa lettél?
Az elsõ ember, akinek elmondtam, a barátnõm volt, küldtem neki egy üzenetet. Mi mind egy kávézóban voltunk, vártuk, hogy mi fog történni, majd írtam egy üzenetet a barátnõmnek, hogy elmondjam neki, minden végleges. Majd rögtön a szüleimnek, akik mindig ott voltak nekem, támogatnak gyerekkorom óta. Mindenki, aki igazán törõdik velem, boldog volt miattam: a szüleim, nagynénik és nagybácsik, a nagyszüleim…

Xabi Alonso a példaképed. Mi lesz most, hogy egy öltözõben lehetsz vele?
Õ egy nagyszerû játékos, amit az elmúlt években bizonyított is. Egy fontos csapattárs lesz számomra. Megpróbálok annyit tanulni tõle, amennyit csak lehet.

Az elõzõ szezonban volt lehetõséged játszani a Real Madrid ellen. Ki a legkimagaslóbb Real Madrid játékos?
A Real Madridban nagyszerû játékosok vannak, de azt hiszem, hogy Cristiano Ronaldo a legjobb. Egy nagyszerû játékos, a világ legjobbja. Reméljük, hogy idén minden jól fog menni, sikerekben teljes szezon lesz.

A Real Madrid keretében legalább öten a barátaid az U21-es csapatból.
Õk olyan játékosok, akiket már ismerek a válogatottból, és ez is sokat segít nekem az alkalmazkodásban. Jó barátaim és úgy gondolom, hogy köztük és az egész csapat között minden fenomenális lesz.

Az Európa-bajnokságon Isco, Morata, Nacho és Carvajal mondtak neked valamit?
Akkor még nem tudtam semmit. Amikor lejátszottuk a döntõt és visszatértem a városomba, akkor hívták az ügynökeimet a Madridtól, hogy érdeklõdnek irántam. Azóta már beszéltünk. Most, hogy minden lezárult, nagyon boldog vagyok.

Milyen érzés látni, hogy Ancelotti figyel olyan fiatal játékosokra, mint te?
Hálás vagyok, hogy érdeklõdött irántam. Õ egy nagyszerû edzõ, aki sok címet szerzett több országban is. Vele biztosan minden jó lesz számunkra. Biztos vagyok benne, hogy ez a szezon sikerekben gazdag lesz.

Lehetõséged volt felvenni a Real Madrid mezét és pályára lépni a Bernabéuban. Milyen érzés volt?
A szurkolók, a vezetõk, az elnök és mindenki hihetetlen fogadtatásban részesített. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, de ez még csak a kezdet. Most itt a kemény munka ideje.

Ilyen fogadtatásra számítottál? Sok fiatal ember kiabálta a neved.
Erre nem számítottam. Nem vettem észre, hogy a nevem skandálják, mert a feladatomra összpontosítottam, de nagyon hálás vagyok a szurkolóknak. Különösen azoknak, akik eljöttek a bemutatásomra. Azt szeretném mondani nekik, hogy a legjobbamat fogom nyújtani.

Úgy volt, hogy játszani fogsz a Bajnokok Ligájában a Real Sociedaddal, de így már a Real Madrid színeiben fogsz pályára lépni a sorozatban. Már tudod, hogy az emberek a Tízedikrõl beszélnek, és ismered a várakozásokat a Real Madriddal szemben. Hogyan kezeled a nyomást?
Csodálatos dolog ezt a kihívást szem elõtt tartani, címeket nyerni azzal a csapattal, amely mindig erre törekszik. Remélem, minden jól megy majd, és mindez megtörténhet. A kihívás, amivel szembenézek valóban nagyon fontos és csodálatos. Egy új fejezet az életemben, nagyon izgatott vagyok.

Szeretnél valamit üzenni a klubnak és a szurkolóknak?
Szeretném megköszönni a támogatást, hogy eljöttek a bemutatásomra. Mindenekelõtt szeretném nekik elmondani, hogy nem hagyom cserben õket, és együtt egy csodálatos szezonunk lehet.

 

 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK