„A támogatásotok és szeretetetek rendkívül fontos számomra. Mindannyiótoknak köszönöm. Az én rögeszmém a folyamatos fejlõdés. Az elmúlt néhány év gazdasági szempontból nagyon nehéznek bizonyult, de még így is tudtunk növekedni, illetve összetartóbbak lettünk.”
„Nagyon jól tudom, hogy itt semmi nem elég; mindig többet akarunk. Egy új projektet kezdtünk, ehhez új lendületre, jó futballra van szükségünk, amit a technikai stáb igyekszik elérni. Egyetlen út vezet a madridisták szívéhez, ez pedig a gyõzelem. Ehhez megvan a képességünk, vannak ötleteink, illetve itt van a szurkolóink ereje.”
„A tavalyi szezon sportszakmai szempontból rendkívül nehéz volt. Megnyertük a szuperkupát, bejutottunk a Bajnokok Ligája elõdöntõjébe, döntõsök voltunk a Király-kupában. Lehet, hogy van, akinek ez nagy eredmény, de mi úgy hisszük, hogy ez számunkra nem elég. Rosszul kezdtük a bajnokságot, amit nyilván befolyásolt az elõzõ szezon sikeressége. Ez a kezdet meghatározta az egész évet.”
„Meggyõzõ futballt szeretnénk látni. Ehhez a legmagasabb szintû technikai stáb áll rendelkezésünkre, illetve meghosszabbítottuk a világ legjobb játékosának szerzõdését. Minõségi ugrást hajtottunk végre, a lehetõ legmagasabb szinten versenyzünk. Van egy Ancelottink, aki a tapasztalatát tekintve megkérdõjelezhetetlen edzõ, egy ember, aki büszke arra, hogy itt lehet. Minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy sikeres legyen ennél a klubnál. Ott van mellette Zidane, illetve Cristiano Ronaldo. A portugál a profizmus és a klub iránti szeretet jelképe, aki hosszú évekre elkötelezte magát hozzánk. A kihívások a következõk: címeket nyerni, elhódítani a Tízediket, csodálatos futballt bemutatni.”
„A keretet fiatalokkal, kiváló tehetségekkel erõsítettük meg. Bale is egy ilyen játékos, aki egy korszak meghatározója lehet. Sikerült megvalósítania az álmát azzal, hogy azt a mezt viselheti, amit mindig akart, most pedig segíteni fog nekünk a céljaink elérésében. A spanyol futball két legnagyobb reménységét is leigazoltuk; Iscót és Illarramendit. Isco már sok futballszeretõ szívet megnyert magának, a válogatottba is bekerült. Õ egy különleges játékos, aki már a Bajnokok Ligájában is megmutatta tehetségét. Illarramendi a legutóbbi U21-es Európa-bajnokság egyik legjobbja volt. Éhes a sikerre, ahogy Carvajal is, a srác, aki azután, hogy letette az edzõközpont alapkövét, majd a Bundesligában próbálta ki magát, hazatért. Továbbá rendkívüli módon örülünk annak, hogy olyan utánpótlás-játékosokat is felhoztunk az elsõ csapathoz, mint Jesé, Morata, vagy Nacho, aki néhány napja lett a felnõtt válogatott tagja; Casemiro, aki az elõszezon felfedezettje, brazil válogatott; és Jesús. Õk a bizonyítékok arra, hogy hiszünk a második csapatunkban.”
„A kihívások a következõk: címeket nyerni, elhódítani a Tízediket, csodálatos futballt bemutatni. Lefektettük az alapokat ahhoz, hogy mindez sikerüljön. A Madrid szurkolóinak egyetlen végkifejlet lebeg a szemük elõtt: gyõzni, illetve legyõzni azt, amit lehetetlennek tûnik. Megvan az elképzelésünk, képességünk, stabilitásunk, az egység ahhoz, hogy meg tudjuk csinálni. Hiszünk a Santiago Bernabéu által felállított modellben, mindannyian szeretnénk egyre több tehetséget tudni a keretünkben.”
„A második csapat a klub egyik jelképe, ahol olyan játékosok tanulnak és edzenek, akik az elsõ csapatban akarnak játszani. A jelenlegi keret új tagjai közül is vannak, akik innen érkeztek. Az elsõ osztályban 44 innen származó játékos játszik jelenleg, más európai bajnokságokban 52, 36-an pedig a másodosztályban is ott vannak. Ez összesen 132 játékost jelent. Tavaly a Castilla volt a legjobb fiókcsapat, Toril kezei alatt pedig történelmi eredményeket értek el 80 góljukkal, ami a 83-84-es Castilla 69 gólos rekordját adta át a múltnak. Türelmesnek kell lennünk velük, az eredmények jönni fognak. A mi klubunk adja a legtöbb játékost a három alsóbb osztály számára válogatott szinten is.”
„Egy évvel ezelõtt azt mondtam, hogy tartozunk a kosárlabda-szurkolóinknak. Ma pedig elmondhatom, hogy újra azt érezhetjük, olyan csapatunk van, ami címekkel ajándékoz meg minket. Bajnokság, szuperkupa. Emellett közel álltunk hozzá, hogy megnyerjük az Euroligát, hiszen ott voltunk a döntõben. Köszönetet kell mondanunk a Palacio de los Deportes nézõinek töretlen támogatásáért, ahol a szurkolók átélhettek néhány csodálatos pillanatot Pablo Laso csapatának köszönhetõen. Érkezett Bourousis, Mejri és Dani Díez, akik korábban a második csapatban edzettek.”
„A számok, amelyeket produkálnunk kell, hatalmasak. Tavaly rekordnak számító, 529 millió eurós bevételt tudtunk felmutatni, ami az elmúlt kilenc évben sorozatosan nõtt, és a világ legmagasabbjának számít. Még az Egyesült Államokban sincsenek ekkora bevétellel rendelkezõ entitások. Ez a vezetõ szerep garantálja nekünk azt a függetlenséget, amire szükségünk van, illetve ennek köszönhetõen jó helyzetben vagyunk minden kihívás tekintetében. 2000 óta 12%-os növekedést értünk el a bevételek tekintetében.”
„A teljes bevétel 9,5%-át adják a pártoló tagok. A jegyek és a stadion, a televíziós jogok, illetve a marketing mind-mind az egyharmadát. Az adózás utáni profit tavaly 36,1 millió euró volt, 54%-kal több mint az elõzõ évben. A pénzügyi tevékenység negatívuma 124,7 millió euróról 90,6 millió euróra csökkent; a nettó adósságállomány a fõtevékenység eredményének 0,8-szorosárol 0,6-szorosára csökkent. A hitelállomány a teljes eszközérték 0,5-szörösérõl 0,3-szorosára csökkent. Európa elvárja, hogy a személyi jellegû ráfordítások ne haladják meg a teljes bevétel 70%-át. Jövõre várhatóan 515 millió eurós bevételünk lesz, 35 millió eurós profittal.”
„A Santiago Bernabéu a Madrid-szurkolók érzelmeinek fõhadiszállása. Egy rendkívül ambiciózus projektünk van a renoválására. A világ legjobb stadionját akarjuk faragni belõle, azt akarjuk, hogy a világ egyik legemblematikusabb, legmeghatározóbb épülete legyen. Reméljük, hogy a következõ hetekben bejelenthetjük a kiválasztott projektet. Büszkék vagyunk a Ciudad Real Madridra és az elsõ csapat rezidenciájára, ami úttörõ és hihetetlenül modern. Ugyanez elmondható a második csapat központjáról is, ami az elsõ volt.”
„A közeljövõben megújul a Realmadrid.com, a szurkolók igényeinek megfelelõen. Azon dolgozunk, hogy a lehetõ legnagyobb mértékben elérhetõvé tegyük a RealmadridTV-t, így az interneten is elérhetõ lesz. Mi vagyunk az egyetlen klub, amelynek van egyeteme, tíz oktatóval, ahol már ezernél is több hallgató fordult meg a legutóbbi elõadássorozat alkalmával.”
„Az esélyegyenlõség területén akarunk nagy gyõzelmet aratni az alapítványunkkal. A Realmadrid Alapítvány elnyerte azt a megtiszteltetést, hogy a Real Madrid szellemiségének része lehet. Tizenhét projektünk van hatvannál is több országban, amelyek a sportot népszerûsítik. Néhány hete személyesen is megtekinthettem az egyik ilyen projekt mûködését Kolumbiában. A Corazón Classic Match szintén nagyon eredményes próbálkozás, ami csak azt erõsíti, hogy a Real Madrid nem hátrál meg, ha az esélyegyenlõség elleni küzdelemrõl van szó, különösen, ha az gyermekeket érint.”
„Az értékeink elpusztíthatatlanok. Nem engedhetünk teret helytelen viselkedésnek, ragaszkodnunk kell az elveinkhez. Mindannyian arra törekszünk, hogy a Real Madridot a tökéletességgel társítsák. A Real Madrid felépített egy legendát, amelyet közösen kell ápolnunk. Együtt a Real Madridért, a kihívás nagyságától nem megrettenve!”