Arbeloa: Hálás vagyok a Bernabéu közönségének

A Real Madrid 4-1-es gyõzelemmel, 10-2-es összesítéssel lépett túl a Galatasaray csapatán az idei Bajnokok Ligája kiírás csoportkörében. A csapat a ma esti gyõzelmének köszönhetõen csoportelsõként várhatja az utolsó fordulót.

Ancelotti:
„Nagyon jól játszottunk a második félidõben emberhátrányban. Bátrak voltunk és volt karakterünk. Nem könnyû tíz emberrel játszani, de mindenki nagyon jól szerepelt. A mérkõzés komplikáltabbá vált Sergio piros lapja után, számítok rá a legjobb tizenhat között.”

„Jó úton haladunk, rengeteg gólt szerzünk, jól játszunk. Ezt kell folytatnunk. Jelenleg nagyon boldog vagyok.”

„Az elsõ félidõben nem voltunk elég gyorsak. Voltak lehetõségeink Bale által, de nem volt könnyû dolgunk a szélsõ védõk helyezkedése miatt, akik nem igazán mentek elõre. A piros lap után a meccs képe megváltozott. A csapat nagyon jól reagált az esetre.”

„Cristiano nélkül más a játék. A jelenléte is arra sarkallja a többieket, hogy még többet tegyenek.”

„Egy kicsit szomorú vagyok amiatt, hogy le kellett cserélnem Jesét, aki nagyon jó formában van, de be kellett állítanom egy védõt.”

„Jesének csak annyit mondtam, hogy meg kellett húznom ezt a lépést, Ramosnak pedig nem kellett volna vállalnia ekkora kockázatot, egyszerûen csak a védõ másik oldalán kellett volna állnia. A bekapott gólnál is hátulról jött a baj.”

„Casemiro nagyon jól védekezett. Agresszívan játszott, sok labdát szerzett. Igaz, hogy adott is el néhányat, amikor hosszú passzokkal próbálkozott. Neki is ugyanannyi esélye van a játékra, mint a többieknek. Khedira problémája után Alonso és Illarra jól játszott a hétvégén. Casemiro pedig ma. Modricot is visszakapjuk hamarosan. Khedira nélkül is jól boldogulunk.”

„Bale veszélyesebb és otthonosabban is mozog a jobb oldalon, mivel ha középre húz, azonnal esélye van a lövésre. A második félidõben leginkább középen játszott, ahol szintén nagyon jól teljesített.”

„Jelenleg úgy gondolom, hogy a Juventusnak van a legnagyobb esélye a második hely megszerzésére.”

Isco:

„A második félidõben 10/10-es teljesítményt nyújtottunk emberhátrányban. Elõször volt egy kis tempóhiány, de a fontos, hogy a csapat jól reagált a helyzetre. A második félidõben mutatott játékunk a fontos, így kellene játszanunk minden meccsen. Az edzõ elmondta, hogy tíz emberrel is meg kell nyernünk a meccset, mi pedig ezt tettük. Csoportelsõként jutottunk a legjobb tizenhat csapat közé.”

„Segíthettem a csapatot a gólommal, ami egy gyors játék után született. Örülök a gólomnak és a csapat második félidõben mutatott teljesítményének. Közvetlenül a csatárok mögött jobban érzem magam, de azért vagyok itt, hogy azt tegyem, amit az edzõ mond.”

„Ha Cristiano megkapja az Aranylabdát, az megérdemelt lesz. Nincs játékos, aki jobban teljesített volna nála. Ma, az õ távollétében Arbeloa vette a vállára a csapatot. Nagyon örülök ennek, mert megérdemli.”

„A Bajnokok Ligája egy nagy versenysorozat, mindig gyõzelemre törekszünk. Nincs szükség arra, hogy a többi csapattal foglalkozzunk. Magunkkal kell foglalkoznunk, minden meccsen javulnunk kell és minden edzésen arra kell törekednünk, hogy a szezon végére jó formában legyünk.”

Arbeloa:

„A csapat remekül játszott a második félidõben. Az edzõ jól nyúlt bele a taktikába, mi pedig nagyobb nyomás alá helyeztük az ellenfelet.”

„Hálás vagyok a Bernabéu közönségének, akik észreveszik, ha jól csinálod a dolgod.”

„A sárga lapomnál a védõ hozzámért. Azt mondtam a bírónak, hogy nem volt sárga, mivel megvolt a kontakt.”

„Xabi nagyon jó barátom. Mindenki azt mondja, hogy függünk tõle, de ez nem a csapat, hanem Xabi “hibája”. A jelenléte mindent megváltoztat. Nincs még egy ilyen játékos a világon, õ ennek a csapatnak az oszlopa. Õ a legjobb.”

Di María:
„Nagyon örülök a gyõzelemnek. A csapat nagy áldozatot hozott a gyõzelem érdekében, hiszen emberhátrányban játszottunk a második félidõben, de továbbjutottunk a legjobb tizenhat közé, vagyis megvan, amit akartunk.”

„Örülök, hogy kezdõ lehettem, mivel a dolgok sokkal nehezebbek, ha nem játszol. Mindig bizonyítani akarod, amikor a csapattal játszol, hogy segíteni vagy itt.”

„A csapat jó formában van, jól mennek a dolgaink. Csapatként tovább kell fejlõdnünk. Bõ keretünk van, mindegy, hogy ki játszik, a dolgok mûködnek.”

„Örülök Arbeloa sikerének, mivel néhány mérkõzéssel ezelõtt kritizálták õt, ma pedig megmutatta, hogy jól mennek a dolgai.”

Nacho:
„A csapat akaratereje csodálatos volt. Emberhátrányban is képesek voltunk jól reagálni, örülünk, hogy elértük a célunkat és csoportelsõként jutottunk tovább. Könnyebbnek tûnik, mint amilyen volt, és nagyon fontos, hogy veretlenek vagyunk a BL-ben. Most már a bajnoksággal kell foglalkoznunk.”

„Arbeloa nagyszerû meccset hozott, mind gratuláltunk neki. Most bátorítanunk kell, hogy a továbbiakban is így folytassa, biztos vagyok benne, hogy így is lesz.”

„Tagadhatatlan, hogy a Real Madridban rengeteg a tehetség. Fantasztikus játékosok vannak itt, nagyon magas a színvonal, ezt meg is mutattuk.”

„Nagyon boldog vagyok. Minden pályán töltött perc fontos számomra, köszönöm az edzõnek. Tovább dolgozom, hogy jobb legyek.”

Casemiro:
„Nagy elégedettséggel tölt el, hogy a legjobb tizenhat között vagyunk. A támadóink csodálatosan játszanak. Összességében az egész csapat jól teljesít, gratulálok mindenkinek. Tovább kell dolgoznunk, mivel nagyon fontos meccsünk lesz hétvégén. Komolyan odateszem magam minden edzésen, hogy mindig bevethetõ legyek. Az edzõ dönti el, hogy kivel számol. Jól ment a játék, keményen dolgozom, hogy több meccsen is lehetõséget kapjak.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
A FIFPRO World11 győztesei
Tovább

FIFPRO World11 – A győztesek

Nyilvánosságra hozták a FIFPRO11 szavazás végeredményét. A Real Madridból hat játékos került be a profi focisták által megszavazott…