Mi történik?
A Real Sociedad elleni meccsen meglepõ kép fogadta a stadionba látogatókat. A mindig zsúfolt déli szektor ezúttal félig üresen tátongott, jelentõsen visszavetve a hazai pálya hangulatát. A Cadena SER értesülései szerint a csoport egyes részei közti összecsapás vezetett oda, hogy a madridi vezetés 250 szurkolót nem engedett be a mérkõzésre. A meccsek elõtti gyülekezõhelyeken alakult ki a konfliktus, ám a tettlegességig fajuló vitát már elõkészítette egy hosszabb folyamat.
Körülbelül két éve él egymás mellett két irányvonal az ultrákon belül, de csak az utóbbi idõben fordultak elõ komolyabb összetûzések. Az egyik a szélsõjobboldali eszmékkel erõteljesen szimpatizál, és ha nem sikerül megfelelõ keretek között tartani a tevékenységüket, az könnyen az egész Ultras Sur végét jelentheti. Az újak saját irányításuk alá szeretnék vonni a teljes közösséget, sõt, egyesek szerint politikai pályafutásukat akarják megalapozni tetteikkel, a Real Madrid tekintélyét használva ugródeszkának. Állítólag a Frente Atléticóban (az Atlético Madrid ultrái) hasonló folyamatok zajlanak, és az ottani radikálisokkal is kapcsolatba léptek a királyiak törzsszurkolói. A cél a pirosfehéreknél is hasonló: a politikai tevékenység elõkészítése, felemelkedés a futballklub által.
De honnan indult mindez?
Az Ultras Sur 1980-ban kezdte meg mûködését, a Peña Las Banderas szurkolói klubon belül összekovácsolódó fiatalok közösségeként. Az ultrák mozgalma ekkoriban terjedt el szerte Európában, fõleg Olaszországban. Még a peñás idõkben vették fel az Ultras Sur nevet, utalva ezzel szokásos helyükre, mely a stadion déli végében volt (sur=dél). Nézeteik miatt hamar elváltak útjaik a Peña Las Banderastól, s immár nem azon belül, hanem attól függetlenül folytatták tevékenységüket. A legkülönbözõbb emberek tartoztak a közösséghez, az egyetlen pont, amiben egyetértettek, az a klub iránti szerelem volt. Ekkoriban nem volt jellemzõ semmiféle politikai elkötelezõdés az ultrák részérõl – ahogyan saját honlapjukon írják, „akkoriban még egy spanyol zászlónak senki sem tulajdonított akkora jelentõséget, mint ahogyan azt manapság teszik”. Az ellenfél szurkolóival rendszeresek voltak az összecsapások, akár hazai, akár külföldi volt a rivális – az Ultras Sur szerint épp ebben az idõszakban váltak legendává, hiszen megbosszulták azt a bánásmódot, amivel korábban õket fogadták más stadionokban. Meccsrõl meccsre egyre hírhedtebbé váltak, s ez sokakat csábított a csoportba. Eleinte még mindent egyénileg finanszíroztak, legyen szó pirotechnikáról vagy bármilyen más látványelemrõl, s rövidesen a stadion lelkévé váltak, minden dal, biztató rigmus tõlük indult el.
1988-ban, egy Gijónba tartó szurkolói busz komoly változást hozott a csoport megítélése terén. A drukkerek úgy döntöttek, Oviedót is útba ejtik a Sporting stadionja felé menet, ám ez balszerencsés döntés volt, hiszen igen kemény összetûzések alakultak ki köztük és a Forradalmi Kommunista Liga helyi aktivistái közt. 24 ultrát tartóztattak le és vittek börtönbe, a Ligából pedig sokakat szállítottak kórházba. Az Ultras Sur rögvest az újságok címlapjára került, sok baloldali csoport tartotta õket elsõszámú közellenségnek – a politikai hovatartozás tehát a korábbinál sokkal erõteljesebb része lett az e szurkolói klubról alkotott képnek.
A 90-es években aztán megerõsödött a nemzeti beállítódás, egyre több skinhead csatlakozott hozzájuk, de más – pozitívabb – változásokat is megélhettek a tagok. A mûködés egyre szervezettebbé vált, közösen utaztak pl. Torinóba és Párizsba, hogy támogathassák a csapatot. A látvány is fejlõdött, a füst és rakéták mellett már különféle dekorációkkal is igyekeztek megteremteni a meccshangulatot. Emlékezetes alkotás volt pl. az a viking bárka, amit a 1991/92-es szezon derbijén mutattak be az örök rivális játékosainak és drukkereinek. 1991 és 1996 között érték el mûködésük csúcsát, ekkortájt 6000-nél is többen gyûltek össze a Bernabéuban egy-egy meccsen, több százan utaztak szervezetten az idegenbeli találkozókra – többek közt a Ferencváros elleni meccsre is.
Ezután visszaesés következett, a honi sajtó sokszor támadta az Ultras Surt. Komoly lejárató kampány vette kezdetét az 1997/98-as szezonban, mikor a Leverkusenhez látogató drukkereket repülõjükrõl egyenesen a rendõrkapitányságra vitték. A spanyol lapokban önkényuralmi jelképek használatával és provokatív viselkedéssel vádolták õket az esetet követõen, úgy vélték, azért tartóztatták fel a különgép valamennyi utasát, mert egyesek karlendítéssel hagyták el a fedélzetet. (Képekkel, videókkal ezt azóta sem támasztotta alá senki az ultrák szerint.) A helyzet ezután tovább romlott. A Borussia Dortmunddal vívott elõdöntõ odavágóján, a meccs kezdete elõtt az ultrák ledöntötték a déli oldalt övezõ korlátot, és ezzel együtt a kaput is sikerült kitépniük a helyérõl. A klub komoly büntetést kapott, s ezután sokkal drasztikusabban járt el a csoporttal szemben. Az incidensek száma visszaesett, sokan hagyták ott az Ultras Surt, a stadionon belül pedig a pályától lényegesen távolabb lévõ szektorokba számûzték õket, csak 2001-ben térhettek vissza eredeti helyükre. Florentino Pérez 2000 és 2006 közti elnöksége idején mindannyian ugyanannál a bejáratnál voltak kötelesek belépni, illetve a klub felhagyott azzal a szokással, hogy bel- és külföldi utazásaikat támogassa. Calderónnal ellenben kifejezetten jó viszonyt ápoltak az ultrák.
Mûködésük során többen értekeztek arról, milyen nézetek uralkodtak el a csoporton belül, ilyen volt pl. a Diario de un skin (Egy skinhead naplója) címû könyv, melyet egy Antonio Salas álnéven publikáló, a csoportba beépülõ újságíró jegyzett, és többek közt ismerteti az ultrák jellemzõ viselkedését a stadionon belül és kívül, valamint kapcsolatukat a neonáci ideológiával. Az elmúlt kb. tíz évet komolyabb konfliktus nélkül vészelte át a szurkolói csoport és a klub is, azonban napjainkban ismét kellemetlen szituációknak lehetünk szemtanúi.
Az utolsó csepp
Az utóbbi hónapokban egyre komolyabbá vált a megosztottság az Ultras Suron belül, november 9-én, 15.30-kor, a Real Madrid-Real Sociedad meccs elõtt a csoport legendás találkozóhelyén, a Drakkar bárnál pedig tettlegességig fajult az eltérõ elvek miatti konfliktus. A veterán vezetés és a lényegesen agresszívabb új irány szószólói csaptak össze. November 13-án hivatalos közleményt adott ki a csoport Facebook-oldalán a kialakult helyzetrõl: „Ezek az emberek már két éve provokálnak indulatokat a csoport belsõ köreiben, s teszik mindezt kizárólag anyagi megfontolásból. Ehhez nem riadnak vissza a verekedéstõl, emberek tönkretételétõl, s attól, hogy mindenkit megbélyegezzenek, aki nem kedvükre való, vagy nem úgy táncol, ahogy õk fütyülnek.”
A klub álláspontjára is kitértek a közleményben: „A Madrid sosem akart tudomást venni errõl a csoportosulásról (az új irányvonal követõirõl), a rendõrség értesítette õket a körülményekrõl, ami ahhoz vezetett, hogy a csoport tagjaitól bevonták a bérleteiket. A Madrid világosan kijelentette, mit fog tenni – ha nincsenek felelõs személyek az Ultras Sur élén, akikkel már évek óta kapcsolatban állnak és megbíznak bennük, akkor nincs helyük a lelátón.”
A veteránok erõszak nélkül akarják folytatni, ami nem esik egybe azzal, amit azok a fiatalok szeretnének, akik már hónapok óta tartanak igényt a csoport irányítására. A régiek azzal vádolják a fiatalok vezetõjét, hogy az Atléticótól keveredett a Real Madrid ultrái közé: „Úgy emelkedett fel, mint a déli oldal Robin Hoodja, az a fajta, aki úgy próbálja eladni magát, hogy a pénz szétosztására teszi fel az életét (természetesen az Atléticótól jött, a Frente Atlético egykori tagja). Õ és a csapata attól sem riadna vissza, hogy kapcsolatot alakítson ki a Frentével.” Az Ultras Surnak történelme során jó viszonya volt számos csapat radikálisaival, ilyenek pl. az Espanyol szurkolói, de azt nyilván nem kell mondanunk, hogy az Atlético Madrid drukkerek a kezdetektõl fogva ellenségnek számítanak. Ez is rámutat arra, milyen messzire kerültek az új irány képviselõi a szurkolói klub örökségétõl. A vádakat azzal is kiegészítették a csoport régi fejesei, hogy sok a kokainnal kereskedõ és azt fogyasztó személy az újhullámos körökben.
Persze a fiataloknak is megvannak a maguk érvei az „öregek” ellen. Azzal vádolják az eddig vezetõ szerepet betöltõket, hogy anyagi haszonra tettek szert, kihasználva az Ultras Sur hírnevét, egyfajta árucikké téve azt. Bejegyzett márkává tették a nevet, utazásokat szerveztek, és mindezeket a pénzt igénylõ tevékenységeket a feltörekvõ generáció nem nézi jó szemmel, hiszen a vezetés saját haszonszerzési vágyát látják bennük.
.jpg)
A Real Madrid nem tûri el a fiatal szélsõségesek térnyerését, bár a probléma sokkal összetettebb, mint amilyennek elsõre tûnhet. Az ultrák nyíltan támogatták José Mourinhót, illetve a klubnak figyelmeztetni kellett õket, hogy az egyébként is vitákat szülõ kapuskérdést lehetõleg ne tegyék még indulatosabbá. A Diego López és Iker Casillas mellett állást foglalók elkülönülése egyébként is az egész madridizmus megosztásával fenyeget, ezért a klub minden peñát arra kért, hogy kommunikációjukkal segítsék ennek a konfliktusnak az elsimítását.
Az Ultras Sur és a klub vezetõi között létrejött egy megbeszélés, mely a probléma megoldását célozta. Azokat, akiket a helyzet kialakulásáért felelõsnek tartanak, kizárták a pártoló tagok közül. November közepén két hetet kapott az Ultras Sur arra, hogy rendezze sorait. Közben a Galatasaray elleni meccsen már csak igazoltatás után lehetett belépni a stadionba, a bérleteket csak azok tudták felhasználni, akiknek a saját nevükre szólt, emiatt a telt ház elmaradt – az utcai összecsapások úgyszintén. Néhány régi irányító személy visszavonult, átadva helyét az elmúlt két év fõszereplõinek, azonban egyelõre nincsenek igazi vezetõi a csoportnak, és az is kétséges, hogy a továbbiakban beszélhetünk-e majd Ultras Surról.
Mára úgy tûnik, a döntés megszületett, s ez hosszú távon teljesen átrendezi majd a Santiago Bernabéu képét. Azon túl, hogy számos balhés figurától vették el a socio státuszt, Florentino Pérez még tovább ment. A jelenlegi 885 férõhelyet, melyet az ultrák birtokolnak, beolvasztja abba az 1600 fõ részére kialakított, fiataloknak fenntartott lelátószakaszba, ami januártól kezdi meg mûködését. A szektor Fans Sur névre hallgat majd, és a Real Madrid pártoló tagjainak ifjúságából kerülnek majd ki azok a szerencsések, akik innen szurkolhatják végig a mérkõzéseket. A klub már egy ideje gondolkodott ezen a lépésen, a Mestallában (a Valencia stadionja) az északi sarokban már mûködik egy ilyen szektor, sok látványelemmel, zászlóval, énekléssel. A Real Madrid elképzelése szerint az északi oldal bérleteseinek felajánlanák, hogy változtassanak helyet. A klub már megszabadult a legkellemetlenebb elemektõl és azoktól, akik nem voltak pártoló tagok, az El Mundo szerint 250 ultrát tiltottak el a meccsek látogatásától, de biztosak lehetünk abban, hogy a folyamat itt nem ér véget.
A szurkoló szemével
Megkérdeztük a blancók egyik Madridban élõ hívét is az eseményekrõl, hiszen tudni akartuk, mi a véleménye minderrõl neki mint a történteket testközelbõl megélõnek, hogyan látja az Ultras Sur jövõjét és milyennek tartja a klub hozzáállását a kialakult szituációhoz.
Hogy látja, tényleg a csoporton belüli harc az oka az Ultras Sur kálváriájának?
Igen, sajnos. Épp szemtanúja voltam az esetnek. A Real Sociedad elleni meccs elõtt történt az ominózus összetûzés a Drakkar nevû bár (az Ultras Sur törzshelye) elõtt. Pár fiatal ultrával kezdõdött, akik nincsenek megelégedve a jelenlegi, idõsebb vezetõk egyes tagjaival. A nézeteltérések végül komoly verekedéssé fajultak és a rendõrségnek kellett beleszólnia, csillapítania a kedélyeket. Mivel ez a stadionhoz elég közel történt, nagy visszhangja is volt az esetnek. A meccs kezdésekor a megszokott szektoruk (déli kapu mögötti rövid oldal) elsõ sorai teljesen üresek voltak. Félidõben kinéztem és láttam, hogy még azóta is a rendõrökkel beszélgetnek a bár elõtt a vezetõk. Ez az eset volt az, amire azt mondta a Real Madrid C. F., hogy ne tovább, és innentõl már csak igazoltatással és szigorú kontroll ellenében mehetnek be az ultrák a Bernabéuba. A vezetõség egy részét (bûnbakok) pedig végleg kitiltották a stadionból. A balhézós fiatalokkal együtt. Összegezve, az ultrák generációs harcának is nevezhetjük az esetet. A fiatalok több "hatalmat", nagyobb beleszólást szerettek volna, amit nem a leghelyénvalóbb módon próbáltak megoldani. Az idõsebbek egybõl rendet teremtettek ugyan, de ennek nagy ára volt/lesz, ugyanis a Real Madrid C. F. õket tartja felelõsnek az esetért, mivel nekik kellett volna kontroll alatt tartani a fiatalokat, amit úgy tûnik, csak erõszakkal tudtak megoldani. Sajnos ebben az esetben mindenki vesztesen került ki. Az idõsebb vezetõk a feloszlatásuk miatt, a fiatalok a kizárásuk miatt, végül pedig mi, szurkolók, akiknek lehet a jövõben meg kell barátkoznunk az ultrák buzdító rigmusai nélküli meccsekkel.
A klubnak lehet más oka is arra, hogy nem szívleli az ultrákat, vagy egyértelmûen az erõszakos fellépésnek tudható be mindez?
Nem tudok másról, "csak" az erõszakos fellépés az oka, bár ez valószínûleg már nem az elsõ eset. Az elsõ viszont, ami ilyen messzire fajult. Azt hiszem, nem kell részletezni, hogy az ultrák csoportjaiban jó számmal megfordul pár "zûrös" személy. Régebben született egy megállapodás, miszerint néhány vezetõ tag ígéretet tett arra a klubnak, hogy kontroll alatt fogja tartani a csoportot és felelõsséget vállal értük. Cserébe megkapták a "Grada Jovent", a déli kapu mögötti szektorukat, és mindenki békességben szorított kedvenc csapatának – egészen mostanáig.
Mit gondol, van jövõje az Ultras Surnak, lehet még ugyanolyan súlyú szurkolói csoport, mint amilyen eddig volt?
Megszûnni szerintem biztosan nem fognak, viszont átalakulni és komolyabb változásokon átmenni, igen. Sajnos lehet már olyan hírekrõl is hallani, hogy januártól az egész Ultras Surt kitiltják a Bernabéuból és helyüket felszabadítják, mivel a Real Madrid C. F. elsõdleges célja az erõszak minél távolabb tartása a Bernabéutól és környékétõl, akármilyen ára is legyen. A jelenlegi helyzet szerint a déli kapu mögötti elsõ sorok teljesen üresek, az ultrák vezetõik nélkül kedvtelenül ülnek a stadionban, várva az incidensbõl keletkezett problémák következményeit. Januártól okosabbak leszünk…
Máshol sem jobb a helyzet
Bizonyára vannak olyan olvasóink, akik emlékeznek Laporta elnökségére az õri riválisnál. Õ volt az, aki 2003-ban kiûzte a stadionból a Boixos Nois tagjait. Az „õrült fiúk” 1981-ben kezdték mûködésüket, s a kezdetben baloldalinak induló közösség az idõ múlásával szélsõjobboldali, katalán szeparatista irányra tért át. A csoport híres erõszakosságáról, bûnlajstromuk gyakorlatilag mindenféle törvénytelen tevékenységet lefed, vádolták már õket halálos fenyegetésekkel, gyilkossággal, illegális fegyverviseléssel, zsarolással és drogkereskedelemmel is. A madridisták talán legjobban arra az akciójukra emlékeznek, mikor Figo elõször lépett pályára a Camp Nou-ban a blancók játékosaként, s a szélsõséges katalán szurkolók többek közt egy levágott disznófejjel „tisztelegtek” egykori ikonjuk elõtt. Ezután nem sokkal következett be kitiltásuk, melyért Laporta több halálos fenyegetést is kapott a háza falára, illetve egyszer meg is támadták õt otthonánál.
