Csapatok
Real Madrid (7)
A hazai csapat nem játszott sem szépen, sem látványosan, azonban nagyon simán továbbjutott, ami úgy gondoljuk, el is várható egy ilyen kaliberû kiscsapat ellen. Ancelotti pihentette legnagyobb ászait, megadva a lehetõséget fiatal játékosainak. A Real Madrid nem játszott szépen, ráadásul nem is nagyon akarták megerõltetni magukat, látszólag a legkisebb erõfeszítéssel kívánták megszerezni a továbbjutást. A lényeg, hogy a csapat ott van a következõ körben, elkerülve ezzel (egy újabb) kupakudarcot. Ne legyen kétségünk afelõl, hogy a következõ meccseket már sokkal komolyabban veszik a srácok.
Olímpic de Xàtiva (4)
Okozott fejtörést annak a meghatározása, hogy mit is szeretett volna a kiscsapat a Bernabéuban. Az látszott, hogy nagyon szûken, minél kevesebb területet hagyva az ellenfélnek próbáltak védekezni, amivel sokszor meg is gyûlt a hazaiak baja, viszont hiányzott belõlük az a tûz, ami egy esetleges gól megszerzéséhez kellett volna. Nem nagyon akartak (tudtak) mindent egy lapra feltéve támadni, de azért ne felejtsük el, hogy nem egy osztálykülönbség volt a csapatok között.
Játékosok
A mérkõzés legjobbja – Isco (8)
Lendületesen, látványosan és hasznosan játszott. Produkciójával kitûnt a csapatból. Ismét volt több zseniális megmozdulása is, ráadásul szinte az összes támadásnak aktív résztvevõje volt. Élmény nézni a játékát, amikor ilyen formában van.
Iker Casillas (6)
Egy-két magasan érkezõ labda lehúzásán kívül nem sok dolga akadt a 90 perc alatt, mivel a vendégeknek gyakorlatilag nem volt kaput eltaláló lövésük. A mérkõzés végén ráijesztett mindenkire, amikor ütközött Casemiróval, és nagyon rosszul ért földet, de szerencsére tudta folytatni, nincs komoly baja.
Daniel Carvajal (7)
76 percet kapott a tegnap esti mérkõzésen, és valószínûleg azért cserélte le Ancelotti, mert számol vele a Valencia elleni derbin. Nem játszott rosszul, végig résztvevõje volt a támadásoknak, védekezõ feladata az ellenfélnek köszönhetõen nem nagyon volt. Sokkal jobb volt vele a csapat jobb oldala, mint a bal Arbeloa szerepeltetésével.
Pepe (7)
Védekezésben neki sem kellett túl sokat mutatnia, viszont gyakran lépett ki a védelembõl, így segítve a labdakihozatalokat. Az Olímpic de Xàtivának hála feljebb tolhatta a védelmét a Real Madrid, így a középpályához egészen közel kellett megakadályoznia a középsõ védõknek, hogy közelebb kerüljön a vendég csapat a kapuhoz, ám Pepe ezt is remekül megoldotta.
Nacho (7)
Ugyanaz igaz rá is, mint portugál társára. Lendületesen, ha kellett keményen játszott. Igyekszik mindig a legegyszerûbb megoldásokat választani. Szavunk sem lehet a fiatal középhátvédre, hiszen ha szerepet kap, akkor rendre bizonyítja kvalitását.
Álvaro Arbeloa (5)
Védekeznie neki sem kellett, azonban a támadásokat semennyire nem tudta segíteni (ahogy azt már megszokhattuk). Rendre a legrosszabb megoldásokat választotta az ellenfél térfelén, ráadásul lassú és körülményes is volt, sokszor akadt meg a Real Madrid támadása miatta. Õ nem alkalmas arra, hogy feltolt szélsõ védõként játsszon.
Asier Illarramendi (7,5)
57 percet töltött a pályán a fiatal baszk középpályás, és ismét meggyõzõ teljesítményt tudhat magáénak. Õ szerezte csapata elsõ gólját, emellett sokat ütközött, labdákat szerzett, és jól is továbbította õket. Továbbra is úgy gondoljuk, nagyon fontos építõeleme lehet a jövõben a csapatnak.
Casemiro (6,5)
Valamennyivel halványabb volt, mint középpályás társa, de egyáltalán nem játszott rosszul. Azért kap gyengébb osztályzatot, mert kevesebb labdát szerzett, valamint pontatlanabb is volt Illarramendinél. Minden esetre dicséretes a hozzáállása és akarata.
Ángel Di María (7)
Nagyon igyekezett az argentin szélsõ, de a nagy akarásnak nyögés lett a vége. Sokszor volt pontatlan, feleslegesen ment bele a cselekbe, gyakran választotta a rossz megoldást. Ennek ellenére mindenképp dicséretet érdemel azért, ahogy Jesét kiugratta az elsõ gól elõtt, valamint az (nehezen) értékesített büntetõje miatt.
Álvaro Morata (4)
Talán az eddigi egyik legrosszabb mérkõzésén van túl a fiatal támadó. Nagyon haszontalanul játszott, kevés mozgással zavarta az ellenfél védõit, ráadásul rendre elszórta a labdákat és pontatlan volt a befejezéseknél is (már ha eljutott a befejezésig…). Nem ezzel a teljesítménnyel fogja magát bejátszani a Real Madrid elsõ csapatába.
Jesé Rodíguez (7,5)
Isco mellett benne volt a legtöbb lendület tegnap este, emellett jól zavarta meg az ellenfél védõjátékosait. Illarramendi gólja elõtt remekül ugrott ki (igaz, itt Di Maríát is meg kell dicsérni remek labdája miatt), szépen készítette le lövésre a labdát a baszk középpályás számára. Nincs kétségünk afelõl, hogy kellõ odafigyeléssel a jövõ egyik nagy játékosa lehet.
Cserejátékosok
Xabi Alonso (5)
Illarramendi helyett érkezett a mérkõzés 57. percében, de sokat nem tudott hozzátenni a csapat játékához, ami már amúgy is leült a második félidõre. Ki kell emelni viszont a pontosságát, hiszen rendkívül jól továbbította a társakhoz a labdát.
Karim Benzema (5)
Kicsivel több mint 20 percnyi játék jutott a francia csatárnak, de õ sem váltotta meg a világot. Helyzetbe sem nagyon került, de ehhez hozzá kell tenni, hogy a társak sem nagyon törekedtek a meccs ezen szakaszában arra, hogy helyzeteket alakítsanak ki.
Marcelo
Carvajal helyett érkezett, ezzel módosult a csapat annyiban, hogy Arbeloa átment a jobb oldalra, míg Marcelo játszott a csapat bal oldalán. Nem nagyon tudjuk értékelni, hiszen 15 perc alatt nem sokszor találkozott a labdával.
Ne felejtsétek el, hogy ezek szubjektív értékelések. Nem értesz egyet az osztályzatokkal? Írd meg a véleményedet a fórum megfelelõ topicjában! (Van, aki már megtette.)