Egy hosszú és megkérdõjelezhetetlen tapsvihart kapni a Bernabéuban valószínûleg az egyik legnagyobb morális lökés, amit egy Real Madrid játékos kaphat, különösen akkor, ha ennek célja a csapat egyik fontos láncszemének megtartása. December 18-án este úgy tûnt, mintha a szurkolók azt közvetítették volna: „ne hagyj el szerelmem, maradj velem”. Nyilvánvaló, hogy Alonso, ahogy Carlo Ancelotti is mondta a mérkõzés után, „nagyon jó”. Nem meglepõ, hogy a szezon elején látott kaotikus Madrid pont azután kezdett magára találni, hogy a középpályás újra játszani kezdett hosszú sérülése után. Ha van bármi, ami megszemélyesítheti Xabit, akkor az az egyensúly.
Azon az estén, amikor Spanyolország egyik fele a Voice, a másik fele pedig a Top Chef döntõjét nézte, õ nagyon boldogan érkezett meg otthonába. Három gyermeke, Jon (5), Ane (3) és Emma (kevesebb, mint egy hónapos), már aludt. Most is nehezen aludt el, ahogy általában a meccsek után.
A középpályással mi másnap reggel találkoztunk, egy otthonához közeli lakásban, a csapat aznapi edzése után. Miután leparkolta Audi S7-esét, csengetett. Tízen vártunk rá: újságíró, fotós, operatõr, stylist, asszisztens és még egy takarítónõ is. Egy Alexander McQueen felsõt viselt, ami passzolt vörös szakállához, farmernadrágjához és bõrcipõjéhez. A fotózás elõtt minden jelenlévõt külön üdvözölt. Természetesen viselkedett a kamera elõtt, látszott, hogy az Emidio Tucci kampányok megedzették. Könnyû vele dolgozni. Egy kissé félénken mégis elnézést kér: „A fényképezõgépnek mosolygás egy kicsit nehezen megy nekem.”
2009 Augusztus 4-én érkeztél meg a Real Madridhoz. Mesélj nekünk a klubnál töltött idõrõl.
Nagyon intenzív élmény, annak jó és rossz oldalával együtt. Mindig a közönség szeme elõtt vagy. A nyomás, az elvárások, a felelõsség óriási. Fel kell nõnöd ehhez a feladathoz, jó benyomást kell tenned a Bernabéu közönségére. Szerencsére mindig éreztem a klub és a szurkolók szeretetét.
Ez a válasz már az interjú végéhez közeledve érkezett, sok bátorítás után. Nem volt célunk azonnal rákérdezni nála erre a hamleti dilemmára.
December húszadikán nem tudott részt venni Szent Tamás ünnepén gyerekkori barátaival, Trikivel, Chufóval, Balánnal és a többiekkel, mivel meccse volt Valenciában. Nem vehette fel hagyományos jelmezét, kalapját, illetve nem ehette a hagyományos ételeket. „De ilyenkor egy másik estén összegyûlünk és közösen fõzünk. Egyikünk a séf, a másik a helyettes séf. Én a szállítmányozós vagyok, aki a hús és borellátmányért felel.”
Megkérdezem tõle, hogy könnyû-e a magánéletét kombinálni a nagy nyilvánossággal. Elmondja, hogy amint kilép Valdebebas kapuján, már nem Xabi Alonso. „Hanem egy átlagos polgár vagyok, Xabi vagy Bone (ami a Xabi becézésébõl lett Xabo -> Xabone -> Bone), ahogy a barátaim hívnak. Lehet, hogy ez egy klisének hangzik, de a társadalom egy teljesen normális tagja vagyok. Szeretem a várost, ahol élek, élvezem, amit Madrid kínálni tud, az itteni életet. Nem érdemes túl sokat mondani róla, hiszen mindenki tudja, hogy milyen.”
Néhány La Fincában töltött idõ után feleségével úgy döntöttek, hogy Madrid egy másik körzetébe, Salamancába költöznek. Alonso Tolosában született, innen származik édesapja, majd San Sebastiánban és Orendainban nõtt fel, ami pedig édesanyja, Isabel Olano szülõfaluja. Testvéreihez, Mikelhez és Jonhoz hasonlóan születésétõl fogva belélegezte a futballt. De akár színész is lehetett volna. (Ahogy azt már egy korábbi interjúban is elmondta.) „Egyszer, amikor a strandon játszottam a barátaimmal, egy Julio Medem film szereplõválogatói megkörnyékeztek. Kerestek egy 11 év körüli fiút, baszk arccal, akinek „El Peru” szerepét kellett volna eljátszania. Rohantunk, hogy elmondjuk édesanyámnak, de õ megmondta nekik, hogy keressenek mást. Otthon mindig gondoskodott róla, hogy megcsináljuk a házi feladatunkat, hogy mindig jó úton járjunk.” Szintén édesanyja volt, aki azzal büntette, hogy nem engedte futballozni, amikor spanyol nyelvbõl nagyon rosszul állt az iskolában, egészen addig, amíg nem ment át sikeresen a vizsgáján. Most pedig õ az, aki néha tanácsot ad neki a médiafigyelemmel kapcsolatban. „Néha megkérdezi tõlem, hogy nincs-e már elegem ebbõl az egészbõl. Talán igaza van.”
Milyen értékeket neveltek beléd a szüleid?
Tiszteletet, õszinteséget, illetve azt, hogy sosem higgy magadról többet, mint ami valójában vagy, és ne vedd magad túl komolyan.
Xabi Alonso nem is igazán veszi komolyan azt, hogy õ egy divatikon. „Ha anélkül válsz azzá, hogy tennél érte, az remek. Ha az ellenkezõje áll fenn, akkor az emberek észre fogják venni, hogy megjátszod magad, aminek komoly következményei lehetnek.” Õ nem az a tipikus futballista, aki a PlayStationhöz van láncolva. Tudja, hogy a „Thyssen” nem egy divatos klub neve, 32 évesen pedig szexepilje miatt harcolnak érte a különbözõ luxusmárkák (reklámoz például Emidio Tucci vagy Audemars Piguet termékeket). Instagramon jelentette be kislánya, Emma érkezését, szereti az indie együtteseket (Arcade Fire, Arctic Monkeys, Phoenix), Twitteren olyan sorozatokat ajánlana, mint a Reklámõrültek, a Dexter vagy a Homeland. Ha pedig mindez még nem elég, az egyik ismertetõjegye, a vörös szakáll szenvedélyes metaforákat inspirál. Az író, újságíró Manuel Jabois például azt írta róla, hogy „Faulkner rózsái az õ vörös szakállában nõnek.”
Tervezed, hogy platinaszõkére színezteted át a szakállad, mint ahogy Sergio Ramos tette ezt nyáron a hajával?
Nem, ebben biztos vagyok. (nevet) Sem a hajamat, sem a szakállamat. Nem tervezem azt sem, hogy leborotválom.
Alonso az „überszexi” kategóriába tartozik, ami egy határozott és elegáns férfit takar, aki képes gondoskodni magáról, de nem macsó vagy önimádó. „Figyelek a megjelenésemre, de anélkül, hogy a megszállottja lennék vagy túlságosan erre koncentrálnék. Próbálok bizonyos embereket alaposan megfigyelni, a nekem tetszõ dolgokat pedig megpróbálom beépíteni a saját stílusomba.”
„A gyengéim az órák. Ezek megmutatják egy férfi személyiségét. Nem hordok fülbevalót vagy nyakláncot, az egyetlen ékszer, amit viselek, az ez az óra.” (Ami egyébként egy pink – arany Audemars Piguet.)
A kocsikat is szereti. És mint a legkirályabb sorozatok rajongója, olyan karakterek karizmájához vonzódik, mint Tony Soprano (Maffiózók), Stringer Bell (Drót), vagy Don Draper (Reklámõrültek). Õk olyan férfiak, akiknek vannak hibái és gyengeségei. „Nagyon kedvelem Tony Sopranót. Képes volt vezetni a maffiát, de a saját családját nem tudta irányítani. Mindenkivel ez van. Egy meccs után én is hazamegyek, és még három kis szörnyeteggel kell megküzdenem!” (nevet)
Amikor az Antiguoko játékosa voltál, gondoltad volna, hogy valaha is futballsztár leszel? (Egy amatõr kiscsapat San Sebastiánban.)
Ez akkor egy olyan távoli és elérhetetlen dolognak tûnt, hogy nem számoltam vele. Amikor 17 voltam, az Antiguokóból a Real Sociedad második számú csapatához mentem. Ez tette lehetõvé, hogy normális életet éljek, mint a barátaim. Sosem képzeltem, hogy a Madrid játékosa leszek, vagy megnyerek egy világbajnokságot.
22 évesen nagy lépést tett. Három elsõ osztályban töltött év után a Liverpool játékosa lett. Próbálta folytatni üzleti tanulmányait, de elsõ gyermekének érkezése és a Bajnokok Ligája meccsek miatt nem tudta ezt véghezvinni. „A Liverpool megváltoztatta az életem. Amellett, hogy bekapcsolódtam a futball elitjébe, meg kellett tanulnom a családomtól távol, egy független életet élni. Ekkor váltam férfivá.”
Ebben a játékosban két különbözõ karakter rejlik: a tiszta játékstílus és a különbözõ városokba, klubokba és csapatokba való beilleszkedés képessége. Hogy hol látja magát 35 évesen? „Haladjunk lépésrõl lépésre, csak képzeljük el, hogy mit tehetnék. Kezdetnek szeretnék egy szabad szombatot a családomnak és magamnak. Néha azt gondolom, hogy tudnék továbbra is a futball világában dolgozni, mondjuk edzõként, néha pedig úgy érzem, teljesen el akarok távolodni ettõl a világtól. Nem zárom ki annak lehetõséget sem, hogy vállalkozást indítsak, de erre nagyon jól fel kell készülnöm.”
Hogy kezdõdött a három királyoknak írt leveled?
Azt kérem, hogy címeket nyerjünk a Real Madriddal. Ez jutott eszembe. Aztán a világbajnokság sem lenne rossz.
Írd le, milyen játékos vagy.
Alapvetõen úgy gondolom, hogy egy klasszikus középpályás vagyok. Az a fajta, aki mindig létezett. Olyan képességekkel, amikre szükség van. Fontos, hogy tudj koncentrálni a játékra, hogy kivedd a részed, hogy figyelj a többiekre, a körülötted történõ eseményekre. Minden pillanatban azt tartom szem elõtt, hogy mi a legjobb a csapatnak. Ezeken kívül még kell, hogy akarj versenyezni, a legmagasabb szinten játszani. Szeretek passzolni, megkönnyíteni a csapattársaim dolgát, hogy jobban érezzék magukat. Nyilvánvalóan nem én vagyok a leggyorsabb játékos a ligában, de ez a poszt nem is igazán errõl szól.
És az elegancia?
Nos, ez a legnehezebb, nem? Nem veszem magam túl komolyan. Hiszek abban, hogy mindenkinek megvan a saját stílusa, a saját életformája, ez pedig megmutatkozik abban, ahogy az illetõ viselkedik. Vannak, akik merészebbek, mint néhány csapattársam is. Én megpróbálok inkább megfigyelni bizonyos embereket.
Xabi kedvenc cuccai:
Egy Hackett sapka.
Acqua di Parma Colonia parfüm. [107 euró]
Dennis Lehane: Live by Night (novella) [20 euró]
Audi S7 Sportback. [96.110 euró]
Garrett Leight „Harding Sun” napszemüveg. [300 euró]
Tod’s Gommino cipõ. [400 euró]
Emidio Tucci ruhák, ezekbõl a kedvenc egy szürke kabát. [349 euró]
Audemars Piguet órák, a sajátja egy 41 mm-es pink-arany Royal Oak, fekete alligátor bõrrel. [31.800 euró]
Maffiózok sorozat. [37 euró]
Mulberry Clipper bõrtáska. [1750 euró]
