Egytõl egyig: Espanyol – Real Madrid

Ugyan nem volt könnyû, de sikerült megszereznie a három pontot Ancelotti csapatának az Espanyol otthonában, így három pontra megközelítette az Atlético Madridot, valamint a Barcelona csapatát. Mi ismét megpróbáljuk a mérkõzés képe alapján, egy tízes skálán értékelni a csapatok és a játékosok teljesítményét, néhány statisztikai adattal kiegészítve. Mérkõzés utáni rovatunk következik.

Csapatok

Real Madrid (6)
Szörnyen gyenge produkció. Meg kell jegyezni, hogy az Espanyol nagyon visszahúzódott, beállt védekezni, így megnehezítve a vendégek dolgát, de ez a teljesítmény még így is elfogadhatatlan a királyi gárdától. A játék egyetlen elemében sem sikerült az elvártakhoz megfelelõen teljesíteni, aminek legfõbb oka talán az, hogy nem volt egyetlen olyan kreatív játékos sem a Real Madrid csapatában, aki megteremtette volna a különbséget. Ennek ellenére azért jár a hat pont, mert egy nagyon kellemetlen ellenféllel szemben sikerült gyõzelmet elérni, aminek köszönhetõen végre látótávolságon belülre került a két legnagyobb rivális. Ettõl azonban sokkal, de sokkal több kell.

Espanyol (3)
Egyértelmû, hogy a hazai gárda nem a gyõzelmet, hanem az egy pont megszerzését célozta meg tegnap este, ennek megfelelõ felfogásban léptek pályára. A sündisznó alakzat nem is mûködött rosszul, azonban egy pontrúgás elég volt, hogy a számításaik ne jöjjenek be. Mindent elárul, hogy mindössze egyetlen kaput eltaláló lövésük volt, szinte alig léptek át az ellenfél térfelére. Nagyon kellemetlen egy ilyen stílusban futballozó csapat ellen játszani, és ezt õk is nagyon jól tudták, ám az ilyenért nem szoktunk túl sok pontot adni…

Játékosok

A mérkõzés legjobbja – Pepe (8,5)
Ahogy azt már pénteken is leírtuk, az idei szezon egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó madridi játékosa. Pepe remekül látja el védekezõ feladatait ebben a szezonban, valamint igyekszik kellõen segíteni a támadásépítéseket is. Tegnap este sem volt ez másképp, ráadásul fejesgólja nélkül a Real Madrid jelenleg nem három pontos hátránnyal lenne harmadik a bajnoki küzdelemben. Újfent egy remek mérkõzés a portugál védõ neve mellett, reméljük, lendülete kitart a szezon végéig.

Diego López (5)
Egyetlen kaput eltaláló lövése volt a hazaiaknak a mérkõzésen, az sem jelentett különösebb veszélyt, így elmondhatjuk, hogy Lópeznek semmi dolga nem volt az egész mérkõzésen. A védõk többször is bevették a játékba, ilyenkor mindig magabiztosnak bizonyult. Ettõl nehezebb mérkõzése soha ne legyen.

Daniel Carvajal (8)
Továbbra is tartja jó formáját a saját nevelésû hátvéd, aki a tegnapi teljesítményével ismét kiemelkedett a csapatból. Ha védekezni kell, akkor csúszik-mászik a csapatért, a támadások segítéséhez pedig megfelelõ adottságokkal rendelkezik. Az Espanyol ellen hat alkalommal szerelt, kétszer szabadított fel, valamint a gól elõtt õ harcolta ki a szabadrúgást is. Mindent elmond a teljesítményérõl, hogy õ volt a csapat harmadik legtöbbet passzoló játékosa az Espanyol ellen.

Sergio Ramos (8,5)
Úgy néz ki, lassan magára talál a Real Madrid második számú csapatkapitánya, aki elképesztõ statisztikával fejezte be a barcelonai mérkõzést. Ramos 11 alkalommal szerelte az ellenfél játékosait, kilenc alkalommal pedig felszabadított a védelemben. Ilyen számokat általában két játékos együttesen sem tud produkálni, ami dicséretes. Az andalúz védõ egyébként a támadásokat is remekül segítette, sokszor lépett ki a védelembõl, hogy hozzájáruljon a labdakihozatalokhoz. Csak így tovább!

Marcelo (6,5)
Ismét nem a legjobb Marcelót láthattuk, õ ettõl sokkal többre képes. Rendkívül sok pontatlan labdája volt tegnap este, aminek köszönhetõen nem tudta kellõen támogatni a támadásokat, hiába próbálkozott nagy igyekezettel. Védekezésben négy szerelést és két felszabadítást tud felmutatni, ami ugyan nem rossz, de a tegnapi mérkõzésen sokkal nagyobb szükség lett volna rá az offenzívák kialakításában. Úgy véljük, lesz ez még jobb is.

Luka Modric (8)
Most ugyan nem hozott tökéletes mérkõzést a kistermetû horvát középpályás, ám így is kiemelkedett a Real Madridból. Rengeteget brusztolt, valamint ismét szeme volt szinte az összes labdájának. Ha ez nem lenne elég, tökéletesen tekerte Pepe fejére a labdát, amivel nagyban hozzájárult a gyõzelem megszerzéséhez. Igen komoly szerepköre van már a csapatban a tavalyi év “legrosszabb” igazolásának.

Xabi Alonso (6,5)
Magához képest nagyon pontatlanul játszott, ám elismerésre méltó, hogy még így is 86%-os pontossággal passzolt. Õ továbbította a legtöbb labdát a társak felé tegnap este, de nem tudott igazán fazont szabni a Real játékának. Védekezésben hat szerelést, valamint két felszabadítást tud felmutatni, ami az õ sebességéhez mérten kimondottan jó statisztikának számít.

Gareth Bale (3)
Szinte értékelhetetlen a walesi szélsõ tegnap esti produkciója. Mindössze 28 passza volt 76 perc alatt, amibõl csak 21 jutott el a társakhoz. Gyorsaságát nem tudta kihasználni, hiszen nem volt elég területe, ám ez nem mentség arra, hogy alig volt értékelhetõ megmozdulása. Továbbra sem képes azt nyújtani, amit egy ilyen árú játékostól elvárnánk, és úgy gondoljuk, hogy idén már nem is láthatunk tõle ilyen játékot. Igazán pontos képet csak akkor fogunk kapni róla, ha végigcsinál egy elõszezont jelenlegi csapatával.

Ángel Di María (5,5)
Õ sem játszott jól, de azért valamivel aktívabb volt, mint Gareth Bale. Ami a statisztikát illeti, az argentin játékos labdáinak 80%-a a társaknál kötött ki, valamint kiosztott hat kulcspasszt is (igaz, hogy végül ezek egyikébõl sem született gól…). Becsülettel küzdött tegnap este is, de ez most kevés volt, ettõl sokkal többre képes õ is.

Cristiano Ronaldo (4,5)
Ritka, hogy ilyen gyengén játsszon, talán fejben már az Aranylabda-gálán járt. Sokkal hasznosabb lett volna, ha minden erejével a mérkõzésre összpontosít, mivel így inkább hátráltatta csapatát, mint segítette. Szinte mindig a lehetõ legrosszabb megoldást választotta, több helyzet esetén is önzõ volt, ráadásul az sem szokása, hogy üres kapura mellé lõjön, ám õ sem egy gép, õ is hibázhat, neki is lehetnek gyengébb napjai. Reméljük, most láthattuk az idei legrosszabb mérkõzését.

Karim Benzema (7)
A támadók közül a francia nyújtotta a legjobb teljesítményt. Habár gólt nem szerzett, hasznosan és viszonylag jól játszott. Passzainak 93%-a volt pontos, aminek köszönhetõen magasan õ volt a tegnap esti mérkõzés „passzkirálya”. Volt több szép megmozdulása is, ami tõle azért nem túl gyakori, de nem bánnánk, ha hétrõl hétre ilyen megmozdulásokkal ragadtatna el minket.

Cserejátékosok

Jesé Rodríguez
11 percet kapott, ám a mérkõzés ezen szakaszában a Real Madrid már az eredmény megtartására, nem pedig elõnyének növelésére koncentrált. Ha Ronaldo nem lett volna önzõ, akkor talán ma is gólt szerezhetett volna a saját nevelésû támadó. Az õ teljesítményét azonban nem tudjuk értékelni, hiszen alig találkozott a labdával.

Asier Illarramendi
Nem azért lépett pályára, hogy segítse a csapatot, sokkal inkább az idõhúzás volt a célja annak, hogy pályára küldte õt Ancelotti. Három percet kapott, összesen egyszer találkozott a labdával.

Álvaro Arbeloa
Ugyanazt lehet róla elmondani, mint Illarramendirõl. Felesleges, valamint lehetetlen lenne értékelni.

Ne felejtsétek el, hogy ezek szubjektív értékelések. Nem értesz egyet az osztályzatokkal? Írd meg a véleményedet a fórum megfelelõ topicjában! (Van, aki már megtette.)

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK