Szavait Emilio Butragueòo felé szegezte, az utánpótlásból felkerült csatárhoz, aki egy olyan debütálásra készült, amelyrõl rengetegen csak álmodoznak. Butragueòo kétszer is betalált, hozzásegítve ezzel a 3-2-es gyõzelemhez csapatát, illetve megkezdve a klub történetének egyik legeredményesebb korszakát: eljött a Keselyû ötösének ideje.
Abban a trófeákkal tûzdelt csapatban olyan játékosok játszottak még, mint Manolo Sanchis (Butragueòo egyébként õt váltotta ezen az ominózus meccsen), Martin Vazquez és Miguel Pardeza, akik hónapokkal korábban megkezdték szereplésüket az elsõ csapatnál. Mégis Butragueòo volt az, aki puszta jelenlétével, illetve napra pontosan 30 évvel ezelõtti emlékezetes debütálásával ennek a sikeres utánpótlásból kikerülõ csapatnak a vezéregyénisége lett.
Édesapja már születésekor pártoló taggá tette, majd élõben nézte végig fia debütálását is. Butragueòo így emlékszik vissza arra a napra: „Amikor kiderült, hogy behívtak az elsõ csapatba, úgy gondoltam, hogy pályára is léphetek, szóval azt mondtam édesapámnak: „Gyere el, mert szerintem játszani fogok.””
„Emlékszem, hogy ott állt a nézõtéren a sógorommal, 2-0-nál pedig azt mondta: „Mit tudna kezdeni ez a gyerek az eredménnyel? Úgy tûnik, nem lesz itt debütálás…” Végül az ellenkezõje történt.”
Butragueòónak, akit csak Keselyûként emlegettek az utánpótlásban a tizenhatoson belüli határozottsága miatt, csupán tizenöt percre volt szüksége, hogy letegye névjegyét a Cadiz kapusának legyõzésével. Nem tétlenkedett sokáig, néhány perc múlva ismét bizonyított, ám ekkor még csak a keresztlécet rezgette meg.
Ricardo Gallego a 87. percben Juanito góljával egyenlített, két perccel késõbb pedig, amikor már úgy látszott, hogy döntetlen lesz a találkozó, a Keselyû hûen nevéhez, lecsapott egy kapusról kipattanó labdára és eldöntötte a meccset a Real Madrid javára.
„Ha leülhettem volna Istennel, hogy megtervezzük a tökéletes debütálásomat, akkor úgy gondolom, nem kértem volna ennél többet.” – emlékszik vissza Butragueòo. „Jobban nem sikerülhetett volna.”
Di Stéfano csapata végül második helyen végzett a bajnokságban a Barcelona mögött, de ez volt az az idény, amelyben lefektették a „Keselyû ötöse” korszak alapjait. A kis szõke támadó vezetésével és szélsõ Michel hathatós közremûködésével ez a csoport a kilencvenes évek közepéig dominált a spanyol futballban, sorozatban öt, összesen pedig hat bajnoki cím megnyerésével.
De ezzel nem volt vége a címek sorának, hiszen két Király-kupa gyõzelmet, három spanyol szuperkupát, egy ligakupát és két UEFA-kupát is magukénak tudhattak. Egyetlen trófea hiányzik a gyûjteménybõl, a Bajnokok Ligája.
„Ez még mindig egy tüske. Nem nyertük meg a BEK-et, mert nem volt szerencsénk, amikor arra lett volna szükségünk. A PSV és a Bayern is kiejtett minket két elõdöntõbõl úgy, hogy mindkétszer mi voltunk a jobb csapat.”
De Butragueòo nem az a fajta, aki a múlt csalódásain rágódjon: „Amikor 18 voltam, az iskolában fociztam. 20 évesen már a Real Madrid elsõ csapatában debütálhattam. Egyértelmû, hogy volt néhány csoda az életemben.”
Minden 30 évvel ezelõtt kezdõdött, részben Di Stéfanónak köszönhetõen, aki késõbb úgy jellemezte Butragueòót, mint „egy srác, akinek a vérében van a góllövés”.
A Keselyû ötösérõl részletesebben itt olvashatsz.
