Óriási büszkeség: Puskás Ferencné, Erzsébet asszony egyesületünk tiszteletbeli tagja!

2014. július 10. jeles napként íródik be a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesület, vagyis a Peòa Madridista Húngara történetébe. Ezen a napon vált valósággá az egyesület egyik régóta dédelgetett álma: Puskás Ferencné, Erzsébet asszony tiszteletbeli tag lett.

A történet régre nyúlik vissza, hiszen már egyesületünk megalapításakor, 2009-ben eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen nagyszerû dolog lenne, ha Puskás Ferenc özvegye is közénk tartozna és megtisztelne minket azzal, hogy elfogadná felkérésünket és az egyesületünk tiszteletbeli tagja lenne. A gondolatot folyamatosan életben tartottuk, szinte minden közös beszélgetés alkalmával felemlegettük, amikor a jövõbeli céljainkról tettünk említést.

Tavaly õsszel azonban óriási megtiszteltetés ért minket, hiszen elnökünk, Dévai Márk Sebastian személyesen is képviselhette egyesületünket a Bernabéu díszpáholyában megtartott Puskás-megemlékezésen. Erzsébet asszonnyal itt találkozhattunk személyesen elõször. A rövid üdvözlés mellett néhány mondatot is sikerült beszélnünk vele, már akkor elmondtuk neki, hogy régi nagy vágyunk õt felkérni egyesületünk tiszteletbeli tagjának. Erzsébet asszony már akkor is õszinte örömmel fordult felénk, nagyon megköszönte, hogy gondoltunk rá és elfogadta a felkérést.

Rendkívül boldogok voltunk, tudtuk, hogy most már biztosan megvalósulhat ez az álom. A jeles alkalomra készíttettünk egy gyönyörû emlékplakettet, amelyen Erzsébet asszony neve mellett szerepel egyesületünk logója és megnevezése, a tiszteletbeli tagság ténye és a tagsági szám, ami a 200-as.

Némi szervezõi munka után Szõllõsi Györgynek, a FourFourTwo magazin fõszerkesztõjének, illetve a leendõ Puskás Intézet igazgatójának köszönhetõen elérkezett a várva várt nap. Elõre egyeztetett idõpontban, egy budapesti étteremben kerülhetett sor az eseményre, ahol az egyesületünket Dévai Márk Sebastian elnök, Gyertyánági András alelnök és Tóthpál Zoltán alapító tag képviselte. Erzsébet asszony nagy örömmel fogadott, majd hellyel kínált minket. Most már nem csak feltételes módban, hanem valóban is felkértük õt, hogy legyen tiszteletbeli tagunk, amikor pedig elfogadta a felkérést, egy csokor virág kíséretében átadtuk neki emlékplakettünket. „Nagyon köszönöm, hogy gondoltatok rám.” – mondta láthatóan meghatódva.

Ezután néhány percet még beszélgettünk, Puskás Ferenc mellett szóba került többek között Alfredo Di Stéfano és Grosics Gyula is. A találkozás alkalmával meggyõzõdhettünk Erzsébet asszony kedvességérõl, barátságosságáról, majd azzal a tudattal léphettünk ki büszkén az étterem ajtaján, hogy ez a nagyszerû asszony, aki Puskás Ferenc élete párja volt, immár közénk tartozik, egyesületünk tiszteletbeli tagja.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Özil
Tovább

Özil: A Real Madrid a BL esélyese

A Real Madrid korábbi középpályása a MARCA újságírójával beszélgetett. Már eltelt egy év azóta, hogy úgy döntöttél, felhagysz…