Nacho: Fontos év lehet ez számomra

Nacho a Real Madrid utánpótlás bázisának egyik kiválósága, aki az elmúlt idõszakot már az elsõ csapattal töltötte, amikor pedig bizonyítania kellett, nem vallott kudarcot. A fiatal védõ most a klub hivatalos honlapjának nyilatkozott.

„Az, hogy újabb hat évre elkötelezhettem magam a Real Madridhoz, egy álom valóra válása volt. Gyerekkorom óta ez az otthonom, boldog vagyok itt. Remélem, hogy a jövõben minden az eddigieknél is jobban alakul majd.”

„Remek a kapcsolatom a klubbal. Boldog vagyok itt. A családom is Madrid-szurkoló, ahogy kiskorom óta én is. Próbálom ezt úgy megélni, mint egy álmot. A kapcsolatunk mindig remek volt, örülök, hogy itt játszhatok és viselhetem ezt a mezt. A pályán is meg akarom ezt mutatni.”

„Megnyertük a várva várt Tizediket, amiben a szurkolók már nagyon régóta reménykedtek. A többi között egy is egy álmom volt. A másik a spanyol válogatottban való debütálás, ami nagyon fontos pontja a karrieremnek. Meg persze ott van az is, hogy a bátyám ellen játszhattam a Bernabéuban. Különleges nap volt az számomra és a családom számára, örökre az emlékeinkben lesz.”

„Nagy elvárásokkal indulunk neki a következõ szezonnak. Alig várjuk, hogy megkezdõdjön. Igazából néhány nap múlva jön az Európai szuperkupa. Nehéz év áll elõttünk, de megvan bennünk a sikeréhség, hiszen a szurkolóink is újabb trófeákat akarnak nyerni.”

„Fontos év lehet ez számomra is. Tovább kell dolgoznom, annyi meccsen kell pályára lépnem, amennyin csak lehet. Én is a keret egyik tagja vagyok, most már nem mondatjuk azt, hogy frissen érkeztem az akadémiáról. A világ legjobb középsõ védõi közül hárommal kell megküzdenem.”

„Számomra nagyszerû élmény volt, hogy rövid idõre viselhettem a csapatkapitányi karszalagot az Inter ellen. Korábban voltam már kapitány a korosztályos csapatokban, vagy a Castillában. Az, hogy az elsõ csapatban is sikerült, nagyon különleges.”

„Kroos és James két kiváló játékos, akik tökéletesen illenek a klub és a csapat filozófiájába. Utánpótlás játékosként volt szerencsém, vagy balszerencsém Kroos ellen játszani korábban, csodálatos játékos nagyszerû egyéni képességekkel. James briliáns világbajnokságot tudhat maga mögött, mindenkit lenyûgözött. Remélem, hogy a Real Madridban is folytatja ezt és segít nekünk címeket nyerni.”

„Szép idõszak volt számomra a Castilla. Csak annyit mondhatok nekik, hogy a csúcsra kell törniük, ha elõre akarnak jutni. Nagyszerû csapatuk van, ezt éveken át bizonyították. Reméljük, hogy Zidane-nal jól mennek majd a dolgok.”

„Szeretnék gratulálni a szurkolóinknak, mivel ugyanúgy megérdemelték a Tizediket, mint mi. Szeretnénk, ha úgy támogatnátok minket, ahogy minden évben teszitek. Nagyon izgatottak vagyunk, együtt kell küzdenünk a trófeákért.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK