„Köszönöm, hogy beszélhetek veled. Amint te is tudod, nagy csodálója vagyok a munkádnak. Remélem, hogy nagyszerûen térsz vissza, mivel kiváló újságíró vagy, tökéletesen képviseled az országunkat. És ahogy te is mondtad, nehéz idõszakon mentél át, nehéz idõszakok pedig mindenkinek az életében vannak. A legjobbakat kívánom neked az újrakezdéshez.” – kezdte az interjút Cristiano.
„Egyértelmû, hogy az évek tovaszállnak, egyre tapasztaltabbak és érettebbek leszünk a munkánkban. De ha õszinte akarok lenni, akkor nem érzem, hogy 29 éves lennék. Tudom, hogy ennyi vagyok, de fejben olyan 23-24 évesnek érzem magam. Élvezek minden egyes pályán eltöltött percet, legyen szó edzésrõl vagy meccsrõl, de tudom, a dolgok megváltoztak. Már nem úgy kell kezelnem a dolgokat, mint 20 éves koromban. A testem már nem ugyan az, mint régebben.” – folytatta a portugál.
Meddig szeretnél játszani?
Erre egy érdekes választ tudnék adni: addig fogok játszani, amíg a testem bírja. De nem így van. A terveim szerint 35-36 éves koromig akarok játszani. Érezni fogom, ha itt az idõ. De lehet, hogy amikor annyi idõs leszek, már másképp fogom gondolni.
Hol szeretnéd befejezni a karrieredet?
Nem tudom. Mondhatnám, hogy a Real Madridnál szeretném befejezni a pályafutásomat, a világ legjobb klubjában. De azt is mondhatnám, hogy a Manchester Unitedben, amivel komoly múltam van. Vagy azt is, hogy Portugália egyik legfontosabb klubjában, a Sportingban, ami megadta az alapokat ahhoz, ami most vagyok. De nem tudom, ez még ismeretlen terület számomra.
Olyasmi vagy a Real Madridnak, mint annak idején Alfredo Di Stéfano volt?
Õ nagyon jó volt… Megtiszteltetés lenne számomra. De úgy érzem, hogy én is be fogok kerülni a Real Madrid történelemkönyveibe, mint az egyik legjobb játékos, nem csak a gólok vagy a teljesítmény miatt, hanem azért is, amit elértem, ahogy a Manchester United és a válogatott esetében is ott leszek. Efelõl nincs kétségem. Ezért én is a klub történetének legjobbjai közé kerülök. Di Stéfano egyértelmûen az egyik legfontosabb játékos volt, de nem csak a Real Madridban, hanem a futball világában. Remélhetõleg én is felnõhetek majd hozzá.
Mik a céljaid erre az idényre?
Igazából ugyanazok, mint tavaly. Mint ahogy mindig el is mondom, minden idény új kihívásokat tartogat, én pedig egyénileg és a csapattal is célokat állítok magam elé. Az alapvetõ cél mindig az elõzõ év teljesítményének megismétlése, a legjobbamat adom a Real Madridnak, hogy fontos címeket nyerjünk, én akarok lenni a legjobb gólszerzõ minden sorozatban, hozzá akarom segíteni a válogatottat a lehetõ legjobb eredményekhez az EB-selejtezõkön. Lényegében ennyi. Mindig a legjobbamat adom mind a klubomban, mind a válogatottban.
Újra meg akarod nyerni az Aranylabdát is?
Persze! Ez nem prioritás, de hihetetlenül büszkévé és boldoggá tesz minket. De már korábban is mondtam, hogy ezeket a díjakat egy erõs csapat nélkül, csapatcímek nélkül lehetetlen lenne megnyerni. Úgy gondolom, hogy idén jól állok, hiszen megnyertük a Bajnokok Ligáját, a Király-kupát és az UEFA Szuperkupát is, enyém lett az Aranycipõ… Szerintem jó eséllyel indulok. De ez nem rajtam múlik, szóval… Az Aranylabda a legmagasabb szintû egyéni elismerés, amit futballista megnyerhet.
Az átadón könnyekig hatódtál. Több volt ez, mint egy egyszerû reakció a gyõzelemre?
Valószínûleg igen. Egyértelmû, hogy ha a pályán kívül beszélünk, akkor sokkal emberibb reakciókat mutatunk. De gyakran elõfordul az is, hogy elõre meghatározott dolgokat kell csinálnunk, hogy az embereknek jó üzeneteket közvetítsünk. Ilyen érzelmeket azonban még a legjobb színészek sem tudnának produkálni. Ezek a könnyek mélyen a szívembõl jöttek, nem fogok hazudni, ez egy belsõ robbanás volt. Nem csak a gyõzelem miatt, hanem az elõzõ évek kemény munkája miatt is, hiszen mindig azért küzdöttem, hogy én legyek a legjobb. Nem akarom azt mondani, hogy gyõzött az igazság, de úgy gondolom, hogy tényleg megérdemeltem. Amikor pedig a fiam felfutott hozzám, megtörtént a robbanás. Nem számítottam rá, nem terveztem, hihetetlen öröm járt át és kitörtek belõlem a könnyek. De nem bánok semmit. Az emberek, akik ismernek, tudják, hogy ez én voltam, az a Cristiano, akit õk ismernek. Néhányan pedig, akikben rossz kép él rólam, megváltoztatták azt, mivel átérezték azt, ami bennem zajlott. De én mindig ilyen voltam, mindannyiunknak vannak jó és rossz pillanatai az életben, én is követtem el hibákat fiatalon, de ki nem? Szerintem ez a személyes fejlõdésünk része.
Gondolod, hogy igazságtalanul bánik veled a sajtó?
Ez talán nem a legjobb szó, de néha lehet, hogy nem igazságosak velem. De nem érzek haragot senki iránt, mivel tudom, hogy a végén õk is rájönnek, hogy tévedtek. Ahogy mindig mondtam, a statisztikák nem hazudnak. A legmagasabb szinten töltött idõszakban másnak kell lennünk, mint a többiek, jobbnak, profibbnak, ezt pedig a statisztikák megmutatják.
És a rivalizálás Messivel?
A Messivel való rivalizálás a sajtó agyszüleménye. Nem rivalizálok vele, egyszerûen sokszor ugyanazokért a címekért vagyunk versenyben. Például amikor együtt megyünk díjátadókra, teljesen normális szakmai kapcsolatunk van.
Mit gondolsz? Nyomja õt a sajtó?
(nevet) Lehet, hogy néha túl jó benyomást próbálnak kelteni róla, de az is lehet, hogy az emberek egyszerûen az õ imázsára jobban vevõk. De ez normális. Mindenkinek nem lehet megfelelni. Mindenkinek tiszteletben tartom a véleményét, együtt tudok élni ezzel. Nem úgy élem az életem, hogy azt nézem, ki mit gondol rólam.
Meggyõzõdésed, hogy jobb vagy nála?
Nem mondanám, hogy létezik jobb vagy rosszabb. Mindenki teszi a dolgát, megpróbálja a legjobbját nyújtani az országáért és a csapatáért. Mindenki a legjobb akar lenni. A fejemben számomra én vagyok a legjobb. Ha egy ember nem így gondolkodik, akkor az egészet megette a fene. Ha Ön nem gondolja úgy, hogy a legjobb újságíró, ha a kamera mögött álló úriember nem azt gondolja magáról, hogy õ a legjobb operatõr, ha a Nike képviselõje szerint nem õ a legjobb, akkor nincs meg a kellõ ambíció. Azt kell gondolnom, hogy én vagyok a legjobb. Lehet, hogy nem én vagyok, de a fejemben ez a gondolat motoszkál. Összetett játékosként látom magam, mindkét lábamat használom, fejjel, jobb és bal lábbal is szerzek gólokat, szabadrúgásokból, tizenegyesekbõl… De ez nem jelenti azt, hogy jobb lennék, mint a többiek, viszont úgy gondolom, hogy semmi nem hiányzik ahhoz, hogy összetett játékos legyek.
Messi jogosan lett a vb legjobbja?
Az én véleményemet kérdezed? (nevet) Az egész világ látta és magában levonta a következtetéseket, a futball világában az emberek intelligensek. Érdekes lenne tõle megkérdezni. Én nem lehetek ezzel kapcsolatban õszinte. Ha mindent elmondanék neked, amit gondolok errõl, akkor már börtönben lennék! (nevet)
A sérüléseid?
Túl vagyok rajtuk. Visszatértem, nem érzek fájdalmat. De nem volt tökéletes elõszezonom. Karrierem 12 éve alatt mindig rendesen végig tudtam csinálni, de idén más volt a helyzet a vb és a fizikai problémáim miatt. Az elõzõ szezon utolsó két hónapjában már a határon voltam, mivel rengeteg meccset játszottunk, ez pedig folytatódott a világbajnokságon is. A nyaralásom alatt szünetet kellett tartanom. Volt egy hónapom. Szükségem volt a pihenésre, a fizioterápiás kezelésre ahhoz, hogy felépüljek. De az elõszezonom nem teljes… Nincs nagy problémám a bal lábammal, csak annyi, hogy nem tudtam megfelelõen felkészülni. Egy jó elõszezon nélkül a fizikai problémák együtt járnak, ugyanez elõfordult már más csapattársaimmal is. De úgy gondolom, hogy néhány hét alatt formába lendülök.
De a vb alatt azt mondtad, egészséges vagy.
Azt mondtam, hogy száz százalékosan fitt vagyok, Portugáliának pedig van esélye megnyerni a tornát. Kapitányként úgy éreztem, hogy pozitív energiát kell a csapat felé közvetítenem. Persze tudtuk, hogy ez nem lenne lehetetlen, de nagyon nehéz lenne elérni. Ha pesszimista vagy, akkor az átragad a csapatra is. Úgy gondolom, hogy helyesen cselekedtem a portugál emberek miatt. Õk általában pesszimisták, ezt mindenki tudja. De kapitányként úgy gondoltam, hogy ezt az üzenetet kell közvetítenem, hogy abbahagyják a találgatást.
Nem voltak túl nagyok az elvárások veled szemben ezek miatt a kijelentések miatt?
De igen. A Ghána elleni meccs után adtam egy interjút, ahol ennek is hangot adtam. De ha te lettél volna a helyemben, akkor kapitányként, vezetõként mit mondtál volna? Kemény üzenet volt ez, de akkor kimondtam az igazságot, amit valójában gondoltam.
A válogatott nem volt a többi csapat szintjén?
Nyilvánvaló. Ezért sem jutottunk tovább. Ha nem jutunk tovább, az azért van, mert nem vagyunk a többiekkel egy szinten. Ha a dolgok nem mennek jól, akkor valami nem mûködik. Ha mi, a válogatott csapat, nem tudunk nyerni Németország ellen, akik egyébként a megérdemelt gyõztesek, ha nem tudunk nyerni Ghána vagy az Egyesült Államok ellen… Nem volt szerencsénk a németek ellen az elsõ meccsen, szinte az egész találkozón 10 emberrel játszottunk, így pedig több gólt kaptunk, mintha mindenki a pályán lett volna. De nem csak ez az egy oka volt az egésznek, ez ennél bonyolultabb. Álmokkal, játékra készen érkeztem. De Fabio kiesett sérülés miatt, Pepe piros lap miatt, Hugo pedig szintén megsérült… Szerintem egy hosszú szezon után ezek a dolgok megtörténnek. Egy évben 9 hónapon át folyamatosan játszunk, edzünk, versenyzünk, utazunk… Ezt pedig megérzi a test, nincsenek csodák.
De ugyanez a helyzet a többi csapattal is, nem?
Pontosan. Lehet, hogy a sors akarta így, vagy kevésbé voltunk felkészülve… Sok oka lehet. Ha megnézed a vb-t, akkor nem látsz nagy különbséget csapatok között, a meccsek szorosak voltak. A németek, mint mindig, nagyon erõsek voltak, megérdemelték a gyõzelmet.
Kritikus vagy Paulo Bento döntéseivel?
Az edzõ dönt. Persze ha azt kérdezed, hogy a háttérben egyetértünk-e, akkor soha. Soha. Megkérdezhetsz engem, vagy bárki mást a 23 fõs keretbõl, mindenkinek más lesz a véleménye. Mindenkinek. Ha a polkorrekt válaszra vagy kíváncsi, akkor elfogadtuk az edzõ döntéseit, neki kell döntenie, mi pedig tiszteletben tartjuk és támogatjuk azokat. Egyébként nem volt probléma a csapat és Bento között. Soha. A csapat fantasztikus volt. Teljesen normális, hogy ha nem nyersz, akkor rossz a hangulat, de ez is a játék része. Ugyanez a helyzet a Real Madridnál is, amikor veszítünk, a csapat feszült. Ez normális. Egy gyõzelemhez szokott csapat vagyunk, ha pedig nem nyerünk, ezek a helyzetek teljesen normálisak.
Többet vártál volna a válogatottól?
Igen. Azt, hogy legalább a csoportkörbõl továbbjutunk. Láttam a potenciált a csapatunkban. De nem mindig válik valóra, amit szeretnénk, szóval én, a csapattársaim és a stáb is csalódottak voltunk, viszont ez is a futballhoz tartozik, tanulnunk kell mindebbõl a jövõre nézve. A Ghána meccs után fogadtam el, hogy vége, addig reménykedtem. A remény hal meg utoljára. Tudtuk, hogy szinte lehetetlen küldetés, de… A fociban már sokszor történt csoda. Most nem… Reméljük, hogy legközelebb jobb lesz.
Öt éve vagy Madridban.
(mosolyog) Igen, öt éve.
Sir Alex Ferguson?
Õ nagyon nagy hatással volt rám. Mai napig remek a kapcsolatunk, gyakran beszélünk, üzenünk egymásnak. Az érzelmeinkrõl is szoktunk beszélgetni. Például amikor megnyertük az Európai Szuperkupát a Sevilla ellen, õ adta át a „Meccs embere” díjat. A BL-gyõzelem után Lisszabonban a doppingszobában találkoztunk. Közeli barátom, maximálisan tisztelem õt.
Mourinhóval rossz idõszakot éltél meg?
Mourinho három éve alatt rossz volt a hangulat. Bonyolult idõszak volt az mind személyes kapcsolatok, mind a klubbal való kapcsolatom tekintetében. Voltak összetûzések más játékosokkal és a szurkolókkal is. De ha rosszul mennek a dolgok és nem jönnek a gyõzelmek, akkor ez van. Az összes edzõ közül, akikkel eddig dolgoztam, az egyetlen igazi barátságot Fergusonnal alakítottam ki, senki mással. Szerettem dolgozni Pellegrinivel és Ancelottival is nagyszerûen kijövök. De az igazi kapcsolat, amikor rendszeresen beszélgettek egymással, satöbbi, az kizárólag Fergusonnal van.
Vagyis nem vagytok barátok Mourinhóval?
Nem azért futballozok, hogy barátokat szerezzek, hanem azért, hogy trófeákat nyerjek, a legjobbamat nyújtsam. Barátaim a családomban, a magánéletemben és a futballban is vannak, de nem ezért vagyok itt.
A napi rutinodról tudnál mondani valamit?
A napi rutinom mindig ugyanaz. Egy órával korábban érkezem az edzés helyszínére, hogy a saját tempómban, nyugodtan dolgozhassak az edzõteremben. Így szeretem csinálni. Néha az edzések után még maradok, hogy külön gyakorlatokat végezzek. Legtöbbször az elsõ érkezõk és az utolsóként távozók egyike vagyok, meg lehet kérdezni a többieket.
Hogy tudod fenntartani a tökéletes fizikai állapotot?
A testem ötven százalékban kulcsa a sikernek. Amikor fizikailag nem vagyok rendben a pályán, akkor látni lehet rajtam, hogy nem érzem jól magam. Ezért is kell sokat foglalkoznom ezzel. Ez nem jelenti azt, hogy állandóan a diétára koncentrálok, de szeretek figyelni ezekre a dolgokra, a pihenésre, a helyes táplálkozásra. Nem eszem zsírban sült ételeket, hamburgert, gyorsételeket, nem iszom alkoholt. Szerencsére jó génekkel vagyok megáldva, vagyis azt ehetek, amit csak akarok.
Mit csinálsz a szabadnapjaidon?
Általában otthon vagyok a barátaimmal és a családommal.
Olvastad már édesanyád könyvét?
Igen, már olvastam. Szerintem nagyon érdekes. A címe leírja, hogy milyen is édesanyám (Anyai bátorság). A családom is büszke rá. Mindig is akart egy könyvet írni, ez az õ ötlete volt, mi pedig tiszteletben tartottuk az akaratát.
Édesanyád az abortuszt is fontolgatta, amikor terhes lett veled, mivel a család rendkívül nehéz anyagi helyzetben volt akkoriban.
Ezt már korábban is tudtam. Semmi nem volt meglepetés a könyvbõl. Nagyszerû a kapcsolatunk. Tudok a problémáiról, hogy mennyit szenvedett, miken ment át, mit gondol legbelül. Jól esett neki ezeket kiírni magából, azt akarta, hogy az egész világ tudja, miket élt át, a szenvedést, a szerelmet, a testvérei történetét. Úgy gondolom, hogy érdekes sztori, amit minden portugál édesanyával meg akart osztani.
Gyakran segítesz intézményeknek és embereknek?
Ez egy kissé kényes téma. Nem szívesen beszélek ezekrõl a dolgokról. Két okból kifolyólag. Elõször is, aki szeret másoknak segíteni, annak nem kell megmutatnia magát. Másodszor pedig nem segíthetsz mindenkinek. Vannak emberek, akik tájékoztatnak ezekrõl a dolgokról, sokat segítenek a döntésben. Jól esik segíteni másoknak, de nem akarok errõl hosszasan beszélni. Ahogy mondtam, nem kell ennek nyilvánosan történnie. Ilyen vagyok. Mindenkinek annyit kell adnia, amennyit akar. Nincs elvárás. Ez olyasmi, amit diszkréten teszek, persze nem mindig lehet titokban tartani. De jó érzés, elégedettséggel tölt el. Ahogy az idõsek is mondják: „Isten megsegíti azokat, akik másoknak segítenek.” Engem ez boldoggá tesz.
Katolikus vagy?
Igen, ahogy a családom is. Szeretnék gyakrabban templomba menni. Néhány napja el tudtam menni egy misére pár ismerõssel, amikor beléptem a templomba és elmondhattam az imáimat, teljes elégedettséget és felszabadultságot éreztem. Szeretnék többször is elmenni, de mivel gyakran tele van, nem könnyû észrevétlennek maradni.
Visszavonulásod után is Madridban maradsz?
Valószínûleg igen. Itt minden rendezett, a fiam is itt jár iskolába. Megvan a helyem, a rezidenciám, de Portugáliában is van egy házam. Szeretnék látni más országokat is, például az Egyesült Államokat vagy Dubait… Világpolgárnak tartom magam. Imádok utazni. Év közben 9 hónapon át edzek, játszom, versenyzek, utazom… Ha választhatok, akkor a tengerpartot részesítem elõnyben a hideggel szemben a nyaralásokon. De a karrierem végeztével másképp fogom szemlélni a világot. Biztos, hogy meg fogok látogatni más helyeket is, például havas tájakat. 11 éves korom óta utazgatok, szóval világpolgár vagyok.
A fiad angol vagy portugál nyelven tanul?
A fiam angol nyelven tanul. Idén amerikai iskolába fog menni. Spanyolul és portugálul is beszél. Egy kicsit mindenhogy. Olyan, mint az apja.
Édesanyád a könyvében leírja, hogy elutazott Floridába a fiadért, hogy Spanyolországba hozza. Milyen nemzetiségû?
Õ is egy világpolgár. (nevet) Portugál, spanyol, amerikai, arab… (nevet) Csak viccelek, portugál. Az államokban anyakönyvezték, ám a portugál konzulátuson, Miamiban.
És ki az édesanyja?
Õ Cristiano Ronaldo fia. Kértem, és most is kérem, hogy tartsák tiszteletben mindenki magánéletét. A gyerekekét, nõkét, minden emberét. Errõl nem fogok beszélni többet.
De a fiad egy négyéves srác. Nem kérdez az anyjáról? Ebben a korban mindent tudni akarnak.
Õ csak focizni, bokszolni és úszni akar. Boldog gyerek. Jó srác lesz belõle, mivel ugyan azt a nevelést kapja, mint amit én a szüleimtõl. Egyértelmûen boldog srác.
Házasság?
(nevet) Azt akarod, hogy igazán õszinte legyek veled? Még nem. (nevet) De mint mindenki más, én is szeretnék egyszer megházasodni. Szerintem ez normális.
Szóval minden rendben van veled és Irinával?
Abszolút, de a házasság egy hihetetlenül fontos lépés, amit jól át kell gondolni. Még fiatal vagyok, ez pedig olyasmi, amit késõbb szeretnék megtenni. Még nem készültem fel rá.
De 24 évesen készen álltál arra, hogy apa légy?
Nézd. 11 évesen már egyedül éltem, szóval… 11 évesen hagytam el Lisszabont. Persze néhány havonta láttam a családomat, de attól még kemény volt. Minden nap sírtam, megtanultam szembenézni a nehézségekkel. Az, hogy egyedül éltem, a szüleim, testvéreim nélkül, nehéz volt. 18 évesen mentem a Unitedhez, de a nyelvet sem beszéltem. Viszont jól fel voltam készülve, nyugodt voltam, mivel tudtam, hogy rengeteg élmény vár rám.
Akkor nagyon is tudod, hogy milyen az élet. Az igazi élet!
Úgy gondolom, hogy tudom, milyen az élet. Még mindig tanulok valami újat nap mint nap, de élvezem ezt. Viszont úgy gondolom, hogy készen álltam a váltásra. Most pedig kész vagyok az újabb kihívásokra.
