Egytõl egyig: Atlético Madrid – Real Madrid

Ismét nem sikerült gyõzni az Atlético ellen, így igen nehéz helyzetbe került Ancelotti csapata a Király-kupa küzdelmeiben. Bár nincs könnyû dolgunk, de ismét megpróbáljuk a mérkõzés képe alapján, egy tízes skálán értékelni a csapatok és a játékosok teljesítményét. A cikkbe ezentúl az olvasói szavazatok is belekerülnek, melyektõl a mi pontszámaink teljesen függetlenek. Ahogy mi, illetve ahogy Ti láttátok. Mérkõzés utáni rovatunk következik.

Csapatok

Real Madrid (2)
Bár az olvasók valamivel jobbnak látták a csapatot, véleményem szerint ennél többet most nem érdemel Ancelotti gárdája. Amit az utóbbi cikkben írtam, az most is teljesen érvényes: Egy enervált, fáradt csapatot láthattunk, amely rettentõen kevés támogatást kapott a középpályáról. Elismerem, hogy ha nincs a büntetõ, másképp is alakulhatott volna, hiszen addig nem a hazaiak kezében volt a meccs, de jelenleg, kétgólos hátrányban ez sokat nem segít rajtunk. Bár a védelem egyes tagjai kielégítõ teljesítményt nyújtottak, nem volt egyszerû dolguk, hiszen a hazaiak sok esetben meglehetõsen könnyen jutottak át a középpályánkon. Ennek több, egyéni oka is van, de errõl majd késõbb. A támadók meglehetõsen kevés támogatást kaptak, így kevés veszélyhelyzetet tudtak teremteni az ellenfél kapujánál, ezen az Atlético masszív védekezése sem segített. Krízisrõl még nincs értelme beszélni, viszont érdemes elgondolkodni azon, hogy az elmúlt két meccsen két olyan hazai nagycsapattal találkoztunk, melyek masszívan, felállított fallal védekeznek, és azt a bizonyos falat bizony nem igazán sikerült feltörnünk.
Az olvasók osztályzata: 3,98

Atlético Madrid (7)
Érdekes helyzet, hiszen az Atlético nem csinált túl sok látványos dolgot, viszont pont azt hozták, ami a Real Madrid ellen eredményes: alattomos, idegesítõ rugdosás, masszív védekezés, elõrebombázott labdák. Ezt a meccset nem õk nyerték meg, hanem mi nekik, ismét belementünk az idegharcba, amit a fejben gyengébb játékosaink (pl.: Ramos) ezúttal sem bírtak. Bár ki nem állhatom Simeone alattomos, sunyi (tudnám még sorolni…) bandáját, de el kell ismerni, hogy jelenleg Spanyolország legjobban védekezõ csapata, és Európában is bõven a top3-ban van ebben a tekintetben. Ezt bizonyították tegnap is. Arról meg ne is beszéljünk, hogy minden egyes olyan meccset, amit ellenünk játszanak, igazi háborúként kezelnek. Ez a mentalitás – amit egyébként Simeonénak köszönhetnek – pedig hajtja õket elõre. A pontszámukat mindezek tükrében adtam, még akkor is, ha a büntetõig nem nekik állt a zászló.
Az olvasók osztályzata: 5,75

Játékosok

A Real Madrid legjobbja – Marcelo (7)
Nem egyszerû egy-egy játékost kiemelni a tegnapi teljesítmények alapján, de Marcelo mindenképp a jobbak közé tartozott. A brazil tegnap ünnepelte debütálásának a nyolcadik évfordulóját, ennek megfelelõ mentalitással lépett pályára. Folyamatosan hajtott, fel-alá futkározott a baloldalon, a támadó harmadban próbálta középre ívelt labdákkal, illetve technikai tudásával megtörni az Atlético által állított falat, és a védekezését sem érheti panasz. Egyetlen negatívum, hogy rengeteg labdát szórt el.
Az olvasók osztályzata: 5,83

Keylor Navas (6,5)
Volt néhány jó és fontos védése, a kapott gólokról egyáltalán nem tehetett. Véleményem szerint a meccsenkénti egy cselsorozatát igazán elhagyhatná, mert ilyenkor azért felemelkedik a madridisták pulzusszáma. Egy apró észrevétel, hogy Casillas valamivel többször hozza játékba hátul a labdát, a Costa Rica-i hálóõr inkább felívelt labdákkal próbál operálni, ami tegnap nem feltétlen vált a csapat elõnyére. Összességében azonban egyáltalán nem nyújtott rossz teljesítményt.
Az olvasók osztályzata: 5,36

Álvaro Arbeloa (2)
Mindössze egy gondolat jut eszembe: Köszönjük, Álvaro, visszaülhetsz a padra, nem fog hiányozni senkinek a játékod. Akkor futották le, amikor akarták, a támadásokhoz totálisan alkalmatlan, tátongó üres lyukak vele a jobb oldalon… Nem is sorolom tovább. Volt annyi lobbimeccs az elmúlt két hónapban, nem pont most kellett volna Carvajalt pihentetni.
Az olvasók osztályzata: 3,89

Sergio Ramos (2)
Góllal nyithatott volna az elsõ percekben, azonban Oblak védte a fejesét, Ramosnak innentõl pedig csak lefelé ívelt az útja. Bár statisztikailag õ védekezett a legjobban, hiszen hét labdaszerzés mellett kétszer fel is szabadított, ettõl függetlenül összehozott egy nagyon buta és felesleges büntetõt, valamint a második gólnál is õ maradt le az emberérõl, aminek köszönhetõen rettentõen nehéz helyzetbe került a csapata.
Az olvasók osztályzata: 4,18

Raphael Varane (6)
Három labdaszerzés, egy tisztázás és két blokkolt lövés a neve mellett. A mérkõzés elején hibázott ugyan, de remélem mindenki emlékszik arra, hogy nagyjából két lépés hátrányból hogyan érte utol, és hogyan szerelte az amúgy kicsit sem lassú Griezmannt. Varane végig nagyon higgadt és magabiztos volt, a kapott góloknál õ sem segíthetett. Továbbra is tartom, hogy megérett már az elsõ számú hátvéd szerepére, de pechje van, hogy egy Pepével és Ramosszal kell megküzdenie.
Az olvasók osztályzata: 5,50

Toni Kroos (5)
Nem az igazi, ezt pedig továbbra is a fáradtság számlájára írom. Ha Carlo nem pihenteti õt sürgõsen, annak nem lesz jó vége. Tegnap a középpályán meglepõ módon több labdát adott el, mint Khedira, a labdaszerzésben sem jeleskedett, ami hozzásegítette a hazaiakat ahhoz, hogy át tudjanak siklani a középpályánkon. Volt egy-két jó megoldása, és bár elég sok rúgást is kapott, ennél jóval többre képes.
Az olvasók osztályzata: 5,42

Sami Khedira (5,5)
Nem tartozik kedvenceim közé a német, de tegnapi játékára nem igazán lehet panaszunk, hiszen a rábízott feladatokat jól látta el. Több labdát is szerzett a középpályán, többször is felszabadított a kapu elõtt. Meggyõzõdésem, hogy nélküle még nagyobb bajban lett volna a vendégek középpályája. Ami továbbra is ellene szól, hogy a támadásokban sajnos használhatatlan, illetve ha a visszavágón is szerepet kapna, nem bánnám, ha nem menne bele a felesleges vitákba és arcfogdosásba.
Az olvasók osztályzata: 4,61

Isco (6,5)
A támadójátékosok közül messze övé volt a legjobb teljesítmény, és ismét tõle vártuk azt, hogy valami váratlant húzzon. A csapat 23-asa igyekezett is, azonban egy fecske nem csinálhat nyarat. Fontos megjegyezni, hogy több alkalommal is besegített a védekezésbe, illetve számomra övé volt a meccs legszebb jelenete, amikor egy jó 40 méteres átadást sarokkal pöccintett tovább Ronaldónak.
Az olvasók osztályzata: 6,13

James Rodríguez (5)
Próbálkozott ugyan James is, de nem sokra ment, hiszen mikor megpróbált bármit is elõhúzni a tarsolyából, mindig felaprították. Szerencsétlen annyit kapott, hogy az egy szezonra is elég lenne. A védekezéshez nem tett túl sokat hozzá, ezen a téren van még mit fejlõdnie bõven. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy nem róla szólt a mérkõzés, de errõl nem csak õ tehetett.
Az olvasók osztályzata: 5,14

Gareth Bale (4)
Számomra érthetetlen húzás volt Ancelottitól, hogy Gareth a támadó középpályás pozíciójában kapott szerepet, hiszen így (az elmúlt hetekben mutatott) játékának egyetlen elõnyét, a gyorsaságát sem tudta kihasználni. Fejelt egy gólt, ám a találat lesállásról született. Volt néhány kapura lövése is, de semmi extrát nem mutatott. Továbbra sem képes javulni, pocsék formában van, ám ezúttal ezt nem csak az õ számlájára írnám.
Az olvasók osztályzata: 3,94

Karim Benzema (4,5)
Meglehetõsen kevés támogatást kapott a társaktól, Karim pedig nem az a játékos, aki öt embert leázva képes a kapura törni. Látszott rajta, hogy frusztrálja az, hogy nem kap labdát. Volt néhány lövése, illetve gyakran visszajött a saját térfelére is labdáért, de megfelelõ támogatás hiányában így sem tudott maradandót alkotni.
Az olvasók osztályzata: 4,03

Cserejátékosok

Cristiano Ronaldo (4)
Sem elõre, sem hátra nem mozdította a csapat játékát, összesen 4 passzra és egy nagyon lecsúszott szabadrúgásra futotta tõle tegnap este. Ancelotti elmondása szerint fáradtság miatt nem kezdett, ha ez így van, tartom a korábbi kijelentésem, miszerint nem ez volt az a meccs, ahol kulcsjátékosokat pihentetni kell, lett volna erre bõven alkalom korábban.
Az olvasók osztályzata: 4,52

Jesé Rodríguez (4,5)
Egészen pályára lépéséig nem nagyon volt támadás a csapat jobb oldalán, azonban miután Jesé bejött, érkeztek a labdák a jobb oldalra, illetve onnan középre is. Más kérdés, hogy a világot õ sem váltotta meg. Még mindig idõre van szüksége, azonban az jól látszik, hogy robbanékonysága semmit sem kopott.
Az olvasók osztályzata: 5,01

Daniel Carvajal (-)
Tíz perc jutott neki, ennyi idõ alatt azonban sok mindent nem lehet csinálni. Érzõdött viszont, hogy nem Arbeloa játszik, hiszen még aktívabb lett a csapat jobb oldala Danival, aki remekül kapcsolódott be a támadásokba.
Az olvasók osztályzata: 4,59

Játékvezetõ

Clos Gómez (3)
A hétvégi játékvezetõi értékelést azzal kezdtem, hogy nem az aktuális sípmester tehet a vereségrõl, ez most sincs másképp. Nem Clos Gómezen múlt, hogy kikaptunk, de ténykedése jócskán hagyott kívánni valót maga után. A rutinosnak nevezhetõ sporttárs nem elõször és valószínûleg nem is utoljára nyújtott ilyen gyenge teljesítményt… Nem tudott felnõni a feladathoz, végig más tempóban dolgozott, mint amit a találkozó irama és stílusa megkívánt volna. Szóbeli fegyelmezése teljesen hatástalan volt, a játékosok már a találkozó elsõ harmadában a fejére nõttek, nem bírt a hangadókkal és rosszul kezelte ezt a helyzetet. Sárgalapos figyelmeztetései közül több is megkérdõjelezhetõ, de ezek mellett maradtak is el lapok. Mezõnyben rengeteg szabálytalanságot bírált el rosszul, vagy ítélt meg egy-egy szituációt tökéletesen ellentétesen a valósággal. Asszisztensei ugyan próbáltak segítségére lenni, és jó teljesítményt nyújtottak a les-nem les szituációk megítélésénél, de ez vajmi keveset nyom a latba. Clos Gómez gyenge teljesítményt nyújtott, nem bírt a játékosokkal és megoldhatatlan feladatnak bizonyult számára ez az összecsapás. Sokszor elmondtam (és elmondták már mások is), hogy a spanyol játékvezetõkkel nagy baj van. Nem tudják tartani a lépést a ligával és ez általános probléma a teljes bírói kart tekintve. Itt lenne az idõ, hogy a Spanyol Labdarúgó Szövetség lépjen valamit az ügyben és változtasson végre…

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

Aki láthatatlanul vált legendává…

Toni Kroos a mai napon bejelentette visszavonulását. Eme szubjektív szösszenet ennek margójára készült, pusztán érzelmi felindulásból. Szubjektivitását ajánlott…