Relax, merre laksz? Ideje forgatni!

Egyes játékoson nagyon meglátszik a folyamatos tétmérkõzések okozta kimerültség, fásultság, míg mások a kispadon tûkön ülve várják, hogy a mester az oldalvonalhoz hívja õket. A lehetõség most adott a pihentetésre - kíváncsian várjuk, hogy Carlo milyen csapatot rak össze az elkövetkezendõ két mérkõzésen.

“Jelenleg nem látom okát a rotációnak, úgy vélem a csapat rendben van” – modta Carlo Ancelotti, miután a Real Madrid kiesett városi riválisával szemben a hazai kupasorozatban. “A csapat nem küzd fizikális problémákkal. Néhány játékos teljesítményének azonban javulnia kell. Cristiano Ronaldo és Toni Kroos fontos játékosok számunkra, és bár többször játszottak mint társaik, mégsem küzdenek erõnléti problémákkal.”

Vasárnap a Getafe ellen a csapat mindennek látszott, csak éppen frissnek nem. A háromgólos siker ugyan szépített a mérkõzésen mutatott teljesítményen, de ne feledjük, hogy az idei öt mérkõzésbõl ez volt a második, ahol a játékosok gyõztesen hagyhatták el a pályát.

Enyhítõ körülményként felhozható, hogy ez volt ebben a szezonban a Real Madrid elsõ déli meccse, és a Getafe pályájának minõsége is fényévnyi távolságra van a Bernabéuétól, de a vendégek lassúak voltak, és nem igazán tudtak értékelhetõ helyzetet kialakítani az elsõ félidõben. Nagyobb aggodalommal töltheti el viszont Ancelottit az a tény, ahogy Kroos és James reagáltak az ellenfél gyors támadásainál: mindketten visszahúzásért kaptak sárga lapos figyelmeztetést. Ez is a fáradtságra utalhat…

James végigjátszotta a mérkõzést, és Kroos – aki ebben a szezonban csak a Cornellá ellen pihent, ráadásul a német válogatottban a világbajnokságon is mindössze 29 percet nem töltött a pályán – csak kilenc perccel a vége elõtt jött le. A német játékmester embertelen mennyiségû meccsen játszott az elmúlt 18 hónapban, és fáradtságának maga a játékos is hangot adott november végén, a Basel elleni meccset követõen: “Nem volt idõm pihenni nyáron, nem vagyok hozzászokva, hogy ennyit játszom. Ráadásul itt (Spanyolországban – a szerk.) nincs megállás januárban sem, mint Németországban.”

Kroos idén 1.561 percet játszott a lehetséges 1.620-ból a bajnokságban. Minden sorozatot figyelembe véve már 2.555 percnél jár, így kicsit több, mint fél órával Ronaldót is megelõzi. James sérülése okán pihenhetett egy kicsit, de Benzema és Bale így is többet játszottak, mint a védelem bármelyik tagja, beleértve Casillast is.

Bár Ancelotti sokszor említette a rotáció fontosságát, mégis nagyon nehezen változtat az alapcsapaton, ritkán ad lehetõséget a kispadon ülõknek. Fábio Coentrao sérüléssel küszködött, de így is csupán hét mérkõzésen kezdett ebben a szezonban, míg Nacho 605 percnyi játékidejét is 13 mérkõzésen szedte össze, legtöbbször csereként beszállva. Azonban különösen a középpályán mutatkoznak a fáradás jelei, az ok pedig igen egyszerû: Khedira és Illarramendi alig kapnak lehetõséget, utóbbi a tavalyi, Dortmund elleni meccsen mutatott teljesítménye óta csak epizódszerepekhez jut.

S bár Khedira is többször volt sérült idén, így is csak kétszer annyi percet játszott, mint a nyáron eligazoló, az Atlético elleni szuperkupa találkozókat végigjátszó Xabi Alonso. A német játékperceinek kétharmadát a kupában szedte össze, a bajnokságban viszont hét mérkõzésen alig több, mint 90 percet játszhatott. Illarra adatai is beszédesek. A baszk középpályás csupán nyolc meccset játszott végig idén, ebbõl fontosságát tekintve talán a klubvilágbajnokság elõdöntõje kívánkozik az élre. A Ludogorets és a Cornellá elleni két-két meccs, valamint a Celta, Elche, Almería hármas a bajnokságban nem mondható veretes névsornak. A játékpercek alapján Ancelotti nem elégedett maradéktalanul az Alonso tehermentesítésére idehozott baszk középpályással, de eddig nem igazolt senkit erre a posztra. (Fun Fact: amikor a szezonban Illarra eddig BÁRMIKOR a pályára lépett, a csapat nyert – 21 meccs, 21 gyõzelem… #Respect4Illarra – a szerk.)

Kroosra viszont mindenképpen ráférne a pihenés. Modric kiválásával nagyon egyedül maradt a középpályán, és bár Isco és James ellátják a védekezõ feladatokat, leginkább a támadások segítésében jeleskednek, így sokszor túl nagy terhet hagynak védekezésben Tonira.

A kupából való kiesésnek mindenképpen a pozitív oldalát is figyelembe kell venni, például egy fizikailag és szellemileg egyaránt megterhelõ Barcelona elleni dupla mérkõzés elmaradását. Így januárra mindössze egy Córdoba elleni idegenbeli, és egy Sociedad elleni hazai meccs maradt, ami a Moyes csapat formáját tekintve egy jóval nyerhetõbb mérkõzésnek tûnik, mint amilyen az odavágó volt.

Most, hogy a Real mindössze két fronton küzd (a bajnokságban és a BL-ben), Ancelottinak van lehetõsége kicsit megkeverni a kártyákat, és pihenõt adni a kulcsembereknek (különösen Kroosnak), a február 4-ére áttett Sevilla elleni mérkõzésig. Eljöhet tehát a kispadosok ideje. Az alapcsapat rotálásának ötlete mellett az olasz edzõ talán az átigazolási piacon való inaktivitást is átgondolhatja. Ha Khedirát és Illarramendit nem tartja elég megbízhatónak ahhoz, hogy betegye a Córdoba és a Real Sociedad ellen, akkor mi értelme annak, hogy a keret tagjai legyenek?

A szezon második felében dõl el minden, és a téli bajnok Real Madrid 22 meccses nyerõ szériája is csupán egy apróságnak látszik már. Az Atlético és a Barcelona frissek, mint egy tavaszi reggel. Ha Ancelotti nem cselekszik az elkövetkezõ hetekben, nehéz március elé nézhet a csapat.

Forrás: ESPN
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK