Ancelotti: Egyszer 9-1? Inkább kilencszer 1-0!

Kiütéses gyõzelemmel tért vissza a csapat a válogatott szünet után. A 9-1-es végeredménnyel záródó mérkõzés után többen is készséggel álltak a sajtó rendelkezésére.

Ancelotti

A játékosok fizikai állapotáról: “A csapat erõnléte rendben van. Frissek vagyunk, és szerintem ezt a mérkõzés alatt is bizonyítottuk. Nagyon fontos mérkõzések állnak elõttünk, mint például a szerdai, és úgy kell játszanunk, mint ahogyan ma tettük. Elégedett vagyok. A csapat nagyon friss, és annak pedig semmi értelme nincs, hogy csak azért pihentessek, hogy pihenjenek. A játékosok akkor fognak pihenni, ha elfáradtak vagy sérülésveszély áll fenn. Nem tudok tizenkét játékost pályára küldeni, ezért a négy középpályásból igyekszem megtalálni azt az egyet, aki kevésbé van jó állapotban, mint a többiek. Ha valaki nincs száz százalékos állapotban, akkor nem fog játszani.”

A mérkõzésrõl: “Az az elképzelésem egy mérkõzésrõl, hogy 90 percen keresztül úgy kell játszani, mintha semmi sem dõlt volna el. A sípszóig hajtanunk kell, ami nem könnyû, de szerintem a játékosok jól végezték a dolgukat és tisztelték az ellenfelet.”

A végeredményrõl: “Szívesen elcserélném ezt az eredményt kilenc 1-0-ra megnyert mérkõzésre. De fontos kiemelni, hogy jól játszottunk, hogy a csapat visszatért. Az volt a legfontosabb, hogy a csapat nyerjen, és ezt teljesítettük. Jól játszottunk.”

A játékosokról: “James nagyon jó mérkõzést játszott. Nem látszott meg a játékán, hogy két hónapot kihagyott. Ügyesen, intenzíven és természetesen játszott a posztján. Sokat segített a csapat játékát vertikálisabbá tenni. Modric meghatározó játékos a gyors labdajáratásban. Luka sok labdát osztogat a széleken, éppen ezért játszottunk ott ilyen jól. Cristiano folyamatosan javul, akárcsak a csapat többsége. Szerintem ez az elsõ alkalom, hogy öt gólt szerez a Real Madridban, és ez jó elõjel a következõ mérkõzésekre.”

A szurkolókról: “A szurkolók sokat fognak segíteni nekünk. A közönség attól függõen értékeli a játékosokat, ahogyan teljesítenek.”

A csapat céljairól: “A céljaink sokkal közelebb vannak, így a játékosok jobban megértik, hogy jól kell játszaniuk és jó eredményeket kell elérniük. A céljaink nagyon közel vannak, ezért a játékosok a csapat sikerével foglalkoznak.”

Marcelo

A mérkõzésrõl: “Jól kezdtük a mérkõzést, a csapat hozzáállása lenyûgözõ volt. Egy pillanatra sem hagytunk ki, és amellett, hogy végig tiszteletet tanúsítottunk a Granada játékosai felé, tudásunkhoz méltóan játszottunk – így tudtunk kilenc gólig jutni.”

Arról, hogy miért nem játszanak mindig így: “Nyilván nem tudjuk megnyerni az összes mérkõzésünket, erre egyik csapat sem képes. Próbáljuk azt tenni a pályán, amire a fõnök kér minket. Természetesen mindig próbálunk meccsrõl-meccsre fejlõdni.”

A csapat formájának javulásáról: “Jobbak lettünk, ezt a pályán is megmutattuk. Jól álltunk hozzá a mérkõzéshez, az önbizalmunk visszatért. A továbbiakban is így kell folytatnunk.”

Butragueño

A csapat bajnoki céljairól: “Szeretnénk megnyerni a hátralévõ kilenc mérkõzést. Nehéz lesz, de megpróbáljuk a legjobbat kihozni magunkból.”

Cristianóról és a mérkõzésrõl: “Remek szórakozás volt ez a szurkolók és az egész csapat számára. Nyilvánvalóan ez a meccs Ronaldóról szólt. Úgy gondolom, hogy az egy meccsen szerzett öt gól magáért beszél és mutatja, hogy milyen szintû játékos is Cristiano.”

A visszatért játékosokról: “James teljesen egészséges, Modric pedig ismét remekül játszott. Nélkülözhetetlen, hogy mindenki a legjobb formában legyen a hátralévõ mérkõzésekre.”

Danilóról: “Danilo egy kivételes képességû játékos. De lesz még idõnk róla beszélgetni a késõbbiekben.”

Benzema

A mérkõzésrõl: “Nagyszerû mérkõzésen vagyunk túl! Úgy gondolom, hogy a végeredmény mindegyikünk moráljának jót tett. Rengetegszer betaláltunk, végig kitûnõen védekeztünk és támadtunk. A szurkolókat is elismerés illeti, végig bíztattak minket. Nem mindennap szerez egy csapat kilenc gólt. A hátralevõ összes lehetséges meccsünket meg kell nyernünk.”

A támadókról: CR7 egy igazi fenomén! Van hogy a BBC szórja a gólokat, van hogy nem. A legfontosabb a gyõzelem. Az elsõ gól után jól mûködött a csapat, és sokkal magabiztosabb volt. Örülök Cristiano góljainak, nagyon megérdemelte õket!”

James

Visszatérésérõl: “Kicsit izgatott voltam a kezdésnél, de jól végzõdött a mérkõzés, az eredmény pedig remek. Több mint egy hónapja keményen dolgozom, örülök, hogy segíteni tudtam a csapatot.”

A mérkõzésrõl és a célokról: “Cristiano, Karim, Modric és a többiek is kiválóan játszottak. Cristiano mindig betalál! Mindig jó érzés nyerni, és ez a gyõzelem kellõ magabiztosságot adhat a hátralévõ meccsekhez. Most már az a dolgunk, hogy a szerdai találkozóra koncentráljunk.”

Arbeloa

A mérkõzésrõl: “Nagyszerû mérkõzésen vagyunk túl! A szurkolók biztosan élvezték, mi pedig helyrebillentettük az önbizalmunkat. Kilenc gólt szerezni nem egyszerû, a csapat remekül játszott a válogatott szünet után”

Cristianóról: Cristiano mindig túlteljesíti az eddig elért eredményeit. Remélhetõleg ez egy elképesztõ sorozat kezdete!”

Jamesrõl: “Sokkal erõsebbek vagyunk vele támadásban. Ahogy a mester megfogalmazta, az egész keret nélkülözhetetlen lesz az elkövetkezendõ másfél hónapban.”

Ikerrõl: “Amikor Ikernek nem megy, – ami bármelyikünkkel elõfordulhat – akkor a becsmérlõ hangok felerõsödnek. Nem kell ezeknek nagyobb jelentõséget tulajdonítanunk. Ma nem fütyülte ki õt senki, annál többen méltatták õt énekek formájában. A csapat mindig is mellette fog állni.”

A célokról: “A célunk? Gyõzni, gyõzni és gyõzni!”

A bajnokságról: “A történelem megtanított minket arra, hogy néha akkor szerzel vagy vesztesz pontokat, amikor a legkevésbé számítasz rá. Nehéz lesz, de megpróbáljuk minden meccsünket megnyerni. A Barcának kicsit nehezebb a sorsolása, mint nekünk.”

Az Atlético elleni BL-találkozóról: “Ha a Derbin megfelelõ állapotban szeretnénk játszani, ahhoz jól kell majd teljesíteni a Rayo és az Eibar elleni meccseken is.”

Danilóról: “Õ egy remek játékos, és ha bizonyít, akkor a vártnál is jobb teljesítményre lehet képes nálunk. Carvajal és én nagyon bízunk a képességeinkben.”

A jövõjérõl: “A vágyam az, hogy itt maradjak, de egyelõre a jelenre koncentrálok. Reményeim szerint június 7-én, egy nagyszerû szezon után beszélgethetünk a jövõmrõl.”

Forrás: AS, Twitter
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Varane
Tovább

Varane búcsúja

A Real Madrid korábbi francia kiválósága, Raphaël Varane bejelentette visszavonulását. Íme a játékos búcsúja, amelyet közösségi oldalán tett…
Santiago Bernabéu
Tovább

A Real Madrid VIP-élmény

Egy Laurita Cañero nevű influenszer jóvoltából betekintést nyerhetünk abba, hogy mit is jelent megtekinteni egy Real Madrid mérkőzést…