Hazatért.
Igen. Sok év telt el, ez pedig egy különleges nap, sok izgalommal és érzelemmel. Nagyon boldog vagyok.
Úgy tûnt, hogy meghatódott a bemutatásakor.
Végignézve az elnökök fotóin a vezetõségi teremben, elõtörnek az emlékek, ha pedig elindulsz a Bernabéuba, visszaemlékszel, hogy egykor itt edzettél, itt játszottál az elsõ csapat ellen és edzettél ott, ahol most egy bevásárló központ található. Meghatódsz a rengeteg emlék miatt.
20 év telt el azóta, hogy elhagyta a Real Madridot. Ez egy olyan verseny volt, aminek az elsõ díja a visszatérés?
Bizonyos értelemben igen, de nem akarom, hogy az legyen, hiszen az olyan lenne, mintha az út végére értem volna. Az utánpótlásban való szereplésemmel kezdõdõ útnak most lehet, hogy vége, de egy teljesen új kezdõdik, ami remélem, hogy sok évig tart majd.

Ez egy álom valóra válása?
Igen. Bármely topcsapat edzõi posztját álomnak tekinthetjük, de az, ha az ember a szülõvárosa csapatát edzheti, ahol felnõtt és fejlõdött, ennél sokkal több. Ráadásul látod, hogy a rengeteg ismerõs arc milyen elégedett és boldog, hogy itt vagy. Itt érzelmek lesznek nap nap után.
Milyen érzés, amikor a Real Madrid hívja, Ön pedig elmondja nekik, hogy az edzõjük akar lenni?
Ilyenkor az ember rendkívül izgatott, nem csak azért, mert egy nagy klubhoz érkezik, hanem azért is, mert ez a Real Madrid, valami, ami korábbi tapasztalatainak része volt, ahol felnõtt, ahol olyan sok dolgot tanult. Ez egy álom beteljesülése, karrierem csúcspontja. Ez egy olyan ösztönzõ erõ, ami folyamatosan motivál. Egy lehetõség arra, hogy megmutassam, ha itt vagyok, akkor az az eddigi eredményeim és kemény munkám következménye. Meg kell próbálnunk olyan sokat elérni, amennyit csak lehetséges.
Ha az érzelmeken túllépünk, mit jelent Önnek szakmai szempontból ez a pillanat?
Egy jól elvégzett munka utáni elégedettséget. Vannak emberek, akik segítenek neked és lehetõvé tették, hogy egy olyan színpadra lépj, ahol a világ legfontosabb klubja áll elõtted. Profiként a legtöbbet akarjuk kihozni a képességeinkbõl, most pedig itt vagy és megmutathatod. Nagyon komolyan kell törekednünk arra, hogy jó munkát végezzünk és megháláljuk a belénk vetett bizalmat.
Milyen célokat állított magának?
Jó párat. Az elsõ meccs megnyerését, aztán a következõét, majd az utána következõét, figyelmen kívül hagyva azt, hogy ki az ellenfél és milyen versenysorozatról van szó. Meg kell próbálnunk megnyerni a meccseinket, ezzel pedig messzire juthatunk.
Mit vár attól a fantasztikus kerettõl, amely rendelkezésére áll?
Szakmai szempontból ódákat zengnek róluk. Ez egy top-keret, ambiciózus, amelyben ahhoz, hogy a csapat olyan versenyképes legyen, mint amit a képességei indokolnak, meg kell lennie a fejlõdés és a gyõzelem iránti vágynak. Ha még versenyképesebbek tudnak lenni, akkor annál nagyobb esélyük van a trófeák és a meccsek megnyerésére.

Mit gondol, mit adhat ennek a keretnek, illetve mit adhatnak õk Önnek?
Én a tapasztalatomat hozhatom, hiszen idõsebb vagyok náluk. A koromból és a meglévõ tapasztalataimból adódóan van mit mondanom nekik. Megpróbálom a maximumot kihozni a tehetségükbõl, ha pedig tudunk javítani az apró részleteken, vagy a tapasztalatokat át tudjuk adni, amikkel segíthetjük õket, akkor meg fogjuk tenni. Remélhetõleg nem igazán lesz erre szükség, tekintve azt, hogy milyen minõségû játékosokról beszélünk.
A világ legnagyobb igényekkel rendelkezõ klubjához érkezett.
Ez egy kihívás számomra. Ha itt vagyok, akkor az azért van, mert végigjártam a ranglétrát. Kitanultam a szakmát, keményen dolgoztam. Sok ember segített az idõk során abban, hogy a megfelelõ döntéseket hozzam, ezt szeretném folytatni a legjobb játékosokkal és szakemberekkel körülöttem, akik ûznek, hajtanak elõre.
Milyen edzõnek mondaná magát?
Spanyolországban azt mondták, hogy védekezõ felfogású edzõ vagyok, Olaszországban azt, hogy túlságosan támadó. Szeretem, ha a csapatom támad, de az egyensúly is nagyon fontos, vagy ahogy Olaszországban mondják, ha van egy jó védvonalad. Általában azok a csapatok nyernek trófeákat, amelyek gólokat lõnek, de nem sokat kapnak. Ez a cél. Jól kell bánnunk a labdával, ehhez megvan a tehetség, majd helyzeteket kell kidolgoznunk és gólokat kell lõnünk, de egyszerre egyensúlyt is kell teremtenünk, ezzel biztosítva, hogy az ellenfeleink ne árthassanak nekünk kontrákkal vagy labdabirtoklással. Lehet jól védekezni úgy, hogy közben nagyon támadó stílusú legyen a játékod.
Vissza akart térni Spanyolországba?
Egy topcsapatnál szerettem volna dolgozni, amellyel a legmagasabb szinten versenyezhetek. Spanyolországban ez nem könnyû. Nincs túl sok olyan csapat, amely a trófeákért harcol, de szerencsére a legfontosabb bejelentkezett értem, a csapat, ahol felnõttem és kitanultam a szakmát, ahol olyan sok lehetõség van, hogy maximálisan kihasználhatom a saját és segítõim kapacitását, hogy a legjobbat hozzam ki belõle. Nem is kérhettem volna többet.

Hogy tudja a meglévõ tapasztalatait hasznosítani a Real Madridnál?
A kulcs az, hogy nem szabad túl sok hibát elkövetni. Ha elhagysz egy klubot egy másikért, egy országot egy másikért, láthatod a különbséget a játékosok jellemvonásaiban, mentalitásában. A nagy kluboknál, ahol eddig dolgoztam, legalább 14 nemzet képviselõit találtam. Apránként kitapasztalod, hogy a játékosok miként gondolkodnak, hogy miként tudsz közelebb kerülni hozzájuk. A külföldi tapasztalat, annak megismerése, hogy a különbözõ kultúrákban hogy látják a futballt, segít közelebb kerülni a játékosokhoz.
Mit gondol a spanyol ligáról?
A Real Madrid és a Barcelona egy lépéssel a többiek elõtt jár. Idén az Atlético és a Valencia közelebb került hozzájuk, de a kulcs nem az, hogy a túlságosan az ellenfelekre koncentráljunk, hanem pont az, hogy saját magunkkal foglalkozzunk, megpróbáljuk a maximumot kihozni ebbõl a keretbõl, az eredmények pedig jönni fognak. A riválisaink nagyon erõsek, ezért is kell az elsõ pillanattól kezdve koncentrálnunk, illetve ezért sem szabad hibáznunk.
Mindenhol sikeres volt, ahol dolgozott.
Szerencsés voltam, mivel nagyon jó, odaadó segítõim voltak, illetve olyanok vettek körül, akik nagyon jól dolgoztak mind a pályán, mind pedig azon kívül. Azért is vetjük bele magunkat nagy elégedettséggel a munkába, mert egy Real Madrid minõségû csapattal, és egy remekül szervezett klubbal kezdhetünk dolgozni, amelyben hatalmas lehetõségek vannak. Ez óriási motivációt és kihívást is jelent.

Mit üzenne a Real Madrid szurkolóinak?
A tapasztalataim alapján a Real Madrid szurkolói azt akarják, hogy a csapatuk jó futballt játsszon és nyerjen. Meg fogjuk ezt próbálni. Eleinte mindig van egy idõszak, amikor az edzõ hozzászokik a játékosokhoz. Szeretném kérni õket, hogy ebben a szakaszban legyenek türelmesek. A Real Madrid szurkolói tudják, hogy ez egy nagyszerû csapat, ha pedig mellettünk állnak, akkor még nagyobb lehet. Az erõnket a közönségbõl, a Bernabéuból, a játékosok és az edzõ minõségébõl merítjük. Olaszországban azt mondják, hogy egymásnak vetett háttal kell harcolni, ha pedig ezt tesszük, akkor ezt a csapatot nagyon nehéz lesz legyõzni.