Egytõl egyig: Athletic Bilbao – Real Madrid

2-1-es gyõzelmet aratott a Real Madrid a San Mamésben, ezzel pedig öt forduló után az élre állhatott. Mi ismét megpróbáljuk a mérkõzés képe alapján, egy tízes skálán értékelni a csapatok, a játékosok és a mester teljesítményét. Mérkõzés utáni szubjektív rovatunk következik.

Csapatok

Real Madrid (8)
Létezik ennél jobb teljesítmény, már láthattuk is, hogy az milyen, de azt el kell ismerni, hogy a szezon egyik legnehezebb mérkõzését húzták be tegnap a srácok. Fontos megemlíteni, hogy a hasonló csatákból tavaly és azelõtt rendre vesztesen került ki a Real Madrid a bajnokságban. Óriási küzdelem volt, a játékosok hozzáállása példaértékû, mindenki becsületesen harcolt a címerért. Ezt pedig el kell ismerni. A védelem a kapott gól, és az akkor elkövetett hiba ellenére rendben volt, nagyot melóztak Varane-ék, a középpálya parádés teljesítményt hozott, a támadók játékát is öröm volt nézni, hiszen egyikõjük számára sem volt büdös a munka. Valahogy így kell ezt. Ebben a szellemben kell folytatni tovább, bár a helyzetkihasználáson még mindig lehetne csiszolni kicsit.
Az olvasók pontszáma: 7,7

Athletic Bilbao (7)
Nagyon kellemetlen és kíméletlen ellenfél volt a baszk csapat. Nehézzé, idegõrlõvé tették a meccset. A gond azonban az, hogy nem csak a játékukkal (természetesen azzal is), hanem pofátlan és teljesen felesleges szabálytalanságokkal is. Örülök, hogy ezúttal megúsztuk sérülés nélkül. A kontráik egyébként életveszélyesek voltak, a védelmük csak ritkán hibázott, igaz egy alkalommal igen nagyot, köszönjük szépen az elsõ gólt. Összességében tényleg azt lehet mondani, hogy az egyik legkellemetlenebb ellenfél a Bilbao, összetehetjük tehát a kezünket a három pont miatt.
Az olvasók pontszáma: 6,6

Játékosok

A mérkõzés legjobbja – Luka Modric (9,5)
Bámulatos. Lenyûgözõ. Mesteri. A múltkor tanár úrnak neveztem, tegnap azonban már-már professzori magasságokba lépve csalt mosolyt az arcunkra szinte minden egyes megmozdulásával. Mindenhol ott volt. Ha védekezni kellett, Luka jött (így mutatott be többek között nyolc szerelést…), ha támadni, hirtelen ott is megjelent. Testcselei élményszámba mennek, úgy csinálja azokat, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Ha bekötnénk a szemét, szerintem õ akkor is képes lenne irányítani a társakat. A második gólban is elévülhetetlenek az érdemei. Modric helye megkérdõjelezhetetlen ebben a csapatban, Isten óvja õt és minket is a sérülésétõl.
Az olvasók pontszáma: 9

Keylor Navas (9,5)
Ha õ nincs, biztos hogy nem hozzuk el a három pontot a San Mamésbõl. Bámulatos bravúrokat mutatott be, hihetetlenek a rugói. A kapott gólról nem tehet, esélye sem volt megfogni. Köszönjük meg Fortunának, hogy nem sikerült lepapírozni azt a De Gea-üzletet…
Az olvasók pontszáma: 9

Dani Carvajal (8)
Ezúttal sokkal inkább védekezõ feladatai voltak, kevésszer tudott csak fellépni a támadásokkal, azonban minden tõle telhetõt megtett a kapu védelméért. Tízszer szerelte a támadókat, egy rúgásba a fejét is beletette, nem lehetett õt becsapni tegnap. Pontosan ezzel a teljesítménnyel igazolhatja, hogy neki helye van a csapatban.
Az olvasók pontszáma: 7,6

Raphael Varane (9,5)
Ha nincs Modric tanári játéka, egyértelmûen õ lett volna a meccs embere. A mértani pontosságú becsúszások mestere hatalmas munkát végzett, 12-szer szabadított fel a kapu elõterében, ötször szerzett labdát, szinte hibátlanul végezte a dolgát. A kapott gól sem az õ hibája. Egyértelmû, hogy neki most már a pályán és nem a padon van a helye.
Az olvasók pontszáma: 8,5

Pepe (7)
Kilenc labdaszerzés és négy felszabadítás a neve mellett, ami igen jó teljesítmény lenne, azonban a hazai gólnál õ lépett ki a védelembõl, majd elveszítette a labdát és nem érkezett visszazárni. A találat tehát az õ számlájára írható, amivel nehéz helyzetbe került a csapat. Ettõl eltekintve nem zárt rossz meccset, nagy munkát végzett, azonban hibája sokba kerülhetett volna.  
Az olvasók pontszáma: 6,6

Marcelo (7)
Az elsõ játékrészben sziporkázott, oda-vissza adogatta a cumit a hazai játékosok szájába, azonban nagyon sok támadást vezetett a Bilbao az õ oldalán. A gól elõtt õ is hibázott, hiszen Pepe labdavesztése után teljesen feleslegesen elment gyufáért, így Varane-nak ki kellett zárnia a bal oldalra, amivel eltolódott a teljes védekezés. Volt már sokkal gyengébb, de rengeteg jobb meccse is.
Az olvasók pontszáma: 7,6

Toni Kroos (7)
A középpályások közül talán õ volt a legszürkébb, több labdavesztése is volt, egy ideje mintha nem tudná hozni a saját játékát. Az igaz, hogy még így is nyolc alkalommal szerzett labdát, valamint 97,5 százalékos pontossággal passzolt. Az õ zsenialitását jelzi, hogy ez szürke teljesítménynek számít.
Az olvasók pontszáma: 7,3

Mateo Kovacic (8)
Óriási meccset játszott. A pálya minden pontján feltûnt, nagyon agilis volt, sok labdát szerzett, és a támadásokat is nagyon hatékonyan segítette. Úgy gondolom, jó választás volt. Egyedül azt nehezményezem, hogy két helyzetébõl egyet sem tudott gólra váltani, pedig nagyon jót tett volna az önbizalmának. Nagy vétel volt a srác, fényes jövõ állhat elõtte.
Az olvasók pontszáma: 7,9

Isco (7)
Õ volt a legkevesebbet játékban, úgy tûnik, továbbra sem tud alkalmazkodni új pozíciójához. Több labdát is elszórt vagy elveszített, azonban pontszámát felhúzza a Benzemának adott nagyszerû gólpassza, amivel oroszlánrészt vállalt a gyõzelemben.
Az olvasók pontszáma: 7,9

Cristiano Ronaldo (6,5)
Ez nem az a meccs volt, ahol minden összejött neki, sõt. Többször is hibázott, nem sikerült gólt szereznie, de mégis veszélyt jelentett a hazai kapura. Óriási meglepetésre ezúttal nem az õ nevéhez fûzõdik a legtöbb lövés. Eddig mindössze egyetlen bajnokin sikerült megzörgetnie a hálót, igaz, akkor ötször is. Jó lenne, ha szép lassan elkezdené sorozatban gyártani a gólokat.
Az olvasók pontszáma: 6,5

Karim Benzema (9)
Õ lõtt a legtöbbször kapura, ráadásul eldöntötte a mérkõzést. Nem mondhatjuk, hogy hatalmasat játszott volna, de egy jó csatár ismérve, hogy jókor van jó helyen. A kis gól is gól, azt pedig nem kell ecsetelni, hogy ezeknek a kis góloknak most mekkora jelentõségük van.
Az olvasók pontszáma: 8,5

Cserejátékosok

Jesé Rodríguez (6)
Nem sikerült megváltania a világot. Volt egy nagyon szép külsõs indítása a mérkõzés végén, azonban Ronaldo nem tudta lekezelni, így a támadásból nem lett semmi. Több kell…
Az olvasók pontszáma: 6

Casemiro (7)
Alig több mint tíz percet kapott, de nagyszerûen szállt be a meccsbe. Harcosságára nagy szükség volt a meccs utolsó szakaszában, Kázmér pedig nem okozott csalódást.
Az olvasók pontszáma: 6,6

Lucas Vázquez (-)
Beszaladt, majd leszaladt.

Edzõi teljesítmény

Rafa Benítez (8)
Állítólag többször is visszanézte a tavalyi mérkõzéseinket a Bilbao ellen, elemezte az ellenfél játékát, ennek megfelelõen alakította a taktikát. Nos, bejött, ahogy azt már említettem, korábban az ilyen meccseket sorra elbuktuk. Külön ki kell emelni Kovacic szerepeltetését, nagy húzás volt a részérõl. Eddig szépen elhallgattatja az õt kritizálókat. Folytassa, mester!
Az olvasók pontszáma: 7,5

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK