Mikor döntöttél úgy, hogy abbahagyod a futballt?
Senna: Az év elején. A szerzõdésem júniusig szólt, viszont nagyon jól éreztem magam a Cosmosnál, a klub is elégedett volt velem, így azt a döntést hoztam, hogy novemberig még folytatom. Úgyhogy itt vagyok. De úgy gondolom, hogy most van itt az ideje annak, hogy elhagyjam a pályát.
Raúl: Számomra is hasonló élmény volt. Nagyjából két hónapja döntöttem el, majd találkoztam Gióval (Giovanni Savarese, a NYC edzõje – a szerz. kieg.) és elmondtam neki, hogy mit érzek. Még egy évet játszhattam volna, de úgy éreztem, hogy most jött el a megfelelõ alkalom a befejezésre. Úgy gondolom, hogy eljött az ideje, hogy új projektekbe kezdjek, több idõt töltsek a családommal. Mindenesetre remélem, hogy a következõ három hétben sikerül elérnünk az idény elején kitûzött célokat. Megpróbáljuk megnyerni a bajnokságot.
Marcos, amikor csatlakoztál a csapathoz, az nem csak neked, hanem a klubnak is egy teljesen új élmény volt. Visszatekintve az elmúlt három évre, megfelelt az elvárásaidnak, vagy túlszárnyalta azokat?
Senna: Az elmúlt három év messze felülmúlta a várakozásaimat. Mindenrõl, amit a klubról, a projektrõl hallottam, személyesen gyõzõdhettem meg. Amikor megérkeztem, jobb volt, mint amire számítottam. Nem lehettem volna boldogabb máshol, mint itt.
A számokra áttérve. New Yorkban nagyon fontos a 7-es szám, például Mickey Mantle is ezt viselte a Yankees játékosaként, ami a történelem legjobb baseball klubja (nevet).
Raúl: De most a Mets játszik a World Series-ben, nem? (nevet)
Most a történelemrõl beszélünk, a jelen az más tészta. (nevet)
Raúl: Let’s go, Mets! (nevet)
Milyen élmény volt számotokra az, hogy karrieretek utolsó évét együtt tölthettétek?
Raúl: Szerintem nagyszerû volt. (nevet) Ugye? (nevet)
Senna: Mire fel a múlt idõ? Még nincs vége. (nevet)
Raúl: A legjobb még hátra van. (nevet)
Senna: Így van. Számomra kiváltság volt, hogy ismét vele játszhattam. Korábban a válogatottban már volt rá lehetõségem, a Real Madrid és Villarreal csapataival pedig többször játszottunk már egymás ellen. Számomra nagy dolog, hogy itt lehetek. Az, hogy mellette fejezhetem be a karrieremet… Ti is tudjátok, hogy ki õ, mit ért el. Remélem, hogy hozzá tudjuk segíteni ezt a csapatot, hogy bajnok legyen az idény végén.
Raúl: Mindennel egyetértek, amit mondott. Számomra is kiváltság volt. Két ember miatt döntöttem úgy, hogy ide jövök. Az egyikük az edzõ, Giovanni Savarese, a másik pedig Marcos. Elõször velük találkoztam, Marcos pedig elmondta, hogy jönnöm kellene, részt kellene vennem ebben a projektben. Szerintem minden edzõ, aki dolgozott Marcossal, szerencsés volt, hogy élvezhette a játékát. Õ egy nagyon fontos játékos, emberként pedig az egyik legjobb, akit valaha ismertem, vagyis óriási öröm, hogy vele együtt fejezhetem be a karrieremet. Még ezen a sajtótájékoztatón is együtt vagyunk. (nevet) De mindenekelõtt a klubért és a társainkért reméljük, hogy gyõztesként búcsúzhatunk. Ez álomszerû befejezés lenne. Persze nagyon nehéz lesz, hiszen három olyan csapattal nézünk szembe, akiknek ugyanez az álmuk. Ebben a sportban pedig sosem lehet tudni. Mindenesetre mi mindent bele fogunk adni, ahogy eddig is. Ha pedig végül nem nyerünk, akkor is elmondhatjuk, hogy már azzal is nyertünk, hogy itt voltunk a csapattal és az emberekkel, akik csodálatossá tették számunkra ezt az élményt.
Az interjú után ajándékátadás következett. A sort Francisco Moya kezdte, aki New York állam nevében adott át egy hirdetményt, melynek értelmében a következõ október 31-ét Raúl és Marcos Senna nappá nyilvánították. „Vannak olyan emberek, akik teljesen átformálják a sportot. Nem csupán atléták, hanem példaképek, akik tudják, hogy hogyan viselkedjenek a pályán és azon kívül. A két játékos, akiket ma kitüntetünk, pontosan ilyen.” – mondta Moya.
Majd a New York Giants korábbi sztárja, a kétszeres Super Bowl-gyõztes bajnok, Season Landeta érkezett a pódiumra, aki személyre szabott Giants-mezeket adott át a játékosoknak, a csapat által dedikált labdák kíséretében. Landeta elmondta, hogy hosszú ideje csodálja a két játékost. „Azóta várom ezt a pillanatot, hogy megkértek, jöjjek ide, hiszen ezt a két srácot már évek óta figyelem. Nagy focirajongó vagyok. Az NFL-ben a posztomon fontos feladatom volt a labda elrúgása. Annyira nem rúgtam jól, mint õk, de rúgtam.” – mondta, majd átadta az ajándékokat a játékosoknak.
Aztán Giovanni Savarese következett, aki a csapattársak által dedikált mezeket adott át a játékosainak. „A történelem legjobb játékosai közül kettõ is úgy döntött, hogy a New York Cosmos csapatában játszik.”
Az edzõ külön is adott egy interjút, amelyben Raúlról beszélt.
Raúl úgy döntött, hogy visszavonul. Önnek volt erre bármilyen ráhatása?
Gio: Nem. Õ hozta meg ezt a döntést, úgy érezte, hogy most van itt az ideje annak, hogy visszavonuljon. Csodálatos, hosszú karrierje volt. Jól érezte magát az elmúlt egy évben, de végül úgy döntött, hogy most hagyja abba.
Miért fontos a soccernek az, hogy itt van Raúl?
Gio: Alapvetõen fontos. Szükség van az ilyen játékosokra, akik ekkora tapasztalattal rendelkeznek. A soccer profitálhat minden szavából, a szenvedélyébõl, abból, hogy a tudását át akarja adni másoknak. Alapvetõ fontosságú, hogy legyenek ilyen példaképek a helyi játékosok számára. Az, hogy itt van közöttük, segít nekik, hozzájárul a fejlõdésükhöz.
Edzõi szempontból milyen volt az Ön számára egy ilyen játékossal dolgozni?
Gio: Elõször is amikor az ember edzheti, dolgozhat vele, azonnal látja, hogy semmi sem véletlenül történt. Amit letett az asztalra, a sikerei, mind-mind a kemény munkának, a profizmusának és a játék iránti szenvedélyének és annak köszönhetõk, ahogy megérti a játékot. Számomra kiváltság volt, de úgy gondolom, hogy bármely korábbi edzõje így van ezzel. Az, hogy egy ilyen játékossal dolgozhattam, aki ennyire elszánt, ilyen szenvedéllyel van a játék iránt, legyen épp bármely klubnál, nagyszerû tapasztalat volt számomra.
