Lucas Silva marseille-i kalandja rémálommá vált. Még az edző, Míchel támogatása sem bizonyult elegendőnek, hogy megkímélje egy sor megpróbáltatástól, köztük az egy héttel ezelőtti megaláztatással. Múlt héten hétfőn a fiatal középpályást arra kényszerítette a klub elnöke, Vincent Labrune, hogy szálljon le a csapatbuszról, mielőtt az elindult volna Montpellierbe.
Ez a szürreális helyzet nem nyerte el Míchel tetszését. A L’Équipe szerint a Real Madridtól kölcsönbe érkezett játékos a klub vezetősége és az edző közötti feszültség fő forrása. A francia lap megírta, hogy a játékos ügye azért érzékeny pont Míchel számára, mert korábban ő is a Bernabéuban töltött néhány évet, ráadásul ő kérte a klubot, hogy szerezzék meg Silvát.
A felülről érkező nyomás ellenére az edző egészen a közelmúltig kiállt Silva mellett. Egy nappal azután, hogy a 22 éves brazil visszautasította az Anderlecht ajánlatát, és három nappal az átigazolási időszak lezárása előtt a Míchel kezdőként játszatta a középpályást a Lille ellen. Franciaországban azt beszélik, hogy a spanyol elfogadta az elnök döntését, miszerint kirakja a korábbi Cruzeiro-játékost és hoz helyette mást, amit végül nem sikerült véghez vinnie.
Végül a klub a saját kezébe vette a dolgot, kihagyta Silvát az Európa-liga-keretből – hogy helyet csináljon Stephen Fletcher és FlorianThauvin számára, akik kölcsönbe érkeztek az együtteshez – és a hétvégi, PSG elleni bajnoki keretéből is. Mindkét döntést vezetőségi szinten hozták meg, amelyet Míchel szemrebbenés nélkül elfogadott.