A Real Madrid a Roma csapatával találkozik a legjobb 16 között a Bajnokok Ligájában. Mennyire veszélyes az ellenfél?
Nagyon jó csapatuk van. Ebben a szakaszban már minden meccs kemény, nüánszok döntenek vereség és győzelem között. Készen kell állnunk, hiszen ez egy nehéz mérkőzés lesz, de szerintem megvan bennünk minden, ami ahhoz kell, hogy messzire jussunk ebben a sorozatban.
Hogy készül fel a Real Madrid erre a mérkőzésre?
Ugyanúgy, ahogy bármely más meccsre. Fizikálisan és mentálisan is készen kell állnunk. Fejtörést kell okoznod az ellenfélnek taktikailag, illetve meg kell próbálni gyengíteni az erősségeiket.
Milyen hatással volt Zidane érkezése a csapatra?
Ő egy olyan edző, aki imádja ezt a sportot, aki szeret támadó focit játszatni, szereti a gyors, labdatartásra épülő futballt. Sokkal több erőnléti feladatunk van az edzéseken, ami lehetővé teszi, hogy feljebb is nyomást gyakoroljunk az ellenfelekre. Közel áll a játékosaihoz. Szeret beszélgetni velünk, videókat mutogat arról, hogy milyen apró részletekben tudnánk javulni. Az, hogy játékos volt, illetve fiatal edző, azt eredményezi, hogy közelebb áll a játékosokhoz. Amikor gyerek voltam, láttam őt játszani, az egész világon komoly hírneve van, Franciaországban pedig különösen.
22 éves vagy, de ez már az ötödik BL-sorozatod. Milyen kihívásokkal találkozol idén?
Igaz, hogy a koromhoz képest egész sok tapasztalatom van már ebben a sorozatban. Egy döntőben is játszottam már, minden év újabb kihívást jelent. Még mindig ugyanolyan motivált vagyok, mindig nyerni akarok, illetve mindig abban reménykedem, hogy a magasba emelhetem a trófeát az idény végén. A klub számára ez a legfőbb cél, mindig rendkívül magasak az elvárások. Vannak nagy meccsek, óriási gólok. Mindig nagy a verseny, különleges érzés ebben a sorozatban játszani.
18 évesen érkeztél meg Madridba, azóta hogy fejlődtél?
A játékom minden elemében fejlődtem, játékosként és emberként is. Nagyon fiatalon érkeztem, a legnagyobb javulást a fizikai párharcokban látom, remélem, hogy tovább javulhatok, hogy ki tudok teljesedni.
Le tudnád írni, hogy milyen érzés volt a Tizedik megnyerése Lisszabonban?
A tiszta öröm. Nagyon nehéz ezt leírni, óriási érzés volt. Úgy gondolom, hogy a sport, azon belül pedig a futball az egyetlen, ami ilyen érzelmeket képes előhozni. Az ünneplés a szurkolókkal varázslatos volt, nagyszerűen éreztük magunkat. Ha egyszer megnyerted a BL-t, akkor újra akarod. Nagyon motiválónak gondolom, hogy nap mint nap azért dolgozunk, hogy újra elérjünk egy ilyen nagy kihívást jelentő célt.
Mi volt az, ami miatt eldöntötted, hogy profi játékossá akarsz válni?
A testvéremmel kezdtem el focizni a hátsó kertben. Eredetileg csak a szórakozás kedvéért játszottam, de aztán rájöttem, hogy ebből karriert is csinálhatok, aztán elindultam, hogy megtaláljam a világ legjobb munkáját. Ez nem egyik napról a másikra történt, lassú folyamat volt, amelyet kemény munkával, hosszú évek erőfeszítéseivel és rengeteg edzéssel értem el. Az igaz, hogy viszonylag korán lettem profi.