A tapasztalatairól: Kétszer is játszottam itt, úgy emlékszem. Egyszer bajnokin, egyszer pedig kupameccsen szerepeltem, de mind a két alkalommal üres kézzel távoztunk. Mindig nehéz itt játszani, a Wolfsburg nagy nyomás alatt tartja az ellenfeleit. Biztos vagyok benne, hogy egy kényelmetlen meccs lesz a számunkra.
A hozzáállásról: Úgy fogunk hozzáállni, hogy csak egy mérkőzés lesz. Győzelemre törekszünk, és nem gondolunk arra, hogy lesz egy visszavágó a Bernabéuban. Meg kell nyomnunk nagyon az első fél órát és be kell találnunk. Tudjuk, hogy az idegenben szerzett gól mennyire fontos, szóval mindenképpen hajtani fogunk érte.
A Wolfsburg szurkolóiról: Már korán megtöltik a stadiont, és biztos vagyok benne, hogy a lehető legnagyobb biztatást megadják a csapatuknak. Nekünk nem ezzel kell foglalkoznunk, hanem a maximumot kell nyújtanunk. 11 játékos játszik másik 11 ellen, megpróbálunk győzni.
A védekezésről: Nagyon fontos, hogy ne kapjunk gólt. A Roma ellen ez mind a két mérkőzésen sikerült. Csak a Shakhtar elleni furcsa húsz percben kapituláltunk. Ez kulcsfontosságú tényező a BL-ben: ha nem kapsz gólt, fél lábbal már a következő körben vagy.
A Tizenegyedikről: Az út során most a Wolfsburgon kell túljutnunk, és ha ez megvan, megyünk tovább a Tizenegyedik felé. Jelen pillanatban azonban csak a soron következő mérkőzéssel foglalkozunk, ami nem lesz egyszerű. Nem minden csapat jut a legjobb nyolc közé. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az elődöntőbe jussunk, onnan pedig már csak egy lépés a milánói döntő.