A mérkőzésről
„Jól kell kezdenünk a mérkőzést. Furcsa mérkőzés lesz, hiszen idegenben lépünk pályára. A Deportivónak jó csapata van, tudják, hogyan kell futballozni. A lehető legjobb módon akarják majd befejezni a szezont a saját szurkolóik előtt. Koncentrálnunk kell a feladatunkra az első perctől az utolsóig. Nehéz lesz, de harcolni fogunk a győzelemért. Hiszünk a bajnokság megnyerésében. Az elmúlt 11 mérkőzésünkön győzelmet arattunk, egy pont a lemaradásunk. Hinnünk kell a végsőkig, az utolsó percig, az utolsó másodpercig. Nem fogok a bajnoki győzelem valószínűségéről beszélni. Csak a saját mérkőzésünkre koncentrálok, hiszen azt tudjuk kontrollálni. Tudjuk, hogy ha megszerezzük a három pontot, akkor bizakodhatunk. Nem fogok semmi másra figyelni, csak a saját mérkőzésünkre.”
Koncentráció
„Nem fogok arra figyelni, hogy mit csinálnak mások. Arról beszélek, amit mi fogunk csinálni. A La Liga utolsó mérkőzése vár ránk, a legjobb játékunkat kell játsszuk, hogy megszerezzük a három pontot. Semmi más nem jár a fejünkben. Meg kell tennünk mindent a győzelemért, ahogy mindig.”
Pletykák az utolsó bajnoki előtt
„Csak valós dolgokról tudok beszélni. Össze kell fognunk, és végezni a dolgunkat. Azt mondom, amit gondolok, ez nem csak egy stratégia. Számomra a holnapi mérkőzés a legfontosabb. Szerencsés vagyok, hogy vezethetem a Real Madridot, csak az foglalkoztat, amit nekünk kell megtennünk. Könnyű lenne beszélni a Granadáról, de csak a saját mérkőzésünkre koncentrálunk.”
Jutalmak
„Nem tudom, miről beszélnek. Csak a holnapi meccsre fókuszálok. Ez az utolsó mérkőzés előtti sajtókonferencia. A saját futballunkra koncentrálunk, illetve arra, ami holnap vár ránk.”
Az utolsó mérkőzés jelentősége
„Életünk mérkőzésésre készülünk, hiszen valamilyen cél érdekében lépünk pályára. Az utolsó bajnoki után vár még ránk egy fontos mérkőzés, amelyet minden csapat meg akarna nyerni. A Bajnokok Ligája döntőjében mindkét csapatnak 50-50 százalék esélye van. Aki mást mond, az hazudik.”
Trófeák elnyerésének lehetősége
„Erről álmodtam. Hosszú időt töltöttem ennél a klubnál. Az elnök megadta a lehetőséget, hogy edzhessem az első csapatot, én pedig jól szeretném teljesíteni a feladatomat. Mindent meg akarok tenni azért, hogy láthassam győzni a klubot. Sok mindent tanultam az elmúlt négy hónapban. Ez nem ugyanolyan, mint a harmadosztályban edzeni egy csapatot. Szeretem, nagyon boldog vagyok.”
A jövője
"Nem tudom még, hogy lehetőséget kapok-e a folytatásra. Számomra a jól elvégzett munka a kulcs. Szerencsére eddig nagyszerűen dolgoztunk a játékosokkal. Sokan kételkedtek bennem, amit teljesen megértek. Még nem nyertem semmit. Még nem nyertem semmit, amitől azt kellene gondolnom, hogy maradhatok. Két döntőt játszunk még. Az eddig munka fenomenális volt. Holnap meglátjuk, mi lesz az első döntőben, aztán a másodikra koncentrálunk."
Edzőként még újonc
"Ez a szint azt jelenti, hogy háromnaponta fontos mérkőzéseket kell játszani. Az elején nem volt egyszerű, mert hatalmas nyomás nehezedett rám. Persze, ez még most is igaz, de napról napra jobban érzem magam, és nyugodtabb vagyok."
A Barcelona meccse
"A mérkőzés végéig nem fogom tudni az eredményt. Nem tőlünk függ a bajnoki cím, de nem fogunk foglalkozni a másik találkozóval. Győzni akarunk, aztán majd meglátjuk, ez mire lesz elég."
James
"Minden játékostól ugyanazt kérem, és ő azt csinálja, amit mondok. 23 világklasszis játékosom van, de a végén döntenem kell. Mindig Iscóról és Jamesről kérdeztek, pedig a csapat 23 játékosból áll. Sokat várok Jamestől emberként és játékosként is, ahogy mindenkitől mástól, de csak 11 ember kezdheti el a mérkőzést. Elégedett vagyok a munkájával, és nem is fogok tőle többet kérni, mert mindent belead, amikor lehetőséget kap. Ez annyit jelent, hogy egy igazi profi."