Bale: Csodás lenne, ha gólt szereznék, de a legfontosabb a győzelem

Gareth Bale a Real Madrid egyik szponzorának, az Audinak nyilatkozott a közelgő BL-döntő kapcsán.

„Nagyszerű érzés egy újabb döntőt játszani, én pedig úgy gondolom, hogy keményen megdolgoztunk érte, hogy itt legyünk. Már nagyon várjuk, hogy lehetőségünk legyen egy újabb trófeát magasba emelni. Remélem, hogy előnyt kovácsolhatunk ebből az izgatottságból és megnyerhetjük a meccset.”

„Nem tudom, hogy erősebb-e most az Atlético mint 2014-ben, de tudjuk, hogy remek csapatuk van és jól szervezettek. A döntő nehéz lesz, de jól felkészülünk, győzni akarunk. A kulcs az, hogy az érzelmeinket tudjuk kordában tartani. Ha elveszíted az irányítást, az neked és a csapatodnak is rossz lehet. Irányítanod kell az érzelmeidet, a focira kell koncentrálnod.”

Bale

„Nem gondolom, hogy nagy titok lenne a személyes sikereim mögött, a kemény munka és az elszánt edzések eredménye. Rengeteg órát és olyan kemény munkát kell belefektetned a felkészülésbe, amilyet csak bírsz.”

„Hullámzó volt ez a szezon, de sok pozitívumot is megtapasztalhattunk. A végsőkig harcolunk, megpróbáljuk megnyerni a meccset.”

„Remélem, hogy betalálok a döntőben. Mindenki gólt akar szerezni egy BL-döntőn. Csodálatos lenne, de a legfontosabb az, hogy győzzön a csapat és felemeljük a trófeát!”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…