Bale: Ismét képesek leszünk legyőzni az Atléticót

Gareth Bale a Marcának adott exkluzív interjút, melyben a közelgő BL-döntő kapcsán feltett kérdésekre válaszolt.

„Mindannyian nagyon izgatottak vagyunk, alig várjuk a kezdősípszót.”

„Az, hogy esélyünk van egy újabb BL-cím megnyerésére, már önmagában is siker, persze a célunk természetesen a győzelem.”

„Lenyűgöző lenne három év alatt kétszer is magasba emelni a BL-serleget.”

„Nagyon izgatott leszek, amikor megnézem az előző döntőn fejelt gólomat. Egy BL-döntőben betalálni semmihez sem hasonlítható érzés, ha pedig újra megnézi az ember, elönti a boldogság.”

„Nem csak az én gólomnál van ez így, hanem például Sergióénál, ami a hosszabbítást, majd a győzelem megszerzésének lehetőségét jelentette számunkra.”

Bale

„Jobb lenne, ha most kevesebb szenvedés árán tudnánk győzni, egyszerű módon. De egy BL-döntő sosem könnyű, mi pedig tudjuk, hogy az Atlético egy nagyon kemény csapat, úgyhogy felkészültünk a nagy estére.”

„Az Atléticónak nagyszerű idénye volt, remek ellenfél lesznek a döntőben.”

„A Zidane által végzett munka fantasztikus. Magabiztos, tudja mit csinál, a világ egyik legjobb játékosa volt. Nagyon elegáns, szerény ember. Mindannyian jól kijövünk vele.”

„A csapat nagyobb örömmel, több szabadsággal játszik, ami fontos egy olyan együttesnél, mint a Real Madrid. Erre a szellemiségre van szükségünk a döntőben is, megfűszerezve azzal, hogy rengeteget kell futnunk és csapatként kell játszanunk.”

„Az Atlético egy nagyon nehéz ellenfél, amely remekül védekezik, fizikálisan pedig rendkívül erős. De korábban már legyőztük őket egy döntőben, ezt most is meg tudjuk tenni. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, a maximumot kell kihoznunk magunkból.”

Forrás: Marca
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

A Borussia Dortmund elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a szombaton megrendezésre kerülő BL-döntőre. A keret Kapusok: Courtois, Lunin, Kepa és Fran.Védők: Carvajal,…