Cristiano Ronaldo tavaly egy interjúban elmondta, hogy Ancelotti "olyan, mint egy nagy mackó, nagyon kedves és érzelmes ember, akit csak kedvelni lehet." Azóta Carlo a Bayern München edzője lett, de egyetért Ronaldo kijelentésével, mert nem is tudna másképpen viselkedni.
"Ez az én karakterem. Azt gondolom, az emberek egy dolgot akarnak megmutatni magukból a kapcsolataikban, és ez a karakterük. Csendes és nyugodt ember vagyok. Szerintem azért, mert soha nem voltak körülöttem ideges emberek. Az édesapám nyugodt természetű volt, az első tanárom és az első edzőm szintén. Mindenkinek meg kell mutatnia a karakterét. Azt nem tudom, hogy az én jellemem mennyire jó ahhoz, hogy edző legyek, de akkor is ezt kell mutatnom. Őszinte akarok lenni a játékosaimmal, és őszinte akarok lenni a klubbal."
Vannak pillanatok, amikor Ancelotti sem tudja kontrollálni az érzelmeit. Ennek ellenére azt mondja, igyekszik racionálisan beszélni a csapattal, és megvárni a vörös köd lecsillapodását.
"Néha belerúgok a kanapéba, ha mérges vagyok, de egyébként jobban szeretem csendben levezetni a dühömet. A játékosokkal sem szeretek ingerülten beszélni, ezért inkább várok egy napot, és akkor nyugodtabban tudjuk megbeszélni a dolgokat."
Az olasz mesternek a nyugodtsága mellett van még egy feltűnő jellegzetessége. Ez pedig a szemöldöke, mely akarva-akaratlanul is önálló életre kel. Ancelottit azonban még a nézőknél is jobban meglepi, mikor látja magát egy interjúban.
Egy történet szerint a szemöldököd misztikus mozgása mögött egy Vespás balesett áll. Ebből mi igaz?
"Nem, semmi ilyesmi nem történt. Egyszerűen nem tudom irányítani a szemöldökömet. Amikor látom magamamat egy interjúban, mindig meglepődöm, hogy mennyire irányíthatatlanul mozog a szemöldököm. De ennek semmilyen rejtett oka nincs, és nem egy balesetnek a következménye."
Ha Carlo Ancelotti nem a futballnak élne, akkor esetleg most színészkedne?
"Nem, biztos, hogy nem. Kipróbáltam már a filmezést, néhány évvel ezelőtt kaptam kisebb szerepeket, most pedig a Star Trekben tűnök fel, de sohasem volt célom, hogy színész legyek. Nem tudom, hogyha nem lettem volna futballista, majd edző, akkor most mivel foglalkoznék."
Mi a kedvenc filmed?
"Nagyon sok film van, amit kedvelek. Például az Élet szép, mely egy Oscar-díjas olasz film. A keresztapa Robert de Niróval, aki egyébként a kedvenc színészem, ezért minden filmjét szeretem. Néha, hogy motiváljam a játékosokat, szívesen használok fel a filmjeiből jeleneteket."
A 2003-as Bajnokok Ligája döntője előtt Al Pacino híres beszédét is felhasználtad a Minden héten háború című filmből.
"Pontosan, az egy ragyogó beszéd volt. Néha az a legnehezebb feladat, hogy beszéljünk a játékosokkal, mert a mérkőzés előtt tudni kell motiválni őket és tiszta utasításokat kell adni nekik. És igen, néha a motiválás a legnehezebb. Mert nem csak taktikai dolgokról kell beszélni, hanem mindezek felett pszichológiailag is hatni kell rájuk."
Ha jól tudom, sokat horgászol?
"Annyira azért nem sokat. Kanadában nyaraltam, ott kipróbáltam és nagyon szórakoztató volt. Általában a szabadidőmet nem horgászással töltöm, de ott volt időm erre is."
Akkor mivel tölti a szabadidejét Carlo Ancelotti?
"Például nagyon szeretek főzni. Főzni, filmeket és futball mérkőzéseket nézni. A futball a szenvedélyem."