Hogyan működött a csapat védekezése?
Az új hadrend egyik legnagyobb pozitívuma a sevillai szélsők semlegesítése volt. Az andalúz csapatnál elsősorban a szélre húzódó játékosok számítanak kulcsembernek ebben a szezonban. A két legtöbbet foglalkoztatott támadó, Vitolo és Samir Nasri például összesen 13 találathoz járult hozzá direkt módon az idényben. Zinédine Zidane a kiszélesített védői sávval akarta meggátolni a Sevillát az ilyen jellegű akciók kivitelezésében. Az elképzelés a gyakorlatban is működött, hiszen a jobb oldalon Ben Yedder alig tudott labdához érni a mérkőzésen, a bal oldalon Vitolónak pedig rendszeresen vissza kellett húzódnia a játékszer megkaparintásához. Mivel valódi középcsatár nélkül állt fel az andalúz gárda, ezzel a lépéssel Zizou a teljes támadásépítő-rendszerét kettétörte ellenfelének.
Az extra belső védő jelenlétének köszönhetően a két bekk, Marcelo és Carvajal szabadon követhette a visszalépő sevillai támadókat. A középpályával együttesen folytatott presszingjüknek köszönhetően számos sevillai akció már csírájában elfolytásra került. Ha ez nem sikerült, akkor az öt védőből álló vonal előtt két középpályásunk minden aggodalom nélkül folytathatott presszinget, hiszen a létszámfölénynek köszönhetően a szélsőket szoros emberfogással követték a madridi bekkek. Ez jellemzően arra kényszerítette a labdás játékost, hogy biztonsági megoldást válasszon, esetleg valamilyen nagyon kockázatos megmozdulást válasszon. Utóbbiak jellemzően sevillai labdavesztéssel értek véget.
Ahogy az a képen is látható, a Sevilla számára lehetetlen feladat előnyt kovácsolni a széleken tartózkodó játékosok által megkísérelt területszerzésekből, hiszen az egy sorba rendeződő öt madridi védő túlságosan széles vonalban fedi le a pályát. Az adott oldalon tartózkodó bekk segítségével a két középpályás nyugodtan megkezdheti a területszűkítést, ezáltal forszírozva a labdás embert a hátrapasszra. A plusz egy belső védőnek köszönhetően a bemozgó centerre akár ketten is figyelhetnek.
A Zidane által választott felállás legnagyobb előnye, hogy a sevillaiak sosem kerülhetnek emberelőnyös szituációba, ezáltal egyetlen támadó sem tudja "tisztára játszani magát". Természetesen más a helyzet, ha valamelyik védő hibázik. Az egyetlen ígéretes megoldásnak a másik oldalra való gyors átforgatás tűnhet, de ekkor Marcelo visszazárna emberére, a középpályások oldalt váltanának, és kezdődne minden elölről.
Mindezek ellenére Sampaoli csapata feltűnően kevésszer próbálkozott átlövésekkel, de ennek aligha edzői hiba az oka. A nem hajszálpontos passz és a minimális labdakezelési hibák következtében az akció máris elveszítené legfontosabb tulajdonságát (gyorsaság), ráadásul a sevillai támadók átlagmagassága eléggé alacsony. Ben Yedder különösen kilóg 170 centijével. Ilyen magassággal aligha fog fejpárbajt nyerni a jobb szélső.
Az andalúz támadásépítések során a két madridi támadó közül az egyik mindig a kezdőkör környékén várta az esetleges indításokat, a másik pedig a labda oldalán próbált besegíteni a védekezésben. Ez a mechanizmus nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ellenfél játékosainak gyakran kelljen a saját kapu irányába történő átadást választania, ezzel elhárítva mindennemű veszélyt.
Presszing
A sevillai labdakihozatalok során Ronaldo és Benzema volt a csapat két előretolt nyomást gyakorló játékosa. Modriccsal vagy Kroosszal (oldaltól függően) kiegészülve háromszög alakban próbálták megakadályozni az ellenfél passzait. Ez nem működött túlságosan jól a gyakorlatban, hiszen mindössze ötször sikerült labdát szerezni a sevillai térfélen.
A gyengén muzsikáló labdaszerzés okai a középpálya sebezhetőségében gyökerezik. A három középpályás egyik tagja a presszingeléshez csatlakozik, így a pálya középső felét mindössze két játékosnak kellene fedeznie. Erre két megoldás létezik. Az első, hogy Carvajal és Marcelo fellép a két biztosító középpályás mellé, ez meg is történt, de nem tudtak elegendő támogatást nyújtani a területek lezárásához, így egy vertikális passzal könnyedén átjátszhatták a Real Madrid presszinggépezetét. A támadásépítés egyik kulcsjátékosa Steven N'Zonzi volt, aki a kiemelkedő védelmi munka mellett a társak által továbbított labdákat is remekül tartotta meg. Az ő nagyszerű játéka elengedhetetlen volt a Sevilla gépezetében. A második megoldás az, hogy ilyen esetekben az egyik belső védő lép fel védekező középpályásnak, így kompenzálva az emberhátrányos szituációt. Ezt a feladatot Sergio Ramos részben ellátta, de erről majd később.
A labdavesztés utáni letámadásban (gegenpressing) már nagyobb hatékonysággal üzemelt a királyi gárda. Ennek az az oka, hogy ilyenkor a bekkek (jellemzően Marcelo) a visszazárás helyett feljebb léptek, a kialakult emberelőnyös helyzetnek köszönhetően pedig zavarba tudták hozni az andalúz csapat védőit.
(a kép egy labdavesztés utáni szituációt ábrázol)
Gondok a támadásépítéssel
Védekezésben jól teljesített az együttes, de a támadások már hagynak kívánnivalót maguk után. Minden játékos megértette a pályán betöltött szerepét, de elöl hiányzott valami. Az ok nagyon egyszerű: túl kevés madridi támadó volt a pályán. Az egyértelmű tényen kívül, hogy kevesebb támadóval könnyebben megbirkózik az ellenfél védelme, ez azt is jelenti, hogy nagyon nehezen ment a helyzetkialakítás felállt védelem ellen. A támadást legtöbbször csupán egyetlen középpályás tudta érdemben segíteni, a szélső védők pedig szinte mindig nehezen megoldható egy az egy elleni szituációban maradtak emberükkel, ami legtöbbször lehetetlenné tette a labda középre kanyarítását. Ezt Cristiano vagy Benzema könnyen orvosolni tudták szélre való kimozgásukkal, de ebben az esetben hiába történt meg a beadás, a tizenhatoson belül ugyanis egyetlen (!) madridi támadó várta a labdát.
Az emberhátrányos helyzetből fakadó tehetetlenségen kívül még két számottevő probléma volt a helyzetek kialakításával. Az egyik az, hogy a legtöbb támadás szélen lett erőltetve, az ellenfél helyezkedésétől vagy felállásától függetlenül. A csapat esélyt sem adott magának azzal, hogy kombinatív játékkal vagy váratlan egyéni megoldásokkal hibára kényszerítik a Sevilla egyik védőjét. Ezzel terület nyílhatott volna a támadóknak, a védelem eltolódása esetén pedig a felfutó bekk tisztán adhatta volna be a labdát. A másik gond a lassú játékmenet volt. Több ígéretes lehetőséget is elpuskázott így a Real Madrid.
A Sevilla presszingje
A Sampaoli által alkalmazott nyomásgyakorlás lényege az volt, hogy minél több ember vegyen benne rész. A labdás ember gyakran hárman (egy szélső, egy csatár és egy szélső védő) támadják le, a középső területeket pedig két középpályás biztosítja. Az argentin mester ezzel a felfogással próbálta meg egyensúlyozni a Real Madrid felállásból adódó létszámfölényét. Csapata a kapust is rendszeresen próbálta megzavarni, de néhány alkalomtól eltekintve ez nem okozott gondot Keylor Navasnak. Ehhez természetesen a belső védők és Toni Kroos okos mozgása is elengedhetlen volt.
Akit mindenképp dicséret illet, az Luka Modrić és Raphaël Varane. Ők rendre képesek voltak otthagyni az őket fedező embert, ezzel előnyös szituációt kialakítva csapatuknak. Az ilyen kiváló egyéni megmozdulásoknak köszönhetően nem volt maradéktalanul sikeres a Sevilla nagyon jól szervezett letámadása, ugyanakkor Ramos öngólja után még feljebb tolták a presszingvonalat, amihez több madridi játékos fáradtsága csak asszisztált. Ennek az agresszív letámadásnak eredménye a második andalúz gól is, hiszen azt megelőzően Benzema veszített labdát a félpályán.
Ennyin múlt.
Sergio Ramos, a libero
Ahogy korábban már említésre került, a három belső védő közül Sergio Ramos kapta meg a szabadon játszó ember szerepét. Ez azt jelenti, hogy adott esetben ő lépett fel ideiglenes középpályásnak, szabadabb helyezkedésével nagyban segítette a labdakihozatalokat, gyakran pedig a támadóharmadban is feltűnt. Az egész csapatból ő kísérelte meg a legtöbb átadást. Feladatát szinte hibátlanul, labdavesztés nélkül látta el, Carvajalnak ívelt labdái pedig gyakran kecsegtettek veszélyes helyzet kialakulásával. A passztérképéből is világosan látszik, hogy ő volt az elsődleges híd a védelem és a középpálya között. Nagyszerű tejlesítményét csupán az öngólja árnyékolja be.
Védekezésben a söprögető szerepe jutott neki: a beívelésekre és a berobbanó játékosokra figyelt, amíg társai szorosan próbálták őrizni az ellenfél támadóit. Ramos tehát a igazi "komplett védő"-ként játszott vasárnap este: egyszerre volt védő, osztogató és extra ember a támadásban is.
Záró gondolatok
Zidane új formációja legalább négyesre vizsgázott a defenzív munka tantárgyából, ám ez a szerkezet sokszor túlzótt óvatosságra kötelezte a játékosokat, amelynek gyenge és ötlettelen támadójáték lett az eredménye, s talán ez felelős legnagyobb százalékban a vereségért. Na meg a balszerencse. A várakozások ellenére Sampaoli nem bolondította meg csapatát offenzív szellemiségben futballozó szélső hátvédekkel (ún. wingbackekkel), hanem egy jóval óvatosabb felállást (4-2-3-1) válaszott, ahol a hátvédeknek nem volt sok dolguk a védekezésen kívül. Ennek fényében Zizou óvatossága talán feleslegesnek és károsnak tűnhet.
Természetesen a Sevilla mestere is hibázott. Túlságosan erőltette a szélen való megindulásokat, a Real Madrid lassú szerkezetváltásaiból pedig szinte egyáltalán nem volt képes előnyt kovácsolni. A góljait inkább az ellenfelei hibáinak, mint saját játékosai érdemének könyvelheti el.
