Számháború: Osasuna – Real Madrid

Cikkünkben az aktuális mérkőzéssel kapcsolatos számokkal, tényekkel, adatokkal, érdekességekkel foglalkozunk. Minden, és még annál is több, amit a párharcról tudni érdemes!

A két csapat jelenlegi helyzete

Bár a problémák eddig elég erősen jelen voltak a Real Madrid háza táján, a kérdőjelek kiegyenesedni látszanak. De először kezdjük az Osasunával, ahol több hiányzó miatt is fájhat Petar Vasiljević feje. A kapuból Nauzet, a védelemből a két Flaño, Miguel és Javi, a középpályáról pedig Digard dőlt ki sérülés miatt, Roberto Torres pedig eltiltás alatt áll. A kapuban így ismét a Sevillától Osasunába „átkölcsönzött” Sirigu állhat. A madridi oldalon Bale továbbra sem bevethető sérülése miatt, várhatóan a Napoli elleni visszavágón kerülhet ismét a keretbe, Kroos pedig most tölti le az ötödik sárga lapja miatt kiérdemelt eltiltását. A többi sérült visszatérőben, így szép lassan újra bőséges kerettel rendelkezhet Zidane.

A párharc múltja

Az idei szezon odavágóján 5-2-re nyert hazai környezetben a Real Madrid, öt különböző gólszerzővel, kérdés nélkül, magabiztosan. Az elmúlt öt évben nem is tudták a pamplonaiak hazai környezetben legyőzni neves ellenfelüket, az elmúlt 10 évet tekintve ugyanakkor két példára is bukkanhatunk. 2011 januárjában 1-0-ra, 2009 májusának legvégén (a pre-CR korszak utolsó bajnokiján) 2-1-re nyertek a vörösök. A legutóbbi években is találhatunk döntetleneket a listán, a legutolsó bajnoki az Osasuna pályaválasztásával pl. 2-2-es döntetlennel ért véget. Tehát esélyek ide vagy oda, az El Sadar stadionja nem a madridi sétagaloppokról szólt mostanság.

A számok nyelvén – csapatok

A Real Madrid első helye két meccs hátrányban is megmaradt, egy ponttal megy a csapat a két mérkőzéssel többet játszó Barcelona előtt, 51 lőtt és harmadannyi kapott góllal. Vendégként egy kétmeccses „nyeretlenségi szériában” van a Real, és hol alkalmasabb ennek a megtörése, mint a sereghajtó otthonában. Az Osasuna az, aki a tabella másik feléről szemléli a történéseket, 21 eddigi mérkőzéséből mindössze egyet tudott megnyerni a csapat, azt is idegenben az Eibar ellen, azaz hazai pályán még egy győzelmet sem tudhat magáénak az Osasuna, pedig már 11-szer próbálkozhatott. A szezon végén nagyon valószínű, hogy ki is esnek.

A fenti grafikonon is látszik, hogy felesleges kitérni az ellenfél nyújtotta veszélyekre, hiszen a Real Madrid minden mutatóban felülmúlja ellenfelét, így megfelelő koncentráció esetén csak a különbség lehet kérdéses a két csapat között.

A számok nyelvén – játékosok

Maradjunk a legérdekesebb kérdéskörnél, a Benzema – Morata duó házi versenyénél, és nézzük, mit mond a statisztika.

Ugye nincs kérdés?

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK