Zidane: Olyanok is lehetőséget kapnak majd, akik általában kevesebb szóhoz jutnak

Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője tartotta meg a Real Betis elleni bajnokit megelőző sajtótájékoztatót.

A találkozó: „Közeleg a szezon célegyenese, ami egyben az idény legnehezebb része. Most minden megszerezhető pont fontossága felértékelődik. Nem szabad hibáznunk. Hazai környezetben lépünk pályára, a célunk pedig egyértelműen a győzelem. Egy vereség nagyon rossz hatással lenne a csapatra, ezért mindenképpen meg kell akadályoznunk ennek bekövetkeztét. Úgy gondolom, hogy összességében jól alakul a szezonunk. Az eddig elvégzett munka szellemében kell folytatnunk.”

„A holnapi meccsen olyan játékosok is lehetőséget kapnak majd, akik általában kevesebb szóhoz jutnak, de igazság szerint nem szeretem ilyen szempontból megközelíteni a dolgokat. Számomra mindenki egyformán fontos és nagy örömmel tölt el, ha az összes játékosom egészséges.”

La Liga: „A Real Madrid hosszú ideje nem nyert bajnokságot. Nem látok a játékosaim fejébe, de abban biztos vagyok, hogy mindenki nagyon motivált és sikeréhes, viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy háromnaponta újabb és újabb mérkőzést kell játszanunk. Törvényszerű, hogy lesznek gyengébb periódusaink, hiszen képtelenség lenne mindig ugyanolyan magas intenzitással futballozni. A bajnoki cím kiemelten fontos számunkra, de a Bajnokok Ligáját is meg akarjuk nyerni.”

Morata: „Kapott egy kisebb rúgást edzésen, de semmi komoly. Jól van.”

Cristiano és Ramos: „Két született vezér. Sergio olyan csapatkapitány, aki rengeteget segít a jelenlétével és a karakterével. Ők ketten nem egyformák, de nagyon fontosak a csapat számára.”

Kritikák: „A Real Madrid egyedülálló. A legkisebb hiba is hatalmas visszhangot vált ki. Próbálunk nem foglalkozni a kritikus hangokkal, ami sokszor nagyon nehéz, de aki itt akar futballozni, annak túl kell lendülnie ezen. Keményen dolgozunk és sikeresek szeretnénk lenni, számomra ez a legfontosabb. Kizárólag magunkkal foglalkozunk, nem függünk senkitől.”

A mérkőzés utazókeretének megtekintéséhez kattints ide!

Játékrendszer: „Általában három középpályással és három támadóval állunk fel. Az Éibar elleni mérkőzés kivétel volt. Ha 4-4-2-ben küldöm csapatot a pályára, akkor nagyobb egyensúllyal rendelkezünk a középpályán, ez igaz, de edzőként én úgy gondolom, hogy a játékrendszernél sokkal fontosabb a játékosok hozzáállása. Az egyik változhat, de a másik nem. Megoszlanak a vélemények arról, hogy melyik felállásban vagyunk hatékonyabbak.”

„A BBC nem tud 4-4-2-ben játszani, hiszen akkor egyiküket a középpályára kellene küldenem. Gareth ott is tud játszani, de én úgy vélem, hogy sokkal jobban tudja segíteni a csapatot, ha elöl kap lehetőséget. Ha ők egészségesek, akkor három támadóval fogunk felállni.”

Coentrão sérülése: „Szerencsére csak kisebb gondokkal küzd, de a fájdalom meggátolja őt abban, hogy teljes értékű edzésmunkát végezzen. Ha minden jól megy, akkor hamarosan újra csatlakozhat a csapathoz.”

Casemiro fontossága: „Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy Casemiro mit képes adni a csapatnak. Másokhoz hasonlóan ő sem állandó tagja a kezdőcsapatnak, sok alkalommal fog pihenőt kapni. Nem adok igazat azoknak, akik szerint azért nem tudtunk győzedelmeskedni a Las Palmas fölött, mert ő nem volt a pályán. Egy ilyen nagyszerű keretben az a legjobb, hogy mindenkit képesek vagyunk pótolni.”

Isco és James: „Csak a jelenlegi szezonról fogok beszélni, a többi nem érdekel. Isco és James is sokoldalú játékosok, akikre bármikor számíthatok, akár egyszerre is. A jövő nem foglalkoztat.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Real Madrid a LaLiga bajnoka
Tovább

Íme a 2024/2025-ös bajnoki menetrend

Hivatalossá vált a Real Madrid bajnoki menetrendje, már ami a hétvégéket és a hétközi fordulókat, illetve az ellenfeleket…