Miért ne nyerhetné meg Sergio Ramos az Aranylabdát?

Pablo Blanco közel ötven éve áll a Sevilla szolgálatában. Az évtizedek alatt számos tisztséget betöltött a klub életében: játékos, nagykövet, technikai igazgató, jelenleg pedig a klub utánpótlásában dolgozó edző. Blanco végigkísérte Sergio Ramos kezdeti karrierjét, az első napjaitól egészen a Madridba való igazolásáig. A vele készült interjúban szóba került Sergio múltja, képességei és lehetséges jövője is.

Milyen emlékeid vannak Sergio Ramosszal kapcsolatban a sevillai időszakából?
Mindig is nagyon versengő típus volt. Nem ismert megalkuvást, minden labdáért megküzdött. Már egészen kicsi korában is látszott, hogy karizmatikus személyiséggel rendelkezik. A társai tisztelték és kedvelték őt, kivétel nélkül. Azt is láttuk, hogy egyszer még nagy játékos lesz belőle. Talán sokan nem tudják, hogy ő valójában csatárként kezdte a pályafutását, idővel pedig egyre hátrébb és hátrább került. Egyszer még meg is jegyezte viccesen, hogy reméli, a kapuba azért nem kell beállnia. Talán még ott is megállta volna a helyét. (nevet)

Szóval ez az oka annak, hogy ilyen sok gólt szerez?
Biztosan közrejátszik ez is, de nem hinném, hogy csak ennyiről van szó. Gyerekek esetében egyébként is bevett szokás, hogy mérkőzésről mérkőzésre váltogatjuk a posztjukat. Ez hozzájárul a fejlődésükhöz, mert az eltérő pozíciók eltérő gondolkodásmódot igényelnek, s ha ezt képesek elsajátítani, akkor felnőtt korukban is könnyebben megy majd a tanulás és a beilleszkedés. Egyetlen edző sem szereti a nagyon egydimenziós játékosokat. Tehát úgy vélem, hogy Sergio esetében ennél jóval többről van szó. A kisugárzása, a testi ereje és az ösztönös adottságai mind hozzájárulnak a sikereihez. Csak nézzék meg, hogy hogyan támadja a labdát. De az is nagyon érdekes, ahogyan kibújik a védője szorításából. Az ilyen dolgokat nem lehet megtanítani, erre születni kell.

Vajon ő a spanyol bajnokság legjobb játékosa?
Azt nem tudom, hogy valóban ő lenne-e a legjobb a La Ligában, de abban teljesen biztos vagyok, hogy ő a legjobb spanyol játékos. Ezt a klubjában és a válogatottban nyújtott teljesítménye is igazolja. A létező összes színpadon bizonyított már, beleértve a Bajnokok Ligáját is.

Vajon milyen magasra vezet az út?
Ha Cannavaro megnyerte az Aranylabdát, akkor Sergio Ramos miért ne tehetné meg ugyanezt? Ez nyilvánvalóan attól függ elsősorban, hogy a Real Madrid még hány trófeát fog begyűjteni ebben az évben, de én reális esélyt látok Sergio győzelmére. Az biztos, hogy őt a világ legjobbjai között fogják emlegetni a jövő futballkönyveiben.

Forrás: bernabeudigital.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Varane
Tovább

Varane búcsúja

A Real Madrid korábbi francia kiválósága, Raphaël Varane bejelentette visszavonulását. Íme a játékos búcsúja, amelyet közösségi oldalán tett…
Santiago Bernabéu
Tovább

A Real Madrid VIP-élmény

Egy Laurita Cañero nevű influenszer jóvoltából betekintést nyerhetünk abba, hogy mit is jelent megtekinteni egy Real Madrid mérkőzést…