Zidane: Nem foglalkozok a Barcelonával

A csapat vezetőedzője nyilatkozott a Leganés elleni bajnoki találkozót megelőzően.

A találkozó: „A holnapi mérkőzés is ugyanolyan fontos, mint az összes többi. A futballban nincsenek könnyű meccsek. A Leganés nagyszerűen teljesít az elmúlt időben.”

„Voltak hullámvölgyek és kimagaslóan jó pillanatok is a szezonban, de összességében eddig sikerült azokat az eredményeket elérni, amelyeket terveztünk. Az elképzelés nem változott. Az emberek mindig többet követelnek tőlünk, de eddig jól teljesítünk. Holnap újabb esélyünk nyílik három pont begyűjtésére. Természetesen tudom, hogy mindig meg fogják kérdőjelezni a módszereimet.”

Sérülések: „Varane-t leszámítva mindenki jól van, már Bale is teljesen felépült. Közeleg a szezon utolsó szakasza. Most mindenkire szükség van. Ami Varane-t illeti, a sérülése elviekben nem olyan súlyos, mint az előző vagy az azelőtti. Nem tudom megmondani, hogy mennyit kell kihagynia.”

Bartomeu kommentjei: „Nem érdekel a Barcelona. A holnapi találkozóval foglalkozom, ez minden. Tisztában vagyunk a saját céljainkkal, ez már szeptember óta így van. Most április van, miért kezdenék el most foglalkozni a riválissal?”

Isco: „Ő a Real Madrid játékosa és fenomenálisan teljesít az elmúlt időszakban. Úgy vélem, hogy boldog Madridban. Mindenki tudja, hogy mit gondolok róla. Fontos számunkra és nagyon remélem, hogy itt fog maradni. James? Igen, azt szeretném, ha ő is Madridban folytatná.”

Érdeklődés Theo Hernández iránt: „Theo egy nagyszerű játékos, ez kétségtelen, de a pletykákat nem szeretném kommentálni. A saját játékosaim érdekelnek. Néha szeretnék többet is elmondani bizonyos dolgokról, de az a szokásom, hogy mindig ugyanazokat a válaszokat adom az ehhez hasonló kérdésekre. Szeretek következetes lenni. Ez nem fog változni.”

Sárga lapok: „Nem árulom el, hogy Carvajal vagy Cristiano kimaradt-e a keretből. Ha bekerültek, akkor remélhetőleg egyikük sem fog sárga lapot kapni a holnapi meccsen, hiszen akkor ki kellene hagyniuk a városi derbit.”

Ronaldo állapota: „Cristiano nagyszerűen van. Még sosem volt olyan jó erőnléti állapotban a szezon utolsó szakaszában, mint most. Talán tévedek, de mindenesetre nagyon jól érzi magát. Kirobbanó formában lesz a hátralévő hónapokban, ebben biztos vagyok.”

Kapuskérdés: „Casilla vagy Keylor? Holnap meglátjátok!”

„A csapatnak egyébként továbbra is Keylor az első számú kapusa. Kiko is tudja ezt.”

Edzések: „A válogatott szünettel sajnos nem tudunk mit kezdeni, de már a kezdetektől az volt a célunk, hogy a csapat a szezon hajrájára legyen csúcsformában. Ehhez igazítottuk az erőnléti tréningek gyakorlatait és intenzitását is.”

Modrić: „Senki sem képes a legmagasabb szinten lejátszani évi hatvan mérkőzést. A kritikus hangokkal ellentétben én elégedett vagyok Luka pályán mutatott teljesítményével. Ahogy mindenki, ő is játszhat jobban, de nem várok lehetetlent a játékosaimtól.”

Ancelotti: „Számos dolgot tanultam róla az edzőségről, de ezt nem most fogom részletezni. Különleges volt a kapcsolatunk és nagyon értékelem a Carlettóval eltöltött időszakot, de most már mindketten önállóan tevékenykedő trénerek vagyunk, különböző kluboknál. Tisztelem őt, de ha eljön a párharc napja, akkor a győzelemre fogok törekedni, ahogy a játékosaim is.”

Pepe: „Pepe jól teljesített az elmúlt mérkőzéseken. Ő egy igazi vezető, egy kapitány. Varane sérüléséből kifolyólag most még több játéklehetőség adódik majd Pepe és Nacho előtt. És természetesen Sergio is játszani fog.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Real Madrid a LaLiga bajnoka
Tovább

Íme a 2024/2025-ös bajnoki menetrend

Hivatalossá vált a Real Madrid bajnoki menetrendje, már ami a hétvégéket és a hétközi fordulókat, illetve az ellenfeleket…