Egytől egyig: Leganés – Real Madrid (2-4)

A BBC hiányában is négy gólig jutott a csapat, a padozók megragadták a lehetőséget, és helyenként látványos támadójátékkal szórakoztatták a nagyérdeműt. Voltak azonban a találkozónak izzadtságszagú pillanatai is. Mi ismét megpróbáljuk értékelni egy tízes skálán a pályán történteket, szigorúan szubjektíven.

Csapatok

Leganés (6)

Mindent megtettek a siker érdekében, nem álltak vissza a saját térfelükre, nem rendezkedtek be bunkerfocira, hanem bátran jöttek fel a madridiak nyakára, és több ilyen helyzetben szereztek labdát. Agilis, bátor – ezek a jelzők jutnak először eszembe. Két gólt el is értek, és bizony egy harmadik sem volt messze, viszont a védelmük nem tudott felnőni a támadójátékukhoz, így végül mégis vesztesen hagyták el a pályát. Nem örülnék, ha úgy alakulna, hogy kiesnek a szezon végén, hiszen amit tegnap este láthattunk tőlük, mindenképpen azt mutatja, hogy helyük van az élvonalban.

Real Madrid (6,5)

Ha csak a támadójátékon múlt volna nem biztos, hogy 7 alatt maradna a pontszám, azonban komplexen, a védekezéssel együtt kell vizsgálni a pontokat, az pedig más lapra tartozik. Őszintén szólva nagyon rég láttam ennyi kreativitást az ellenfél kapujának közelében, és az sem lep meg, hogy ez a BBC hiányában esett így. Az első gól előtt, amikor Asensio James elé tolta a labdát, az első kérdés, ami egyből bevillant, hogy ezt a BBC melyik tagja tette volna meg? Aztán jött szokás szerint egy gól szögletet követően, majd ismét egy szép akciógól, és utána még egy találat sarokrúgás után, csak hogy hiteles sormintát kapjunk. A „B”-sor támadásban jól vizsgázott, viszont a hátsó alakzat eléggé küszködött.

Játékosok

A Real Madrid legjobbja – Marco Asensio (8)

Amikor a képzeletbeli rangsorban körülbelül a 19. mezőnyjátékosod hónapok óta tartó ücsörgést követően kap 90 percet és letesz egy ilyen teljesítményt az asztalra… Én tényleg csak tisztelni és becsülni tudom azokat a játékosokat, akik duzzogás nélkül teszik a dolgukat, és a nagyon minimális játéklehetőséggel igyekeznek minél jobban élni. Asensio a keret legfiatalabb játékosaként húzott meg olyanokat a pályán, amit nála érettebb labdarúgóktól hiába várunk. Önzetlen, magabiztos, technikás, és a jövő Madridjának egyik fontos embere lehet, ha egyrészt nem kótyavetyéljük el, másrészt nem szorítjuk ki a pálya szélére, mert továbbra is tartom, hogy az ő természetes közege a támadó középpályás poszt. „Szerencséjére” ez a poszt annyira nincs telítve nálunk…

170406_Asensio

Keylor Navas (6)

Nem hibáztatnám egyik gólért sem, kiszolgáltatott helyzetben volt mind a két alkalommal. Azonban most is hiányoltam tőle némi tudatosságot a labda megjátszását illetően, több céltalan megoldást is választott ilyen tekintetben. Reméltem hogy ez egy „zártkapus” meccs lehet, és kicsit használhat így az önbizalmának, de sajnos nem így alakult.

Danilo (4)

Egész biztatóan indult a részéről a mérkőzés, kapufát lőtt, a szöglet után pedig gólt ért el a csapat, aztán a 32 percben visszazuhantunk a valóságba. Egy sima váltást nem bírt megcsinálni, amit már a Juvenilben sem néznének jó szemmel, az embere így senkitől nem zavartatva vígan roboghatott el a szélen és tehette be középre a labdát. 82%-os passzpontossággal és 0 szereléssel zárta a meccset, és továbbra sem látni benne a megfelelő alternatívát Carvajal mögé.

Sergio Ramos (6)

Magasan a legtöbb szervező munka rá maradt (Zidane-nál kitérünk az okokra), a legtöbb tisztázás az övé, a legtöbb nyert fejpárbaj szintén, ahogy két blokkja és három elcsípett labdája is holtversenyben az élen áll. Éppen ezért érthetetlen az, hogy egy darab vesztett fejpárbajt követően mindenki leszedte róla a keresztvizet. Vitathatatlan, hogy benne volt a második gólban, de három emberrel együtt, hiszen Morata embere volt a gólszerző, Nacho tartotta őt játékban azzal, hogy nem lépett ki, és Casemiro pedig mindent közelről nézett végig.

Nacho (6,5)

Hozta a magabiztos, megbízható formáját, a védelem legjobbja volt tegnap, emellett Moratának is csúsztatott egy gólpasszt, és odafigyelt arra is, hogy ne piszkáljon bele társa labdájába, elvéve ezzel előle a találatot. Ezek sokak számára apró dolgok, de nekem rengeteget árul el egy-egy játékos hozzáállásáról, gondolkodásmódjáról. Én több szerepet szánnék neki középső védőként, de remekül helytállt eddig is a védelem minden pontján.

Marcelo (4)

Több rontás, rossz megoldás jellemezte a brazilt, akitől nem emlékszem semmi kiemelkedőre, se támadásban, se védekezésben. Ha gonosz akarnék lenni, mondanám, hogy ezúttal felnőtt Danilo teljesítményéhez, de hát egy-egy ilyen meccs mindenkitől előfordul, és inkább a Leganés ellen jöjjön ki egy ilyen performansz, mint az Atléti ellen. Vegyük úgy, hogy Marcelo ezzel letudta az április gyengébbik felét, és a hónap hátralevő részében olyan három fokozattal feljebb kapcsol. Szerintem ezzel kiegyeznénk.

170406_Marcelo

Casemiro (4)

Nekem óriási talány volt a játszatása előzetesen, és nem is váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ha ő szűrőként működik, akkor hogy lehet, hogy az első gólnál a térfelünk közepén kocogott vissza? Hat szerelési kísérletéből mindössze kettő volt sikeres, passzpontossága mindössze 80% volt. Se a támadásokhoz nem tudott hozzátenni, és a rábízott védekező feladatokat sem hajtotta végre tökéletesen. A legnagyobb baj, hogy egy szervezni tudó játékostól vette el a helyet.

Mateo Kovačić (6,5)

Szép megindulásai voltak, és varázslatos gólpasszt osztott ki Moratának a harmadik találat előtt. Célratörő játéka defektusai a néha hebrencs módon történő megindulásokból származó labdavesztések voltak, erre jobban oda kell figyelnie a jövőben. De még így is értékelem a kezdeményező készséget, az ösztönösséget, amit rendre a mérkőzésbe varázsol, amikor lehetőséghez jut. Több percet érdemelne, hiszen csereként is lendületet tud hozni, akár egy komolyabb ellenfél ellen is.

James Rodríguez (7)

Gól, gólpassz a kolumbiaitól, aki bár kötetlenül játszott, sokszor eltünedezett percekre, azonban nem vitathatjuk el, hogy egyedüliként minden gólból kivette a részét valamilyen szinten. A James-típusú játékosoktól pedig nem várom a folyamatos jelenlétet, észrevehetőséget, csak azt, hogy 90 perc alatt hozzon össze három olyan helyzetet, amelyből legalább kettő után mehet az ellenfél közepet kezdeni. Rengeteg ember pozitívan állt hozzá, majd egyre inkább engedi el őt, én éppen fordítva gondolkodok, és egyre inkább érzem azt, hogy maradnia kéne a srácnak.

Lucas Vázquez (6)

Két Lucast láttam tegnap a pályán. Az egyik a mezőnyben brusztoló, szabadrúgásokat kiharcoló, agilis Lucas volt, a másik pedig a bizonytalan, aki annyira megszokta, hogy a BBC fejére kell ívelgetni a labdát, hogy meglepte a sok rövid passz, és hogy ő is többször oda tud keveredni a kapu elé. Ha kicsit higgadtabb 2, vagy akár 3 góllal is zárhatta volna a meccset, de rendre elhibázta a befejezést, ami főleg az utolsó helyzete esetében nagy kár.

Álvaro Morata (8)

Kettő és fél gól büszke tulajdonosa lehet Morata, aki immár második a házi góllövőlistán Ronaldo mögött. Mezőnyben nem tesz hozzá annyit egy mérkőzéshez, mint Benzema, viszont igen jól sáfárkodott a helyzeteivel tegnap, a második gólja élményszámba menő csavarásból esett, tetszett, hogy megemelte a labdát. Örültem annak, hogy ennyire összejött neki minden, de nem valószínű, hogy ez bármennyire is számít majd a kezdőbeli tagságot illetően hétvégén, a Clásicón, vagy a Bayern elleni meccseken. Ha rajtam múlna, a két bajnokin ő kezdene, a két BL-meccsen pedig Benzema.

170406_Morata

Cserejátékosok

Isco (6)

Akkor érkezett, amikor a lényegi kérdések már eldőltek, így nem volt túl izgalmas 20 perce.

Mariano (-) felszabadultan próbált nyargalászni tavasza 11 percében a zöld mezőn, Modrić (-) pedig 9 percet kapott játszani az idegeinkkel, hogy nehogy valahogy megsérüljön.

Edzői értékelés

Zinédine Zidane (6)

Jól tette, hogy bízott a kispadosokban, remek támadójátékkal és szép momentumokkal lepték meg edzőjüket és a közönséget. Zidane-nak két kezdőbeli posztot tudok felróni, az egyik Danilo kezdetése, amelyet nem a sárgák miatt veszélyeztetett Carvajallal, hanem Nachóval oldottam volna meg, Pepe pedig bejött volna Ramos mellé. A másik Casemiro pozíciója, oda egy szervező típusú játékos kellett volna, Kroos hiányában Modrić, esetleg Isco (az odavágón Kroos-Kova-Isco trióval kezdtünk ősszel).

Érdekel, hogy látták az olvasók? Itt elolvashatjátok.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Kylian Mbappé
Tovább

A Villarreal elleni kezdőcsapat

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára a Villarreal elleni bajnokin. Kezdőcsapat 13. Lunin​2. Carvajal14. Tchouaméni22. Rüdiger23. F.…