Figo: A Bajnokok Ligája megnyerése egy valóra vált álom

Ahogy arról már beszámoltunk Facebook-oldalunkon, a pénteki edzésen Luís Figo látogatta meg a csapatot. Természetesen nem maradt el a rövid interjú sem, melyben szóba került a BL-győzelem és Zidane is.

Bajnokok Ligája: „A Bajnokok Ligája megnyerése egy valóra vált álom, hiszen minden játékos erről ábrándozik, amikor belevág a profifutball-karrierbe. A korábbi döntőket csak a tévé képernyőjén keresztül követted, utána viszont már te magad emeled fel a trófeát… ez fantasztikus érzés.”

„Még van néhány nap a cardiffi fináléig. Talán jobb lenne, ha korábban kerülne megrendezésre a mérkőzés. A játékosokban ilyenkor fokozottan munkál az idegeskedés és az izgalom, de a megfelelő felkészülés elengedhetetlen a győzelemhez, még egy ilyen kemény szezon után is.”

Tanácsok: „Egészen egyszerű, a játékosoknak fizikálisan és mentálisan is készen kell állniuk arra, hogy egy ilyen nagy horderejű találkozón fognak pályára lépni. Csak úgy tudsz jól teljesíteni, ha felkészült vagy. Egész évben ezért dolgoztak a játékosok…”

Zidane: „Nyugodtnak és boldognak tűnik a bajnoki cím megnyerése miatt. Összességében elégedett a szezonban elért eredményekkel, ugyanakkor közben már meg is kezdte a Juventus elleni felkészülést.”

CSATLAKOZZ AZ ORSZÁG LEGNAGYOBB MADRIDISTA MECCSNÉZÉSÉHEZ! ¡A POR LA DUODÉCIMA!

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Asencio
Tovább

Asencio nyílt levele

A mai felmentését követően a spanyol védő az alábbi közleményt tette közzé. Ma, hosszú hallgatás után, és miután…
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…