Nincs több kérdés, ugye? Tarts velünk és jelezd, hogy "Ott leszek"!
INFORMÁCIÓK / INFORMACIONES / INFORMATIONS
Lassan eljön a nap, az a bizonyos nap, amelyre mindannyian vártunk. A nap, amelyért csapatunk az egész szezonban küzdött, hajtott becsülettel, és a
kitartó munka meghozta gyümölcsét:
BL-DÖNTŐBE KERÜLTÜNK! CÍMVÉDŐKÉNT!
Egy lépésre vagyunk a végső sikertől. Egy lépésre attól, hogy a Real Madrid tizenkettedik alkalommal (a Bajnokok Ligája történetében először
címvédőként) foglalja el Európa legdíszesebb trónját. A legnehezebb lépés következik, az utolsó lépcsőfok, amely elválasztja klubunkat a dicsőségtől.
De ez a lépés nem lehet sikeres, NÉLKÜLETEK.
A szurkolók ereje, a tizenkettedik ember hajszolhatja a tizenkettedik címhez szeretett csapatunkat, közösségként. A Real Madrid ereje ugyanis a
hihetetlen egységben és mentális erőben rejlik. Mutassuk meg, hogy mi is képesek vagyunk összefogni, és közösen kiszurkolni a győzelmet!
Madridisták, SZÁMÍTUNK RÁTOK!
Tavaly rengetegen összegyűltünk, és félelmetes hangulatot teremtve kergettük bele a srácokat a Tizenegyedikbe. De rakjuk még feljebb a lécet!
Állítsunk példát, és mutassuk meg, hogy melyik az ország legelszántabb, legjobb szurkolótábora!
Ha szeretnéd átélni a várt duplázást a legnagyszerűbb madridisták társaságában…
Ha a kudarcoknál is ott voltál, és kitartottál a csapat mellett…
Ha szeretnéd megmutatni a világnak, hogy mekkora Magyarországon a madridizmus…
És ha a te szíved is a Real Madrid himnuszának ütemében dobog…
Akkor mindenképpen tarts velünk június 3-án, 18:00 órától a Tüskecsarnokban!
———————– INFORMÁCIÓK ———————
► HELYSZÍN: Tüskecsarnok
► CÍM: 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 7.
► KAPUNYITÁS: 18:00
► PARKOLÁS: A Tüskecsarnok mélygarázsában
► MEGKÖZELÍTÉS TÖMEGKÖZLEKEDÉSSEL:
■ 4-es és 6-os villamos: Petőfi híd, budai hídfő megálló, a Magyar tudósok körútja felől
■ 4-es metró: Újbuda-központ megállótól
■ 153-as és 212-es busz: Petőfi híd, budai hídfő megálló felől
■ 33-as busz: a Budafoki út megálló felől
——————————————————————-
¡HALA MADRID, Y NADA MÁS!
¡A POR LA DUODÉCIMA!
——————————————————————-
¡Queridos Madridistas!
Se está acercando el gran día que estamos esperando todos. El día en el que veremos recompensado el duro trabajo y sacrificio realizado por el equipo durante toda la temporada:
¡ESTAMOS EN LA FINAL PARA DEFENDER EL TÍTULO!
Estamos a un paso para lograr el gran título. Estamos a un solo paso de que nuestro Real Madrid se proclame Campeón de Europa por DUODÉCIMA vez defendiendo el título, siendo el primer equipo en lograrlo en la historia de la Liga de Campeones. Sin duda, nos queda el paso más dificíl. El último paso que nos separa de la gloria.
¡Pero esto paso no puede salir bien sin VUESTRO APOYO!
La fuerza de nuestra afición, el jugador número doce, tendrá que empujar a nuestro Real Madrid para conseguir el título numero doce, ya que la gran parte del éxito de este equipo viene de la unión y fuerza mental. Demostremos que nosotros también podemos unirnos y animar juntos a nuestro equipo para lograr la victoria.
¡Madridistas, contamos con vuestro apoyo!
El año pasado nos unimos para llevar a nuestro equipo hacia la gloria de conseguir el título undécimo. ¡Pero no debemos pararnos, demostremos cual es la mejor afición que hay en Hungría!
Si quieres vivirlo con unos estupendos madridistas y compartir la alegría de que nuestro equipo llegue a ser Bicampeón de Europa… si estuviste y apoyaste al equipo en las buenas y en las malas… si tú corazón también late por el Real Madrid…
¡Entonces es tu sitio y deberías estar con nosotros el día 3 de junio a partir de las 18.00 en Tüskecsarnok!
————————— Información ————————-
► Lugar: Tüskecsarnok
► Dirección: 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 7.
► Apertura: 18.00
► Parking: Garaje subterráneo de Tüskecsarnok
► Acceso con transporte público:
■ Tranvía 4-6, parada de Petöfi híd budai hídfö
■ Metro 4, parada de Újbuda-központ
■ Autobuses 153 y 212, parada de Petöfi híd budai hídfö y 33, parada de Budafoki út
———————————————————————-
¡HALA MADRID, Y NADA MÁS!
¡A POR LA DUODÉCIMA!
———————————————————————-
Dear Madridista mate!
The long awaited day is coming soon. This is the day that our beloved team fought for throughout the whole season. This is the day that is earned by hard work, commitment and humility.
WE ARE THERE IN THE FINAL AS THE CHAMPIONS OF LAST YEAR!
We are one step away from the final success, the TWELFTH European trophy (this can be the first time the same team win it in a row). The hardest step that has to be taken for the biggest honour is yet to come!
This would not be possible without you, Madridistas, and your unconditional support!
The power of the fans, so the twelfth player of the team can push our beloved club to win the TWELFTH. Yes, as a real community. And as you all know this is one of the sources of that incredible mental strength that helped our team so many times. Let's show that we are able to form a group, a team and cheer for the final success.
Madridistas! We rely on your unconditional support!
As many of you know we also came together last year. The atmosphere was awesome then. We felt that we were a part of the team's success, we altogether helped them to win 'La Undécima'.
But we desire even more now! Let's show that we are the most determined, the best ones!
If you would like to live this incredible moment with the most magnificent fanbase…
If you were also there and support this miraculous club when the team failed…
If you also would like to show your madridismo…
And last but not least if your heart pulses for the rythm of the club's anthem…
…then come and join us on the 3rd of June at 18:00! We are waiting for you in the Tüskecsarnok!
———————– Details ———————
► LOCATION: Tüskecsarnok
► ADDRESS: 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 7.
► ARRIVAL: 18:00
► PARKING: In the underground car park of Tüskecsarnok
► ARRIVAL BY PUBLIC TRANSPORT:
■ Tram 4-6: Petőfi bridge, Budai Hídfő station, from the Magyar tudósok körútja
■ Underground 4: Újbuda-központ stop
■ Bus 153 and 212: Petőfi bridge, from Budai Hídfő station
■ Bus 33: from Budafoki út station
——————————————————-
!HALA MADRID, Y NADA MÁS!
!A POR LA DUODÉCIMA!
——————————————————-