Számomra Álvaro Arbeloát jellemezni nem csupán azt jelenti, hogy egy csapattársamról beszélek, hanem magáról az életről, egy barátról csupa nagybetűvel, élethosszig. Most, hogy búcsút int a labdarúgásnak, elkerülhetetlen felidézni a kezdeteket, amikor először találkoztunk az Anfield Roadon. A Liverpoolhoz csendben, a rivaldafénytől távol érkezett. Küzdőszellemével és lojalitásával meghódította az öltözőt, s az első naptól kezdve mind hazai pályán, mind az otthonunktól távol képviselte azt. Mindannyian emlékszünk a Bajnokok Ligája 2006/2007-es idényének nyolcaddöntőjére, melyet a Camp Nou-ban játszottunk. Aznap lett azzá a játékossá, akiről az edzők álmodnak. A liverpooli évektől egészen a Real Madridnál eltöltött esztendőkig elválaszthatatlanok voltunk köszönhetően feltétel nélküli barátságának. Soha nem rendítették meg mások szavai, mindig is hű maradt az elveihez, a meggyőződéséhez. Nem habozott kiállni mindazért, amiben hitt, s nem átallotta védelmébe venni azokat, akikben hitt. Épp ezért csodálom Őt annyira. Most életének egy új fejezete veszi kezdetét, de az ő elméjével, s a bőrén is áttetsző madridizmusával, kétségem sincs afelől, hogy a legjobb helyen van. A címer és a 17-es szám előbb vagy utóbb újra egyesül majd. Mindezek miatt örökre helyed lesz a csapatomban, mind szakmailag, mind az életben akár egy megkérdőjelezhetetlen kezdő. A legjobb még csak most jön, Trufas (jelentése: szarvasgomba – a szerk.).
