Nap: 2017.11.18.

8 cikk

A Real Madrid Alapít…

A Real Madrid Alapítvány Uruguay fővárosában, Montevideóban látogatott meg egy partneriskolát, ahol minden évben több mint 150 új gyermek élvezheti az alapítványi tréningprogram keretein belül kapott sportfelszerelések, adományok nyújtotta előnyöket. Carlos Cambón, az iskola igazgatója így nyilatkozott: „Büszkék vagyunk, hogy már közel egy évtizede állunk közvetlen kapcsolatban a világ legnagyobb klubjával.”

Tovább

Raphaël Varane, az ember a játékos mögött

Négy dolog van, amit talán nem tudsz Raphaël Varane-ról, pedig kellene. Az első az, hogy egy olyan fiatalemberről beszélünk,…

José Callejón: „Soks…

José Callejón: „Sokszor gondolok arra, hogy akár én is betölthetném Lucas Vázquez szerepét a Real Madrid jelenlegi keretében, de végső soron pont azért távoztam Nápolyba, mert rendszeres játéklehetőségre vágytam. Lucas is többet érdemelne. Mourinho? Ő volt az az ember, akinek köszönhetően visszatérhettem álmaim klubjához. Az ő irányítása alatt váltam felnőtt emberré, a magánéletben és a futballpályán egyaránt.”

Nem várt nehézségekk…

Nem várt nehézségekkel került szembe a stadionfelújítási projekt: a Cepsa nevű emírségekbeli cég, amely 400 millió euróval támogatta volna a projektet, visszalépett az üzlettől. A Cepsát is magában foglaló IPIC cégcsoport vezérigazgatóját, Khadem al-Qubaisit néhány hónappal ezelőtt tartóztatták le pénzmosás vádjával, így a vállalat vezetőségén belül jelenleg teljes káosz uralkodik, ennek következtében pedig minden, folyamatban lévő projekt felfüggesztésre került.

Tovább

Az Atlético Madrid elleni keret

Kapusok: Kiko Casilla és Moha Védők: Dani Carvajal, Sergio Ramos, Raphaël Varane, Nacho, Marcelo és Theo Hernández. Középpályások: Luka Modrić,…

Az angol média szeri…

Az angol média szerint José Mourinho továbbra is meg akarja szerezni Gareth Bale-t. A Manchester United akár 112 millió eurót is hajlandó lenne kifizetni a walesi támadóért, akit évi 16,5 millió eurós fizetéssel próbálnának meg elcsábítani a spanyol fővárosból.