Bale: A BL-döntős gólom volt az eddigi legszebb találatom

Gareth Bale a FourFourTwo magazin angliai kiadásának adott interjút a BL-döntőben szerzett góljával kapcsolatban. A walesi villám örömmel emlékezett vissza találatára, amellyel kapcsolatban viccesen megjegyezte, hogy akár az év gólja is lehetett volna.

„Marcelo hozta a labdát a bal szélen, áttette a jobb lábára, amivel egyébként azóta is rendszeresen próbálkozik. Tudtam, hogy be fogja adni, de amikor megjátszotta a labdát, mondhattam volna, hogy ezt nem érem el, valamivel mögém fog érkezni.”

„Ezekben a pillanatokban nagyon gyorsan kell gondolkodnod, én pedig tudtam, hogy nagyon nehéz lenne megfordulni és levenni a labdát. Edzésen már próbálkoztam ilyen lövésekkel néhányszor, és bár közel voltam a gólszerzéshez, sosem jártam igazán sikerrel.”

Bale

„Ösztönös mozdulatsor volt. Megfelelően pozícionáltam a testem, a lábmunkám is jó volt, tökéletesen kaptam el a labdát. Ha így teszel, akkor tudod, hogy kapura fog menni. Már csak abban kell reménykedned, hogy a kapus nem véd egy hihetetlen nagyot. Vagyis amikor eltaláltam a labdát, azonnal tudtam, hogy van rá esély, hogy gól lesz. Ha visszanézed, láthatod, hogy a fejem azonnal fordul. Tudtam, hogy merre megy a labda.”

„Elég keményen érkeztem le a talajra, de ezekben a helyzetekben nem igazán gondolsz a landolásra. Rendben voltam.

„Gondoltam, hogy ezt fogod mondani. (Az újságíró utalt rá, hogy eddig ez volt a legszebb gólja – a szerz. kieg.) Nem sok hasonló volt. Nagyon szerettem a Király-kupa döntőben lőtt gólomat, de ez olyan jelentős eseményen esett. A BL döntőjében, ami a klubfutball legnagyobb meccse. Ha pedig a technikát nézzük, szintén ez volt a nyerő. Én is azt mondanám, hogy ez volt a legszebb gólom.”

„Hogy őszinte legyek, meglepett, hogy nem ez lett az év gólja.” (nevet) „Mit mondhatnék? Egy kicsit csökkenti ez a díj jelentőségét, de azt meg kell hagyni, hogy Salah gólja nagyszerű volt.”

Forrás: 442
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…