Egytől egyig: Ajax – Real Madrid (1-2)

Eredmény szempontjából elégedett, a látottak alapján minimum vegyes érzésekkel kelhettünk fel tegnap a képernyő elől, hiszen nem feltétlen azt kaptuk, amit vártunk. Hatalmas nyomás, furcsa helyzetek, videóbírózás, és egy remek csere győztes befejezése – csupán dióhéjban a tegnapiakról. Ideje viszont pontokat is osztani a meccs eseményei alapján, ezúttal is tízes skálán, szigorúan szubjektíven.

Csapatok

Ajax (7,5)
Évek óta nem látott erős negyvenöt perccel kezdtek hazai pályán, nem emlékszem rá, hogy akár a Barcelona tudott volna ennyire dominálni a csapatunk ellen. Hihetetlen presszinget mutatva vágták el játékosaink elől a területet, és a játékszert, és kíméletlenül támadták Courtois kapuját. Volt itt kicsivel mellétartó lövés, nagy védés, kapufa, és egy később visszavont gól is. Beszéljünk egy kicsit erről is, hiszen jómagam is eléggé az események hatása alá kerültem. Elsőre abszolút értetlenkedve pislogtam, hogy miért került vizsgálatra, majd eltörlésre a gól, aztán a visszajátszások, majd a szabályismertetés után világossá vált, hogy melyik pont alapján, és miért történt az eset. Mindemellett továbbra is ott motoszkál bennem, hogy Courtois-t mennyire is zavarta Tadic valójában, aki nagyjából semmit nem tudott volna tenni a helyzet elkerülése érdekében, illetve a játék képe alapján kicsit meghackelve érzem az igazságérzetemet (talán a fórumokat, hozzászólásokat olvasgatva ezzel nem vagyok egyedül). Mindent összevetve, utólag megállapítható, hogy a videóbíró jó döntést hozott, hiszen a szabály világosan fogalmaz, mégis – és nevezzetek bolondnak miatta – van bennem egy kellemetlen érzés az eset kapcsán. Pár nap múlva mindez nem valószínű, hogy érdekes lesz, és nyilván lesznek még kétes ítéletek videóbírózás mellett is (lásd, a matracosok ellen minket sújtó szabálytalanságból induló Griezmann-gól), de továbbra is tartom, hogy a technika szükséges, és megfelelő használattal csak jót tehet a futballnak. Még egyszer: megfelelő használattal. A második félidő inkább a vendégeké volt, de egy sokadik jó letámadás meghozta a várt egyenlítő gólt, gyönyörűen kijátszott akciót követően. A kedvezőtlen eredmény ellenére sem esélytelenül vágnak neki a spanyol túrának.

Real Madrid (6)
Hiába a győzelem, hiába a jó esélyek a továbbjutásra, hiába nehéz pályán sikerült abszolválni a minimumot, hat pontnál semmiképp sem tudom többel jutalmazni a produktumot, és még némi jóindulatot is feltételezek magamról. Az első negyvenöt perc az, ahogy soha többé nem szeretném a Real Madrid mindenkori csapatát látni, nagyjából annyira magabiztosan festettek ekkor a vendégek, mint zsiráf a mikroszkóp alatt. Egy gyenge Bale-kísérlet, és egy sokkal jobb lövés Vinicius részéről – és ezzel mindent el is mondtunk nagyjából erről a játékrészről, madridi oldalon. Emellett úgy kapartunk védekezésben nyelve a folyamatos holland rohamokat, mint madárpók a korcsolyapályán. A második félidőben aztán némi változás mutatkozott, amihez nagyban hozzájárult, hogy az Ajax ekkorra erőnlétileg mindenképpen, de véleményem szerint mentálisan is egyre mélyebben járt. A két gól egyébként szépen kidolgozott akció szüleménye volt, hogy valami jót is elmondjunk, de a számszerű adaton, a siker tényén kívül olyan nagy örömre nem lehet okunk.

Játékosok

A Real Madrid legjobbja – Sergio Ramos (8)
A védelem egyetlen igazán értékelhető tagja volt az este során. Hibátlant ő sem tudott mutatni, de számtalan kisebb, és néhány nagyobb mentés fűződik a nevéhez. Ki kell emelni, hogy rengetegszer kényszerhelyzetben mozgott az alig-alig észrevehető védekezésnek köszönhetően, és nyomás alatt tudott többször extrát hozzátenni a hátsó alakzat sikeréhez.

190214_Ramos

Thibaut Courtois (6)
A belga jó, és rossz oldala egyaránt megmutatkozott. Három nagyobb védése is volt az este során, ebből egy ténylegesen bravúr volt, azonban a kiejtett labdája utáni kavarodás, illetve a sok céltalanul előrevágott labda azért árnyalja a képet. Egy kapus bármennyire tehetséges, a legnagyobb fegyvere a stabilitás, a kiegyensúlyozottság. Courtois kapcsán nem az első bizonytalanság mutatkozott az elmúlt pár találkozó alkalmával, és bár mellette tud hozni nagy védéseket is, a még fontosabb meccseken sokkal többe kerülhet egy kapushiba, mint most.

Dani Carvajal (6)
A szezon legpocsékabb negyvenöt percét tudta le az első félidőben, bizonytalan volt, mint jaguár a planetáriumban. Számos rossz passz, helyezkedési hiba, kevés offenzív jelenlét. Aztán ő is feljavult némileg, és végül varázslatos gólpasszt szórt ki Asensiónak, ami kicsit felhúzta a végső osztályzatát is. Ennek ellenére a következő meccsen én pihentetném, Odriozola három meccs után újra bevetésre kerülhet.

Nacho Fernández (6)
Nagyon passzívnak találtam őt az egész találkozó során, nem is emlékszem igazán fontos mentésre tőle, viszont néhány leshelyzetnél nem tudott időben kilépni, amiből komolyabb problémák is adódhattak volna. Varane sem fut kiváló szezont, de éreztem a hiányát Ramos mellől. Ami nagyobb baj, hogy a kapitány biztosan nem lesz ott a visszavágón, így a Nacho-Varane párosnak kell Neresék ellen dacolniuk az attakokkal. Nem vagyok nyugodt.

Sergio Reguilón (7)
A védelem második legjobbja volt Ramos mögött, a két oldal közül egyértelműen a bal működött jobban, és ebben nagy szerepe volt a Castilla produktumának. A vezető gólban elévülhetetlen érdemei vannak, támadásban pedig egyre bátrabbak (és egyelőre kicsit fejetlenek) a megindulásai, de mindenképpen ígéretesek. Még egy kicsit jobban csiszolódnia kell Viniciusszal, és csodálatos dolgokat láthatunk még ettől a duótól a későbbiekben.

190214_Reguilón

Casemiro (5,5)
Ezen most sokan csodálkozni fognak, de nekem nem tetszett a brazil játéka. Kezdem a pozitívumokkal, mert azért abból is akadt: több magabiztos szerelés a hátsó harmadban, különösen a második félidőben. Emellett viszont több aggályom is akadt. Az első félidőben több esetben is rendkívül könnyedén mozgatták ki őt a védelem elől, így üres területek maradtak az Ajax játékosai elől, ami jelentősen megkönnyítette az építkezésüket. A másik (nagyobb) probléma a mi támadásépítéseinknél mutatkozott meg, ahol Casemiro sokszor a támadó középpályás szerepkörében mozgott, ez egyrészt Ramos és Nacho dolgát nehezítette az első fázisban, másrészt ilyenkor a másik két középpályás egyikének kellett visszalépnie. És bár a brazil verőember sem áll hadilábon a labdakezelést illetően, azért ilyen funkciójában a kollégákhoz viszonyítva jelentéktelen, mint zacskós levesen a használati utasítás. A suszter maradjon a kaptafánál.

Toni Kroos (7)
Ha a Real Madrid nem tudja kontrollálni a találkozót, akkor Kroos játéka sem tud igazán domináns lenni, ennek ellenére szerintem ő volt a legjobb madridi középpályás a mérkőzésen. Vinicius nagy helyzete is tőle indult, védekezésben a saját szintjén hozta a kötelezőt, a nagy nyomás ellenére is 97%-os passzpontossággal zárt, és egyetlen labdavesztése sem volt. A visszavágón mindenképp nekünk kell irányítani, ami a németnek is sokkal kényelmesebb helyzet lesz. Ezúttal sem pironkodhat, jól teljesített.

Luka Modrić (6,5)
Rosszul nem játszott, hiszen többször jó érzékkel választotta ki a társát a labda továbbításakor, viszont nagy hatást nem tudott gyakorolni a támadásainkra, és kicsit pontatlanabb, figyelmetlenebb volt talán a szokásosnál. A Casemiro részénél megfogalmazottaknak ő volt az egyértelmű vesztese, több helyzetre is emlékszem, amikor a brazil helyezkedése zavarta horvát kollégáját, és ezzel a támadások gördülékenysége sem volt az igazi – nem csoda, hogy a két gól két szélről induló helyzet eredményeképp született meg.

Vinicius Jr. (7,5)
Ramos után a csapat második legjobbja a kis brazil volt, akinek minden meccs kettőt ér ezen a porondon, ebben a korban. Az első félidő legnagyobb madridi próbálkozása az övé volt, de emellett rémlik, hogy Ziyech egyik nagy helyzeténél is ő ért vissza a tizenhatoson belülre zavarni a támadót, aki így nem talált kaput. A második félidőben aztán Reguilón passzából nagyszerű szóló után remek döntést hozott, mikor Benzemának továbbított, és itt látszik meg a kicsírázó rutin, mert pár meccse talán még rálőtte volna az ilyesmit. Cseréjének nem örültem, Benzema és Bale mellett a középpályát találtam volna frissítésre érdemesnek.

190214_Vinicius

Karim Benzema (6)
A négydimenziós Benzemáról már esett pár szó, mivel ő amolyan kilenc és feles (ő maga nyilatkozta, hogy kilences, aki belül igazából egy tízes), négyféle eset fordul elő. Jól játszik, és gólt is lő, jól játszik, de nem lő gólt, rosszul játszik és nem is lő gólt, rosszul játszik, de gólt szerez. Az első háromra számos meccset fel tudnánk hozni, most azonban a negyedik eset állt fent, ugyanis Karim nem teljesített jól igazán. Bár Vinicius passzát magabiztosan bevágta, sokszor kóválygott csak, mint szamár a körforgalomban, és szinte sehol nem volt a folyamatos elmozgásos passzjátéka.

Gareth Bale (4)
Idegen test volt egy amúgy sem magabiztos csapatban, egy ígéretes helyzet elpocsékolása, és egyetlen bevállalt versenyfutás az 50. percben. Ez Bale aktája, aki annyira nem illik ebbe az egész rendszerbe, keretbe, hogy mindenki megváltóként várta az amúgy szintén sokat kritizált Lucast a helyére. Kár az erőtlen frázisokat puffogtatni, hogy mennyi döntőben mit csinált, meg akkor bezzeg mindenki ünnepelte, amikor Kariusnak beollózta… Unalmas egyszerűen, hogy az nem madridista, aki kritikát fogalmaz meg, aki így beszél a játékosunkról, stb. Szerintem inkább Bale hozzáállása, viselkedése, teljesítménye az, ami szégyenkezést válthat ki.

Cserejátékosok

Lucas Vázquez (5)
A legnagyobb pozitívum vele kapcsolatban, hogy Bale végre elhagyta a pályát. Egyébként volt pár szép összjátéka a jobboson, de sajnos az Ajax gólja az ő könnyelműségéből született.

Marco Asensio (7)
Ezt az Asensiót szeretem, akinek nem az egója nagy, akit nem a plafon felé lebegve kell visszarángatni, hanem aki megmutatja, hogy mit is keres Madridban. Két veszélyes kísérlet után jókor érkezett Carvajal labdájára, és hibátlanul fejezte be az akciót.

Mariano (-)
Örülök, hogy egészséges, magabiztos, bevethető, és mindig megmelengeti a szívemet, amikor egy vadkan vehemenciájával üldözi az ellenfél játékosait.

Edzői értékelés

Santiago Solari (6)
Az első félidőért egy méretes fenékenbillentés a jutalma, na meg Bale kezdetéséért, a walesi sokadszor sült be a szezon során, és egyszerűen nem illik az argentin edző terveibe, szisztémájába. A javulást, és a siker kiharcolását azonban nem lehet elvenni tőle, ahogy azt sem, hogy a csapat mostanában nem találja a gólokat, hanem kialakított helyzeteket értékesít, ahogy most is. Cseréiből kettővel egyetértettem, Viniciust a pályán hagytam volna azonban a középpálya frissítésének céljából. Tanulópénznek remek volt, és remélem nem úgy áll hozzá a visszavágóhoz, hogy ez zsebben van, mert akkor nagyobbat eshet, mint egy emu tűsarkúban.
 

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK