Lehet, hogy Zinédine Zidane csak meg akarta kímélni játékosát a további füttyszótól a Bernabéuban, egy olyan meccsen, ahol a csapatnak hatalmas szüksége volt a támogató közönségre, egy olyan közegre, ahol szabadon és magabiztosan játszhatnak. Az is lehet, hogy a francia mester egyszerűen csak elveszítette a türelmét a walesi pályán mutatott hozzáállása miatt, és úgy döntött, hogy olyan játékosoknak ad lehetőséget, akikkel a következő idényben is számmol. Akárhogy is, Bale távolléte ezt a hetet biztosan meghatározza majd, a 29 éves játékos jövője pedig bizonytalan a Real Madridban, miközben a helyzet a klub számára is fejfájást okoz.
A játékos kétségek közt van azzal kapcsolatban, hogy az edzője mögötte áll-e. A Rayo elleni vereség után Zidane a kérdésre, miszerint Bale láthatóan zavartan játszott, csak annyit mondott, hogy „nem tudom, gondolatban merre járt, őt kellene megkérdezned”, ami az elköteleződés hiányának kifejezéseként is értelmezhető. Egy héttel később, a Villarreal elleni meccs után Zidane ismét semmitmondó volt: „Én vagyok az edző, nekem kell összeállítanom a keretet. Gondolhattok, amit akartok, de valakiket mindig ki kell hagynom.”
Bale, akinek még három év van hátra a szerződéséből, egyértelművé tette, hogy nem akarja elhagyni a Real Madridot. Legutóbb akkor került sor erre, amikor az ügynöke a múlt hónapban leült a klub főigazgatójával, José Ángel Sánchezzel. Akárhogy is, minden jel arra mutat, hogy a walesi az idény végén távozni fog.
A gond csak az, hogy kevés klub van, amely kifizetné a játékos 17 millió eurós fizetését, amit jelenleg Spanyolországban kap. Ráadásul a támadó hat madridi éve izomsérülésekkel tarkított. Erre még az is rájön, hogy Bale eddigi legkomolyabb kérője, a Manchester United már biztosan nem indulhat a Bajnokok Ligája következő kiírásában. Egy játékos számára, aki az elmúlt hat évben négyszer is megnyerte a legrangosabb európai futballtornát úgy, hogy két döntőben is gólt szerzett, hatalmas visszalépés lenne az Európa-liga.
Bale eladása kulcsfontosságú a Madrid számára a bevételek növelése szempontjából a nagy nyári költekezés előtt, a transzfertől 100 millió eurónál többet várnak. És itt jön a képbe egy újabb dilemma. Ha Bale nem játszik, piaci értéke percenként csökken, de ha úgy játszik, mint a Rayo ellen, akkor sértődött csapattársak fogják verni Zidane asztalát. Nagy kérdés, hogy a Madrid miként fogja megoldani ezt a kérdést.