Beharangozó: Galatasaray – Real Madrid: Kulcsfontosságú BL-mérkőzés

A csapat három pont reményében utazik Isztambulba. A győzelem komoly előrelépést jelentene az A csoportban.

A Real Madrid ismét a Bajnokok Ligájában lép pályára. A habfehér alakulat az Ali Sami Yen Stadionba hat idény után tér vissza, ahol a csapat célja egyértelműen a győzelem, ami fontos lépést jelentene az A csoportban. „Ez egy újabb mérkőzés, ahol megmutathatjuk, hogy meg akarjuk változtatni a dolgokat. Készen állunk, én pedig tudom, hogy nagyszerű teljesítményt fogunk nyújtani” – nyilatkozta Zinédine Zidane a találkozó előtt.

A francia tréner 21 játékost nevezett a mérkőzés keretébe. A keret egyik tagja az a Toni Kroos, aki sérüléséből visszatérve 100. Bajnokok Ligája mérkőzésére készül (ezek közül 58 alkalommal a Real Madrid játékosaként futott ki a gyepre).

A kapitány már készen áll

A két csapat eddig hét alkalommal futott össze egymással a legrangosabb európai kupasorozatban, az egymás elleni mutatójuk a Real Madridnak kedvez: 4 győzelem, 3 vereség. A legutóbbi összecsapás 6-1-es madridi sikert hozott az Ali Sami Yenben. Az akkor duplázó Karim Benzema és Isco lépett pályára azon a találkozón a jelenlegi keret tagjai közül.

A Madrid egy olyan Galatasaray-jal kerül szembe, amely egyértelműen uralja a török pontvadászatot. Ebben az idényben az isztambuli csapat már megnyerte a Török Szuperkupát, illetve ők a regnáló bajnokok és kupagyőztesek is. A hazaiak remek állapotban érkeznek a találkozóra, miután fontos három pontot gyűjtöttek be a Sivasspor ellen egy pénteki, 3-2-es mérkőzésen. Ezzel egy három mérkőzéses, győzelem nélküli sorozatot szakítottak meg, de egyben tovább javítottak mutatójukon, ami megmutatja a fölényüket a török ligában: 40 bajnoki meccs vereség nélkül az Ali Sami Yenben (33 győzelem, 7 döntetlen).
 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK