„A csapat keményen dolgozik, hogy ezen a szinten tudjon teljesíteni, nagyszerű látni a dinamikát minden egyes mérkőzésünkön. A tegnapi sajtótájékoztatón azt mondtam, a legjobbunkat kell nyújtanunk, nem tudom, ez végül sikerült-e, de elégedettek vagyunk ezzel a teljesítménnyel.”
„Mindenkivel meg vagyok elégedve, nehéz egy játékost kiemelni. Örültem Isco góljának, már szüksége volt rá; Kroos felismerése fantasztikus volt; aztán ott van Modrić találata, ez a fajta rúgás a specialitása. Egy edző ezt akarja látni, a játékosait kiváló állapotban. Boldognak kell lennünk, de még nem nyertünk semmit. Most pihennünk kell, holnap pedig elkezdünk készülni a döntőre.”
Öt középpályás
„Játszhattunk volna olyan játékosokkal is, akik megadják a csapat szélességét, de végül Isco és Modrić mellett döntöttünk, hogy a szélsőhátvédek még több teret kapjanak. Támadó felfogású csapat volt ez, de a legfontosabb az, ahogyan az ellenfél térfelén játszottunk, magasan letámadtunk, és problémákat okoztunk nekik.”
„A második félidőben is jól kezeltük a helyzetet. Mindig keressük a különböző lehetőségeket. Ma úgy mentek a dolgok, ahogyan azt kívántuk, de a következő találkozó más lesz. A mai egy nagyszerű mérkőzésünk volt.”
Bale visszatérése
„Jelenleg még nem áll készen, nem edzett a héten. Beszélnünk kell az orvosokkal, de az a fontos, amit a játékosok ma letettek az asztalra, elégedettek vagyunk a mérkőzéssel.”
Jović
„Jól játszott, annak ellenére, hogy nem szerzett gólt. Volt erre lehetősége, keményen dolgozott. Nehéz az, amikor már nem játszottál egy ideje, de döntő fontosságú az ő kemény munkája. Biztos vagyok benne, hogy be akart találni, de a legfontosabb az, ahogyan dolgozik, mindent beleadott, mi pedig egy csapat vagyunk.”
Isco nagyszerű meccse
„Örülök a teljesítményének. Mondjuk egyébként sem tűnt túl gondterheltnek. Mindenki jól teljesít, mi pedig mindenkit ugyanarra a magas szintre kívánunk felhozni. Ezt kell folytatnunk. Minden egyes alkalommal, amikor egy edző játékosa a pályára lépve jól száll be, az elégedettséggel tölti el a szakvezetőt.”