Beszámoló: Osasuna – Real Madrid: Fordítás az El Sadarban

A bajnoki listavezető fontos győzelmet aratott a LaLiga 23. fordulójában. Zidane együttesének hátrányból kellett felállnia, miután a remek első félidőt produkáló hazaiak szerezték meg a találkozó első gólját. Válaszként Isco és Sergio Ramos még az első félidőben, Lucas Vázquez és Jović pedig a második játékrészben vette be a hazaiak kapuját.

Az Osasuna megnehezítette a madridiak dolgát, akik számára döcögősen indult a találkozó. Már az első percekben a védelem mögé kerültek a hazaiak, Courtois-nak kellett közbeavatkoznia Ruben García lövésénél. A 13. percben egy szögletet követően aztán a belga kapus is tehetetlen volt, amikor Unai García fejelt a hosszúba Casemiro szorításában. A gól aztán felrázta a vendégeket, akik ezt követően elkezdtek veszélyesebben játszani. Először Benzema kényszerítette kimozdulásra a kapust, majd lövését két védő vágta ki a gólvonalról együttes erővel, aztán Bale találta el az oldalhálót Carvajal keresztezését követően.

Fél órával a találkozó megkezdése után már egyértelműen Zidane csapata irányított. Letámadtak, megtartották a labdákat, majd öt perc alatt meg is fordították az állást. A 33. percben Isco egyenlített egy csodás kapáslövésnek köszönhetően (itt a gólpasszt Bale adta), a 38. percben pedig Modrić szöglete után fejelt Casemiro a kapu elé, ahol Ramos emelkedett, majd a hálóba bólintott.

Real Madrid, Casemiro, Varane, Modric, Ramos, Bale

Az első félidő emlékei még élénken éltek a játékosokban, amikor kijöttek a második játékrészre. A blancók próbálták növelni előnyüket. Modrić ment el a jobb szélen, majd Benzemának küldte be a labdát középre, de a francia lövésének a védők állták útját. A horvát középpályás aztán egy Estupiñánnal való ütközést követően szeretett volna tizenegyest, azonban a büntető elmaradt.

Az Osasuna nem adta fel, küzdött az egyenlítésért, és kialakította legnagyobb helyzeteit. Ezúttal is szögletből veszélyeztettek, de a vendég védelem állta a sarat. Lucas Vázquez a 71., Vinícius pedig a 82. percben állt be a kispadról, a Madrid 3. gólját pedig előbbi játékos jegyezte. A Madrid Benzema vezérletével kontratámadást vitt végig, melynek végén a francia bevárta Lucast, lepasszolta neki a labdát, a 17-es pedig kellően erős lövést eresztett meg ahhoz, hogy még úgy is eljusson a hálóba a labda, hogy Herrera még hozzá tudott érni. Az utolsó percekre beállt Luka Jović aztán beállította az 1-4-es végeredményt a hosszabbításban. A szerb támadó Fede Valverde beívelését váltotta gólra egy gyönyörű mozdulattal, állítgatás nélkül, nagy erővel, kapásból vágta a játékszert a jobb felsőbe. Herrera tehetetlen volt. A Real Madrid tehát újabb három pontot szerzett, amivel megerősítette vezető helyét a bajnoki tabellán, a hétközi kupafiaskó után pedig egy kis önbizalomra is szert tett. A mérkőzés összefoglalója ide kattintva megtekinthető.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Toni Kroos
Tovább

Toni Kroos: Köszönöm!

A német játékos a Betis elleni mérkőzés lefújása után. Búcsú „Nem könnyű most megszólalni, csak annyit mondhatok, hogy…