Beszámoló: Real Madrid – Villarreal (2-1): BAJNOKCSAPAT!!!

A Real Madrid a Villarreal legyőzésével matematikailag is bebiztosította 34. bajnoki címét. A Barcelona hazai pályán kapott ki az Osasuna ellen, így a blancók előnye 7 pontosra nőtt.

A Real Madrid nem hagyta kihasználatlanul a bajnoki cím megszerzésének lehetőségét, így a klub begyűjtötte 34. bajnoki elsőségét. A csapat Karim Benzema duplájának köszönhetően győzte le a Villarreal együttesét az Alfredo Di Stéfano Stadionban, így a bajnokság újraindulását követő 10. meccsét is megnyerte. A Madrid egy mérkőzéssel a sorozat vége előtt magáénak tudhatja a bajnoki címet.

A blancók úgy futottak ki a gyepre, hogy tisztában voltak azzal, mi forog kockán. A mérkőzés elején dominálták a játékot, magasan letámadtak, a játék lényegében a Villarreal térfelén zajlott. Az első veszélyes megmozdulásra négy percet kellett várni. Sergio Ramos küldte előre a labdát Carvajalnak, aki remekül vette át a játékszert, de nem tudta átemelni Sergio Asenjót. Három perccel később Luka Modric beadása találta meg Benzemát, ám a francia lövése a vendég kapus kesztyűjében landolt. Az első ivószünet előtt mégis a francia támadó szerzett vezetést. Casemiro szerzett labdát a pálya közepén, azonnal Modrichoz passzolt, aki Benzemát találta meg a tizenhatos vonalánál, aki aztán a kapus lábai között gurított a hálóba. A szünetig nem változott az eredmény.

Bajnokcsapat!

A szünet után sem változott a játék képe. A Real Madrid továbbra is dominálta a játékot, az 54. percben pedig közel került ahhoz, hogy növelje az előnyét. Carvajal tört előre, két védőt is kicselezett, majd ballábas lövését Asenjo védte. Zidane ennél a pontnál döntött a változtatás mellett, és beküldte Asensiót és Viníciust, Rodrygo és Hazard helyére.

A meccs aztán a 73. percben vett fordulatot, amikor Ramos szerzett labdát a pálya középső harmadában, majd betört a tizenhatoson belülre, ahol Sofian buktatta. Az esetet a VAR is visszanézte, és megerősítette a bíró ítéletét, vagyis a büntető jogos volt. Többen azt hitték, hogy Sergio Ramos át fogja engedni a tizenegyesrúgás lehetőségét a Pichichiért harcban álló Benzemának, ám mégis a kapitány állt a büntetőponton lévő labda mögé. Mindenki meglepetésére azonban egy figura következett. Ramos lepasszolta a büntetőt a berobbanó Benzemának, aki nem hibázott, és a kapuba juttatta a labdát. Mivel azonban mind Benzema, mind pedig több Villarreal-játékos a labda elrúgásának pillanata előtt belépett a büntetőterületre, a tizenegyest újrarúgatta Hernández Hernández. Ezúttal már Karim Benzema állt a labda mögé, és kegyetlenül be is varrta a tizenegyest. 2-0.

A madridisták majdnem megszerezték harmadik góljukat, de Toni Kroos bombaerős lökete a felsőlécen csattant. A 3-0 helyett azonban 2-1 lett az állás, mivel Vicente Iborra gyönyörűen fejelte el a labdát nyújtózó Courtois mellett a találkozó 82. percében. Még volt hátra néhány perc, de a Real Madrid ismét tanúbizonyságot tett arról a nagyszerű védekező formáról, amelyet az elmúlt mérkőzéseken is láthattunk tőle. Volt még egy emlékezetes madridi jelenet, melynek során Vinícius Júnior öt védőn hámozta át magát, majd Asensiónak adott gólpasszt estében, azonban a találatot érvénytelenítették, mivel az akció elindulásakor Karim Benzema kezére pattant a labda, amelyre a VAR hívta fel Hernández Hernández figyelmét. Kár érte, mert szépségdíjas gól lett volna. A vendégek ezt követően már csak egyszer jutottak el komolyabb helyzetig, de ekkor Courtois kétszer is védett gyors egymásutánban, bebiztosítva ezzel csapata győzelmét, és azt is, hogy őt válasszák a mérkőzés legjobbjának. A blancók tehát kitartottak, a 34. bajnoki cím pedig a miénk lett! Hala Madrid!

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Luka Modric (forrás: realmadrid.com)
Tovább

A Getafe elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a soron következő bajnokira. A keret Kapusok: Courtois, Lunin és Fran GonzálezVédők: Alaba, Lucas…