Egy héttel azután, hogy megkezdte bajnoki menetelését, a Real Madrid második idegenbeli meccsére, és első idénybeli győzelmére készül. Az ellenfél a Betis együttese lesz a Benito Villamarínban, ma este 9 órakor, a spanyol bajnokság harmadik fordulójában. A csapatnak muszáj lesz megnyernie a mérkőzést, ha nyomás alatt akarja tartani a tabella elején elhelyezkedőket.
A Real Madridnak a San Sebastiánban mutatott első félidei játék szintjét kell hoznia, de ezúttal 90 percen át. Az intenzitás és a magas letámadás kéz a kézben kell, hogy járjon a védekezéssel, mindenki számára. Támadásban Benzema remek statisztikákkal rendelkezik a hazaiak ellenében, a legutóbbi hat látogatás alkalmával ugyanis összesen öt gólt szerzett.
„Egy jó csapat ellen lépünk pályára, amely remekül kezdte az idényt” – mondta Zidane a meccs előtti sajtótájékoztatón. A francia nehéz összecsapásra számít, 22 fős keretében ezúttal nincs olyan Castilla-játékos, aki nem csak papíron tartozna az utánpótlás csapathoz.
Hatból hat pont. Ez Pellegrini fiainak eddigi mérlege. A zöld-fehérek remek formában kezdték a szezont. Az első két meccsen Tello, Fekir és William voltak a gólfelelősök, ők segítették hozzá csapatukat a két győzelemhez. A Betis eddig még gólt sem kapott a ligában, így a ma esti egy komoly teszt lesz Zidane csapata számára.