Pires: Mbappénak a Real Madridba kellene mennie

A korábbi világbajnok futballista Real Madriddal kapcsolatos témákról beszélgetett az AS újságírójával.

Azok kedvéért, akik nem tudják, elmondanád, hogy mivel foglalkozol azóta, hogy 2015-ben végleg visszavonultál?
A Canal Plus France és az M6 televíziós csatornákon dolgozom szakértőként, emellett pedig az UEFA, az Arsenal és a LaLiga nagykövete is vagyok.

Először 2011-ben akasztottad szögre a stoplist, az Aston Villánál töltött időszakod után, de három évvel később visszatértél, és Indiában kezdtél el játszani. Mi motivált téged erre?
Még mindig focizni akartam. Igazából még most is játszom, persze már csak a barátaimmal. Nem akartam abbahagyni, annak ellenére sem, hogy három évvel korábban visszavonultam. 40 éves voltam, de még mindig úgy éreztem, hogy van elég erő a lábaimban a játékhoz, bár csak egy alacsonyabb szintű bajnokságban, mint az indiai. Nagyon élveztem, volt ott néhány top játékos, az edzőm pedig Zico volt. Persze azt sem tagadom, hogy pénzügyi szempontból is remek lehetőség volt.

Más ajánlatod nem volt a Villa elhagyása és India között?
Nem, egy sem. Nehéz helyzet volt.

Milyen volt Indiában játszani?
Tudtam, hogy egy alacsonyabb szintű bajnokság lesz, de azt is tudtam, hogy jól akarom érezni magam, a tapasztalataimat pedig arra használtam, hogy az ottani futballistákat feljebb húzzam. Ez a kontrasztok országa, mi pedig buborékban éltünk.

Menjünk vissza 14 évet az időben. Egy évvel azután, hogy a második helyet szereztétek meg a Marseille-jel az UEFA-kupában, nagyon közel álltál ahhoz, hogy a Real Madrid játékosa légy. Még a klub mezével is pózoltál. Végül hogy kerültél mégis az Arsenalba?
Nem volt könnyű időszak számomra, bár persze nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy választhatok a Real Madrid, az Arsenal és a Juventus között. Nagyon, nagyon közel voltam a Real Madridhoz, de Wenged többször is felhívott telefonon, keményen harcolt értem, végül pedig meggyőzött, hogy az Arsenalt válasszam.

Igaz, hogy a családod nagyon mérges volt, hogy nem a Madridba igazoltál?
Igen. Különösen édesanyám, aki spanyol. Amikor felhívtam, hogy Londonba megyek, az Arsenalba, a következőt mondta: „Megőrültél! Nem beszélsz angolul, a te képességeiddel Spanyolországba, a Real Madridba kellett volna menned!” Az emberek azt mondták nekem, hogy nem mondhatok nemet a Madridnak, de én nemet mondtam.

Gondolod, hogy ott is olyan sikeres lettél volna, mint az Arsenalban?
Ezt nagyon nehéz megmondani. Hat évet töltöttem el az Arsenalban, nagyon boldog voltam ott. A kevés negatív élmény egyike az volt, amikor 2006-ban elveszítettük a BL-döntőt a Barcelona ellen.

Jól ismered Wengert. Ő hányszor került közel a Real Madridhoz?
Néhányszor. Florentino Pérez elmondta nekem, hogy lenyűgözte őt az a munka, amit Wenger az Arsenalnál végzett. De ő is nemet mondott a Madridnak… Szerette volna folytatni a projektjét az Arsenalnál.

Gondolod, hogy dolgozi majd újra edzőként?
Nem hinném. Miután kicsit több mint 20 évet töltött el az Arsenalnál, szinte mindent megnyerve, két éve visszavonult, nem hiszem, vissza akarna térni a mai futballba.

2006-ban a Villarrealba igazoltál, ezen sokan csodálkoztak Spanyolországban és Európában is. Miért a sárga tengeralattjáróra esett a választásod?
Miért ne? Sok francia, köztük sok újságíró kérdezte tőlem, hogy elment-e az eszem, és mi is az a Villarreal. Hogy őszinte legyek, én sem ismertem igazán őket azt megelőzően, nem tudtam, hogy hova helyezzem őket a térképen. De sosem bántam meg ezt a döntést. Fantasztikus játékosaink voltak, nagyszerű edzővel Pellegrini személyében, 10/10-es elnökkel, és egy csodás, elkötelezett szurkolói bázissal. Négy évet töltöttem el ott, amit nagyon élveztem, mivel nem volt meg az a nyomás, mint ami az európai nagyfiúknál. A Villarreal ajánlata lehetővé tette számomra, hogy a Real Madrid visszautasítása után játszhassak a LaLigában.

A Real Madrid és a Juventus mellett milyen klubokat utasítottál még vissza karriered során?
Volt ajánlatom a Benficától, egy pedig a Metztől, akik szerettek volna visszacsábítani egyszer.

Hadd kérdezzelek meg Zidane-ról, akit nagyon jól ismersz. Gondolod, hogy hamarosan véget ér a Real Madridnál töltött időszaka?
Úgy gondolom, hogy elképesztő, hogy az emberek krízisről, és egy korszak végéről beszélnek a Real Madridnál, amikor az El Clásico előtt két meccset elveszítettek, utána pedig játszottak egy döntetlent. Tudom, hogy hatalmas a nyomás a Madridnál, de az edzőnek és a játékosoknak nyugodtabb környezetre lenne szükségük a munkavégzéshez. Csak azért, mert ők a Real Madrid vagy a Barcelona, nem verhetnek meg mindig mindenkit. Ha ez lenne a helyzet, akkor nagyon unalmas lenne a futball.

El tudod képzelni, hogy Mbappé jövőre a Real Madrid játékosa legyen?
Persze. Francia vagyok, szeretem a PSG-t, és szeretném, ha Kylian a francia bajnokságban maradna, de ha játékosként fejlődni akar, akkor a Real Madridba kellene mennie.

Sokat beszélnek Camavingáról is a Madrid kapcsán. Gondolod, hogy megvan benne az, ami ahhoz kell, hogy a Bernabéuban játsszon?
Még csak 17 éves… A véleményem az, hogy neki még néhány évig a Rennes együttesében kell maradnia, hogy biztosítva legyen a fejlődése, és csak ezt követően szabadna egy olyan nagy csapathoz mennie, mint a Madrid vagy a Barcelona, vagy bármelyik, amelyiket választja. Még korai lenne számára a váltás. Ha a Rennes-nek van lehetősége rá, akkor meg kell próbálnia megtartani őt.

Benzema 2015 óta, a Valbuena eset óta nem válogatott. A francia bíróság 2017-ben a javára döntött, de ez sem változtatott semmin. Igazságos ez?
Ez egy bonyolult helyzet, ami sok vitát generált és generál a mai napig Franciaországban. Nem igazán érdekel, hogy mi történt közte és Valbuena között, de figyelembe véve azt, amit a Real Madridnál elért, egyértelműen megérdemli a behívót. Ő Európa egyik legjobb csatára. De Deschamps kezében van a döntés.

Melyik francia csapat jobb szerinted? Az 1998-as vagy a 2018-as vb-győztes?
Kétségtelenül a 98-as. Ezt mindenki tudja. Nem számít, hogy ott van nekik Griezmann, Mbappé, Giroud, egyetlen gólt sem tudnának lőni nekünk! (nevet)

Ki volt a példaképed?
Természetesen Platini, de nagyon kedveltem Míchelt a Real Madridban. Óriási klasszis volt. Hihetetlenül elegánsan vezette a labdát, nagyon komolyan bánt a játékszerrel.

Ki volt a legjobb játékos, akivel valaha játszottál?
Pff! Nagyon sok volt: Zidane, Djorkaeff, Henry, Bergkamp, Riquelme… Az egyik legjobb, aki ellen pályára léptem, az Ronaldinho volt.

Messi és Cristiano Ronaldo még mindig a futball legnagyobbjai, de nem lehet szó nélkül elmenni a tény mellett, hogy hamarosan vége a karrierjüknek. Mit gondolsz, ki veheti át a helyüket?
Remélhetőleg a lehető legtovább játszanak még, és élvezhetjük a játékukat egy darabig. Utódok? Nem tudom, hogy van-e egyáltalán. Szeretem nézni Mbappé vagy Neymar játékát, de senki sem hasonlítható Messihez és Cristianóhoz. Nem gondolom, hogy fogunk még látni ilyen játékosokat, legalább is a közeljövőben biztosan nem.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK